A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club, a járványügyi protokoll és a Magyar Kézilabda Szövetség ajánlásai alapján állította össze azokat a szabályokat, amelyeket kötelezően be kell tartani a mérkőzés látogatásához.
- Arra kérjük tehát a bérlettel rendelkező szurkolóinkat, illetve azokat, akik jegyet akarnak váltani a találkozóra, hogy csak akkor induljanak el, ha rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. A mérkőzésre jegyet venni két időpontban lehet, elővételben csütörtökön 14.00 ás 16.00 óra között, valamint a mérkőzés napján 17.00 órától – 17.50 óráig az UFM Aréna jegypénztárában. A bérletes szurkolóink elfoglalhatják a helyeiket, kivéve az első sorba szóló üléseket, mert azok le lesznek zárva. Az ide szóló bérlettulajdonosok azonban emailben kapnak majd egy értesítést arról, hogy hová ülhetnek.
- A kapunyitás pénteken 17.00 órakor lesz és a beléptetésnél kötelező lesz a lázmérés, a kézfertőtlenítő használata. Kérjük tehát, hogy a gördülékeny bejutás érdekében időben érkezzenek a mérkőzésre és a sorban állásnál továbbra is figyeljenek a 1,5 méteres távolság betartására. A sportcsarnok területén a szurkolók biztonsága érdekében továbbra is végig kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk viselése. A mérkőzés után pedig a játékosokkal, stábtagokkal való testi kontaktus, kézfogás, pacsizás, fotózás szigorúan tilos.
A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club kéri és köszöni a szurkolók fegyelmezett, felelősségteljes viselkedését. Ezeken a szabályoknak a megértését, elfogadását, hogy a lehetőségekhez képest meg lehessen előzni a járvány újra terjedését.