TELJES FORDULÓ AZ ÉV UTOLSÓ ELŐTTI NAPJÁN

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2020.12.27.
A járványhelyzet és a Dániában megrendezett Európa-bajnokság miatt több mint három hónapos szünet után kerülhet sor ismét teljes bajnoki fordulóra az NB I-es női kézilabda bajnokságban. Szeptember végén mérkőzött meg utoljára egymással az élvonalbeli mezőny mind a tizennégy csapata. Bajnoki mérkőzésen szeptember 27.-én lépett pályára utoljára a Motherson-Mosonmagyaróvár is, amikor pont a most szerdai ellenfelét, a Békéscsaba gárdáját fogadta az UFM Arénában. A bajnoki fordulót megelőző kötelező tesztelések persze átírhatják a programot, de egyelőre a mérkőzésekre készülhetnek az élvonalbeli csapatok.


Októberben és novemberben mindössze kilenc bajnoki találkozót tudtak lebonyolítani. A Siófok és a Vác három, a Békéscsaba, a Dunaújváros, a Ferencváros és a Kisvárda csapata pedig két bajnoki találkozót tudott lejátszani. Ez egyszer sikerült az Érd, a Győr, az MTK Budapest és a Szombathely gárdáinak is, így meglehetősen kusza most a bajnoki tabella, hiszen a lejátszott találkozók számát tekintve jelentős a külünbség a csapatok között. 

1. Siófok KC                                                      14 pont/10 mérkőzés      
2. Győri Audi ETO KC                                12 pont/6 mérkőzés         
3. Motherson-Mosonmagyaróvár   12 pont/7 mérkőzés        
4. FTC-Rail Cargo Hungaria                 10 pont/5 mérkőzés          
5. DVSC SCHAEFFLER                           10 pont/7 mérkőzés             
6. MTK Budapest                                          8 pont/6 mérkőzés            
7. Váci NKSE                                                     8 pont/6 mérkőzés  
8. Boglári Akadémia-SZISE                   4 pont/6 mérkőzés         
9. Kisvárda Master Good SE                  4 pont/6 mérkőzés         
10. Dunaújvárosi KKA                                4 pont/7 mérkőzés         
11. Hungast Szombathelyi KKA           4 pont/7 mérkőzés         
12. Érd                                                                    4 pont/7 mérkőzés     
13. Alba Fehérvár KC                                   2 pont/6 mérkőzés     
14. EUbility Group-Békéscsaba           0 pont/7 mérkőzés           

Az ETO és az FTC hibátlanul teljesített eddig a bajnokságban, így a már három vereséget szenvedő Siófok jelenlegi első helye csak átmenetinek tekinthető. Nagyon kiegyensúlyozottnak mondható viszont a középmezőny, az öt négy pontot szerzett csapattal, amelyektől az Alba vagy a Békéscsaba együttese sincs leszakadva. A remekül rajtoló MKC mindössze kettő pontot vesztett eddig a pontvadászatban és így kedvező helyzetből várhatja a december 30.-án a ezekkel a párosításokkal következő folytatást. 

Dunaújvárosi KKA - FTC-Rail Cargo Hungaria 
Hungast Szombathelyi KKA - MTK Budapest 
Siófok KC - DVSC SCHAEFFLER 
Boglári Akadémia-SZISE - Győri Audi ETO KC 
EUbility Group-Békéscsaba - Motherson-Mosonmagyaróvár 
Kisvárda Master Good SE - Alba Fehérvár KC 
Érd - Váci NKSE 

A bajnokság legeredményesebb játékosainak helyzetét is alapvetően meghatározza a lejátszott mérkőzések száma. Így inkább tájékoztató jellegű a góllövőlista aktuális állása, amely megmutatja a gólerős kézilabdázók névsorát. Az MKC több játékossal is képviselteti magát a legjobbak között, ami mindenképpen bíztató a bajnokság folytatását illetően. 

1. Kovács Anna (Debrecen)  46 gól / 7 mérkőzés 
2. Andrea Kobetic (Siófok)  40 gól / 8 mérkőzés 
3. Kácsor Gréta (Vác)  40 gól / 9 mérkőzés 
4. Walfisch Mercédesz (Érd)  37 gól / 5 mérkőzés 
5. Pál Tamara (MTK Budapest)  37 gól / 6 mérkőzés 
6. Camille Aoustin (Siófok)  37 gól / 10 mérkőzés 
7. Katarina Jezic (Siófok)  37 gól / 10 mérkőzés 
8. Liliana Gorilska (Szombathely)  35 gól / 6 mérkőzés 
9. Simona Böhme (Siófok)  34 gól / 9 mérkőzés 
10. Farkas Johanna (Boglári Akadémia)  33 gól / 6 mérkőzés 
11. Tóth Eszter (Mosonmagyaróvár)  33 gól / 7 mérkőzés 
12. Szöllősi-Zácsik Szandra (MTK Budapest)  32 gól / 6 mérkőzés 
13. Simona Szarková (Mosonmagyaróvár)  32 gól / 7 mérkőzés 
14. Katona Flóra (Mosonmagyaróvár)  31 gól / 7 mérkőzés 



Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó