-
Kovács István kérdései - Gyimesi Kittihez:
- Hogyan kerültél az ország másik feléből Mosonmagyaróvárra? Miért választottad az akkor szinte teljesen új klubként induló MKC csapatát? Melyek voltak a kézilabda állomásaid Csorvástól-Mosonmagyaróvárig?
- Hét évesen kezdtem el érdeklődi a kézilabda iránt, miután elkísértem a nővéremet egy edzésre. Akkor azonnal magával ragadott ez a csodálatos játék, amit azóta is ugyanúgy szeretek. Tizennyolc éves koromig a Csorvás játékosa volta, ahol az utánpótlásban és a felnőtt gárdában is játszottam az NB II-ben. Az érettségi után az egri főiskolán kezdtem el a tanulmányaimat, a kézilabdát pedig az Eszterházy KFSC csapatában folytattam. Szerencsés voltam, mert beválogattak a magyar junior válogatottba, egy világversenyen részt venni, pedig egyrészt nagy élmény volt a számomra, másrészt olyan kapcsolatokat is jelentet, amelyeknek köszönhetem, hogy később Mosonmagyaróvárra igazoltam. Keményen készültem, edzettem, hogy napról-napra jobb legyek és mondhatom, hogy jókor is voltam jó helyen, amikor Róth Kálmán az MKC-hoz hívott. Nem választás volt tehát Mosonmagyaróvár, hanem egy olyan lehetőség, amit hiba lett volna elszalasztani és ezt én ennyi év távlatából sem gondolom másként.
- A mai világban ritka, hogy valaki hat évi szerepeljen egy csapatban és biztosan te is kaptál ennyi idő alatt ajánlatokat más kluboktól. Úgy érzed, hogy megérte, megbecsülik az MKC csapatánál, hogy ennyi ideje itt szerepelsz?
- Valóban nem sokan maradnak már egy klubban ilyen hosszú évekig, a szezonok végén sokan a változás mellett döntenek. Felgyorsultak az események a sportágban, amelyeknek valamennyire természetes velejárója a sok játékos mozgás. A számomra azonban öröm, hogy hat éve a mosonmagyaróvári klubbot képviselem, mert nagyon szeretek itt kézilabdázni. Jól érzem magam a csapatban, a kluban, a városban és a legnagyobb boldogság a számomra, amikor a fantasztikus MKC tábor, a mosonmagyaróvári szurkolók előtt léphetek pályára. A klubban pedig megbecsülik a kézilabdázókat, attól teljesen függetlenül, hogy mióta tartoznak a csapathoz. Nem hiszem tehát, hogy jobb játékos lennék vagy erkölcsileg, anyagilag sokkal jobban jártam volna a klubváltásokkal. Nemrég olvastam a honlapon, hogy a mosonmagyaróvári utánpótlásban nagyon tehetséges Csáki testvérek a példaképüknek tartanak. Őszintén megmondom, hogy még egy kicsit meg is könnyeztem a mondataikat, amelyeket aligha olvashat egy olyan sportoló, aki sűrűn váltogatja a klubjait.
- Az MKC folyamatosan fejlődött, előre lépett és az eredmények azt mutatják, hogy az elmúlt évek alatt most a legerősebb. Te is így érzed ezt, hiszen össze tudod hasonlítani a gárdákat egymással. Mennyire doppingol az, hogy talán nemzetközi kupát érő helyezést is elérhet most a csapat, amire megfelelőnek tartod a jelenlegi együttest?
- Az eredmények, a kiemelkedő szezonkezdetünk azt mutatják, hogy a jelenlegi a legerősebb MKC csapat. Összehasonlítani azonban nem szeretném az előző keretekkel, mert a lehetőségekhez képest azoknak is megvolt a maga ereje, pozitívuma. A mostani csapatunk remekül teljesített az eddig lejátszott találkozókon, amire igazán büszkék is vagyunk. Reméljük, hogy ezekből a sikerekből pedig majd tovább tudunk építkezni a már nagyon várt folytatásban. A nemzetközi kupaszereplés lehetősége komoly szenzáció lenne, amibe természetesen óriási kedvvel, ambícióval vágnánk bele.
- A játékos társaid mindig kiemelik, hogy mennyire fontos a személyed, a játékod a csapat védekezésben. Hallgatnak is rád a többiek, tehát elfogadnak a védekezés „vezérének”?
- Megtisztelő, hogy így vélekednek rólam a társaim, amit elősorban azzal tudok meghálálni, hogy igyekszem mindig a legjobb tudásom szerint kézilabdázni. Általában meg szoktuk beszélni a védekezésünk alapelveit, ezekben pedig vannak esetek, amikor kikérik a véleményemet. Erősségemnek gondolom a védekezést, de az elsősorban csapatmunka, amiben tehát maximálisan kell figyelnünk, segítenünk egymást. Nem könnyű feladat, hiba nélkül ugyanis nem lehet lejátszani egy mérkőzést, de arra törekszünk, hogy ezeknek a száma minimális legyen.
- Ennyi idő alatt vélhetően megszoktad már a városunkat? Mennyi időnkét tudsz viszont hazajutni, hiszen az a számodra elég komoly távolság?
- Megszerettem Mosonmagyaróvárt, amelyre már évek óta úgy gondolok, mint a második otthonomra. Kedvesek, segítőkészek az emberek, a várost pedig nyugodtnak, kellemesnek és szépnek tartom. Azt a mérkőzések döntik le, hogy milyen időközönként tudok hazamenni, da átlagosan havi egy hétvégére azért hazajutok. Nagyon fontos a számomra a családom, igazán csak akkor tudok feltöltődni, ha a szeretteim között lehetek. Annak ellenére, hogy már nyolc éve élek távol tőlük, még mindig feltétel nélkül támogatnak, segítenek nekem mindenben, amiért rendkívül hálás vagyok!
- Tudjuk, hogy tanulsz, képezed magad, tehát készülsz a kézilabda pályafutásod lezárása utáni időszakra? Mi az, amivel még szívesen töltöd el a megmaradó szabadidődet?
- Sajnos a sportpályafutás - bár, úgy lenne - nem tart örökké, így fel kell készülni az után következő időszakra. Az idén nyáron sikeresen befejeztem a győri Széchenyi Egyetemet, angol nyelvből pedig megszereztem a középfokú nyelvvizsgát, tehát most egy kis időre félretettem a könyveket. A hosszabb szabadidőket, a már említett hazautazással, a szeretteimmel szeretem eltölteni, különösen az öt éves unokahúgommal, a két éves keresztfiammal és a az egy éves unoka öcsémmel. Velük biztosan nem lehet unatkozni! A rövidebb szüneteket pedig Mosonmagyaróváron töltöm, szívesen sütök, főzök valami finomat, de ha nagyon lemerült az „aksi”, akkor csak filmeket, sorozatokat nézek.
