SZURKOLÓI ANKÉT A BUDAÖRS ELLENI MÉRKŐZÉS UTÁN

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2021.08.28.
A szombaton 16.00 órakor kezdődő Motherson-Mosonmagyaróvár - Moyra-Budaörs Handball felkészülési mérkőzés után szurkolói ankétot tart az MKC. Megközelítőleg húsz perccel a találkozó után kezdődik a rendezvény, amelyen a csapat valamennyi játékosa, a szakmai stáb és a klubvezetés várja a szurkolókat.

A vendégek az UFM Aréna középső lelátóján foglalhatnak helyet, a sportolók és a vezetők pedig a küzdőtéren lesznek. A játékosok rövid bemutatása mellett, Guntram Thurner az MKC elnöke, Dr. Hoffmann László szakmai igazgató és Gyurka János edző fogja összefoglalni a klub következő évi terveit, elképzeléseit. Ezután pedig a jelenlévők válaszolni fognak a felmerülő kérdésekre az ankét végéig, amelynek időpontja este 19.00 óra. 


A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club 2021 szeptember első napjaiban fogja értékesíteni a 2021/2022-es szezon bérleteit. A klub ezúton is szeretné megköszönni a szurkolók megértését, türelmét és az idén kompenzálni fogja azokat, akik a tavalyi szezonra is bérletet váltottak. Őszintén reméljük, hogy az új idényben a járvány már nem fogja korlátozni a mérkőzések látogatását, de arra felhívjuk a szurkolók figyelmét, hogy az MKC mindig az érvényben lévő rendelkezések értelmében fog eljárni. 

A 2021/2022-es szezonra érvényes bérletek árusításának időpontjai: 
2021 szeptember 01. szerda 13.00 óra és 19.00 óra között 
2021 szeptember 02. csütörtök 13.00 óra és 19.00 óra között 
2021 szeptember 03. péntek 09.00 óra és 15.00 óra között   

A bérletek az UFM Aréna (Mosonmagyaróvár 9200 Kapucinus utca) jegypénztárában lehet megvásárolni. Az első két napon a tavalyi bérletek megújítása történik, a harmadik napon pedig az új bérletek megvételére lesz lehetőség. 

A 2021/2022-es szezon bérletek árai a következők: 
Ülőbérlet: 25.000,- Ft 
Állóbérlet: 21.000,-Ft 
Támogatói bérlet: 75.000,- Ft 

A tavalyi idényre bérletet váltó szurkolók - a tavalyi évre szóló bérletük felmutatásával - ülőbérlet esetén 10.500,-Ft, álló bérlet esetén pedig 9.000,-Ft jóváírásban részesülnek. A Szurkolói Egyesület tagjai pedig a bérlet vásárláskor még 3.000,-Ft kedvezményt kapnak, az egyesület vezetőségétől kapott tagsági lista alapján.
Ezek a szezon bérletek a 2021/2022-es idény bajnoki és Magyar Kupa mérkőzéseinek megtekintésére érvényesek. A jövő elején megrendezésre kerülő Európa-Liga találkozók esetében külön bérlet és jegyárusításra kerül majd sor. A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club így szeretné kompenzálni a bérletes szurkolóit. Előre megköszönve azoknak a mosonmagyaróvári drukkerek, akik nem igénylik ezeket az anyagi kompenzációkat (többen jelezték már ezt a klub felé), hiszen azzal a klubbot támogatják.

Következő mérkőzés:
Motherson Mosonmagyaróvár - Vasas SC
2024.03.28., 18:00 óra.
UFM Aréna
Videók
összes videó