-
Telt ház, fantasztikus hangulat fogadta a csapatot minden hazai találkozón, igazolva a klubnak azt a kérését az Európai Kézilabda Szövetség felé, hogy Mosonmagyaróváron rendezhesse a mérkőzéseket. Minden alkalommal ki is emelik a játékosok, hogy ez milyen sokat segít nekik, mennyire megerősíti őket a játékban. Szép pillanat volt, amikor az első mérkőzés után a norvég Fana szakmai stábja, játékosai megtapsolták a mosonmagyaróvári ultrákat. De a már hosszú évek óta nemzetközi kupaszereplő Ikast és Nantes kézilabdázói, vezetői is áradoztak az UFM Aréna hangulatáról, a hazai csapatot támogató közönségről.
Tisztelet jár annak a kis csoportnak, amely elkísérte a csapatot Romániába és így gyakorlatilag megalapozta azt a dániai utazást, ahol már tényező volt a magyar szurkolótábor. Magyarországon olyan jó látni, hogy szinte idegenbeli mérkőzés sincs mosonmagyaróvári B közép nélkül. Ezt a távolságot azonban kizárólag olyan közöséggel lehetett megoldani, amit egy sportcsapat hozott és tart össze. Az MKC szurkolók, a csarnok hangulatának híre pedig messze túljutott már a városon, sőt az országon. Ezt igazolja az a néhány mondat, amit a Bergenben élő magyarok juttattak el hozzánk, akik Norvégiában lettek MKC szurkolók.
- A televízóban láttuk, hogy a Vipers - Ferencváros kézilabda mérkőzésen csak hárman szurkoltak a magyar csapatnak Kristiansandban - mesélte Bottka Edit az egyik bergeni szervező. - Akkor határoztuk el, hogy mi itt Bergenben megszervezzük a szurkolást, összehívjuk a magyar közösséget. Az itt tanuló fiatalok közül néhányan ismerték már a mosonmagyaróvári csapatot, ezért bíztunk abban, hogy leszünk néhányan. Az viszont igazi meglepetés volt, hogy a mérkőzésen közel százan voltunk. Többen ezen a meccsen ismerkedtünk meg egymással, pedig már évek óta itt élünk. Egy aneszteziológus hozta létre a szurkolást, mint eseményt a Facebook oldalunkon, de volt köztünk olajmérnök, logopédus, operaénekesnő, mesepedagógus, fogorvosi asszisztens, óvóbácsi, buszsofőr és könyvelő is a diákok mellett. Előkerültek a magyar zászlók, a dobok, a dudák, az egyéb szurkolói kellékek és nagyon örültünk a csapattól kapott sálaknak is. Nagyon jól éreztük magunkat, igazi élmény volt a magyar csapatot buzdítani, találkozni a magyar játékosokkal, akik kedvesek voltak, a mérkőzés után sokáig velünk maradtak. Azt gondolom, hogy a közösségünk összetartása szempontjából nagyon sokat jelentett ez a program, mert már most élénkebben szervezünk újakat például a gyerekeinknek, akik szintén nagyon élvezték a kézilabdát. A norvégok kicsit csodálkoztak, hogy milyen sokan voltunk, de a mérkőzésbeszámolóban külön kiemelték, hogy milyen jó hangulatot teremtettek a hazai és „vendégszurkolók”. Sőt a következő meccsükre jegyeket is küldtek nekünk, hogy nekik is szurkoljunk.
Bátorító, kedves szavak ezek, lendületet adnak a csapatnak, a klubnak, értelmet adnak az erőfeszítéseknek. Szeretnénk tehát most ebben a formában is megköszönni minden szurkolónak a támogatást!
Rokob Péter
-