-
Kedves Márton! Köszönöm szépen, hogy kérdéseiddel rám gondoltál!
- Az én addigi életem hirtelen nagy fordulatot vett, amióta elkezdtem járni a mérkőzésekre, MKC szurkoló lettem. Szeretném megkérdezni, hogy Téged mi inspirált, amikor gyerekként a kézilabdát választottad? Mi volt az oka, hogy ebben a sportágban kezdtél el sportolni és mit tanácsolsz azoknak, akik most ismerkednek a női kézilabdával?
- Mivel az öt évvel idősebb nővérem Tímea is kézilabdázott, a számomra szinte természetes volt, hogy kipróbáljam a játékot. Ő is irányító, belső játékos volt a Székesfehérvár, a Szombathely és a Ferencváros csapataiban. Mindig ott voltam a testvérem mérkőzésein, a szünetben, a mérkőzések után pedig én is ugyanúgy dobáltam, ahogy most a mosonmagyaróvári gyerekek szokták az UFM Arénában. Apa a székesfehérvári Szondi SE kézilabdázója volt, anya pedig kosárlabdázott, tehát a családunk is segített, bátorított. Nagyon rövid ideig úsztam, kísérleteztem a társastánccal, de igazán a kézilabda ragadott magával. Csapatban szeretek sportolni és ezt ki is szeretném emelni azoknak a fiataloknak, aki most terveznek kézilabda karriert. Egy jó csapat rengeteget tud segíteni az egyénnek, olyan húzóerő lehet, amely megsokszorozza egy-egy játékos teljesítményét. Nagyon fontos tehát, hogy a kézilabdázó csapatban gondolkodjon, tudjon és akarjon alkalmazkodni a társaihoz. A tehetség sokat segíthet, de sokkal fontosabb az alázat, a szorgalom és az akarat, mert ezek nélkül ma már nem lehet eljutni igazán magas szintre. Senki sem születik úgy, hogy óriási bombákat tud lőni a kapura, azt csak rengeteg gyakorlással lehet megtanulni. Ha viszont szereti, élvezi ezt valaki, akkor bátran bele kell vágni és soha nem szabad feladni.
- Mikor, és hol játszottatok először együtt az „országos barátnőddel” Horváth Bernadettel? Hogyan alakult ki köztetek ez a nagy barátság és kettőtök közül ki lett előbb az MKC játékosa?
- Bettussal tíz éve Székesfehérváron ismerkedtem meg, ahol először játszottunk egy csapatban és azóta is töretlen a barátságunk. Nagyon őszinte a kapcsolatunk, így mindenben tudjuk támogatni egymást, jóban és rosszban egyaránt számíthatunk a másikra. Nagyon sokat beszélgetünk, amiben persze vannak kisebb viták is, de mindig együtt találjuk meg a megfelelő megoldást. Természetesen a játékban is sokat segít nekünk az, hogy ismerjük egymás minden rezdülését. Betti kiváló kézilabdázó, aki a védekezésben és a támadásban is kimagasló teljesítményt nyújt. Mosonmagyaróvárra együtt igazoltunk, az akkor még az NB I B Nyugati csoportjában szereplő csapatba. Büszke vagyok a barátságunkra, mert én elég nehezen megnyíló ember vagyok és nincs sok olyan barátom, mint Horváth Bernadett.
- Tudjuk, hogy te is nagy kutyabarát vagy. Milyen jellegű kutyák a kedvenceid? Most milyen kutyád van?
- Én valóban imádom a kutyáimat, így amikor csak lehet, velük vagyok, nagyokat sétálunk a környező erdőkben. Úgy nőttem fel, hogy mindig voltak kutyáink, több nagyon szép német juhászunk, később pedig westie terrierek a családunkban. Most két kutyám van, Mázli a már nyolc éves labrador és a három éves argentin dog, akit Lolának hívnak. Szerencsére ők nagyon szeretik egymást, sőt a fiatalabb kutyus fitten is tartja a társát, aminek nagyon örülünk. Én inkább a nagytestű kutyákat kedvelem, mert a hihetetlen szeretetük mellett, biztonságot is ad a jelenlétük. Ők persze nagyon fegyelmezettek, kedvesek, de azért Lola az idegenekkel egyáltalán nem barátságos.
- A pályafutásod során rengeteg sérülés ért, többször műteni kellett, tehát neked bőven kijutott az árnyoldalból. Amennyiben ilyen szempontból vizsgálod meg a pályafutásod, milyen gondolatok vannak benned? Adott annyi örömet a játék, hogy megért ennyi szenvedést?
- Az én sérülés kálváriám 2010-ben kezdődött, amikor elszakadt a keresztszalagom. Ezt pedig sajnos sok komplikáció követte, hiszen már hétszer kellett megműteni a térdemet. Én hiszek a sorsban, elfogadom tehát, hogy valamiért ennek így kellet lennie. A sérülések nélkül teljesebb lehetett volna a pályafutásom ez nem is kérdés, de a sportban tudjuk, hogy nincsen ha… Viszont a rengeteg gond ellenére is újrakezdeném a kézilabdázást, amennyiben vissza lehetne fordítani az időt. Mindig nagyon figyeltem a rehabilitációra, arra törekedtem, hogy a legjobb állapotban lépjek újra a pályára. Így lesz ez most is, mert jól halad a felépülésem, és a szívem még visz előre!
- Mindenki elismeri, hogy kiváló képességű kézilabdázó vagy, akinek a neve fel is merült a magyar válogatottban. Végül azonban nem lettél felnőtt válogatott játékos. Mit gondolsz erről? Van benned hiányérzet az elmaradt válogatott szereplést illetően?
- Többször voltam közel a válogatottsághoz a székesfehérvári és a dunaújvárosi időszakban is, de akkor nagyon sok kiváló kézilabdázó volt a magyar mezőnyben. Hallottam, hogy két éve még az MKC csapatából is szóba került a nevem, amire szintén nagyon büszke vagyok. Mégsem bánkódom azért, hogy végül nem sikerült bekerülnöm a nemzeti csapatba. Szép pályafutás van mögöttem, amellyel maradéktalanul elégedett vagyok. A maximumra törekedtem a pályán, megpróbáltam mindent megtenni a játékban, amit csak tudok. Nem lehetek tehát elégedetlen, sőt örülök annak, hogy az én korosztályomból azon kevesek közé tartozom, aki még aktív játékos.
- Végezetül a Karácsony közeledtével szívből kívánom, hogy jó egészségben, és gyorsan térjetek vissza, hogy az MKC tovább meneteljen a bajnokságban! Boldog, szép ünnepeket minden játékosnak, vezetőnek, edzőnek, szurkolónak! HAJRÁ MKC!
- Rettenetesen nehéz időszakon vagyunk túl és sajnos még továbbra is figyelnünk, vigyáznunk kell ezzel a járványos betegséggel. A csapat valóban remekül kezdte a bajnokságot és nagyon bízom abban, hogy a folytatásban is hasonlóan fogunk szerepelni. Próbálunk pozitívan gondolkodni tehát, mert szerintem máshogy most nem is lehet. Nagyon kellemes ünnepeket kívánok és is az MKC szurkolóknak. A csapat nevében is köszönjük a sok szeretetet, amit kapunk tőletek. Az ünnepek alatt is vigyázzatok magatokra és a családotokra, hogy nemsokára ismét együtt lehessünk.
