TÁJÉKOZTATÓ INFORMÁCIÓK

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2023.03.20.
Ennek a hétnek az elején összegyűjtöttünk néhány nagyon fontos információt a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club szurkolóinak. Érdemes lesz elolvasni a mostani híreket, kiegészítéseket, változásokat, pontosításokat, hogy tervezni lehessen.

A honlapunkon már megírtuk és az Alba FKC elleni bajnoki találkozón is többször elhangzott, hogy 2023 március 21.-én kedden „szurkolói ankét” lesz az UFM Aréna VIP termében. Az érdeklődőknek azonban jelezzük, hogy 17.00 órától a Mosonmagyaróvári Kézilabda Szurkolók Egyesületének közgyűlése lesz, ami után találkozhatnak majd a meghívott vendég Gyurka János vezetőedzővel. Erről a rendezvényről, így a legjobb a szervező Szurkolói Egyesület vezetőinél felvilágosítást kérni. 


Tájékoztatjuk a szurkolókat, hogy a 2023 március 24.-én pénteken sorra kerülő Motherson-Mosonmagyaróvár - MTK Budapest bajnoki találkozó kezdési időpontja megváltozott. Mivel azt a mérkőzést az M4 Sport Televízió élőben közvetíti, a műsoridő miatt a kezdés fél órával hamarabb, 17.30 órakor lesz az UFM Arénában.   

Azt a sajnálatos tényt is közültük hogy 2023 április 16.-án vasárnap 15.45 órakor a Győrben, a Magvassy Mihály Sportcsarnokban kerül sor a Motherson-Mosonmagyaróvár - Moyra-Budaörs Handball bajnoki találkozóra. A Szurkolói Egyesület pedig jelezte, hogy szurkolói busz indítását szervezi erre a mérkőzésre, amely utazás ára 2.000Ft/fő. A jelentkezni Roll Zsuzsánál az egyesület titkáránál lehet a 06205539245 telefonszámon. A mérkőzésre az MKC éves bérletei természetesen érvényesek, a csarnok ülőhelyeit pedig érkezési sorrendben lehet majd elfoglalni. 

Végül egy nagyon örömteli hír, amelyben elmondhatjuk, hogy a mosonmagyaróvári kézilabdázók által aláírt mez a liciten 100.000 forintért kelt el. Egy helyi vállalkozó vette meg, akinek az a kérése, hogy névtelen maradjon. Ehhez még Bertalan Szilárd és családja is adott 40.000 forintot, így a Kimlén megtartott jótékonysági horgászversenyen a Mosonmagyaróvári Kézilabda Szurkolók Egyesületének vezetői 140.000 forintot adtak át a Németh családnak, és a kis Emma gyógykezelését támogatva. Köszönet jár az MKC szurkolóknak, mert a közreműködésükkel a támogatási összeg, amelyet a család megkapott összesen 565.000 forintra emelkedett.



Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó