TELJESÍTENI HÉTRŐL-HÉTRE

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2023.03.23.
A címet most Tóth Eszter nyilatkozatából emeltük ki, mert tökéletesen jellemzi azokat az elvárásokat, amelyeket kitűzött maga elé a Motherson-Mosonmagyaróvár NB I-es női kézilabda csapata. Most pénteken sem vár rájuk egyszerű feladat, amikor az M4 Sport TV közvetítése miatt a megszokottnál fél órával hamarabb, 17.30 órakor az MTK Budapest gárdája lesz a vendég az UFM Arénában.

- Az MTK Budapest játékoskerete kicserélődött amióta én eljöttem, több edzőjük is volt, de most úgy látszik, hogy megtaláltak a legjobb felállást - nyilatkozta a mérkőzés előtt Tóth Eszter a Motherson-Mosonmagyaróvár csapatkapitánya. - Jó formában vannak, vigyázni kell tehát velük, de felkészültünk a találkozóra, újabb két pontot akarunk szerezni. A bajnokság a legfontosabb sorozat a számunkra, a harmadik helyről sem mondtunk még le, tehát hétről-hétre egyenletes teljesítményt kell nyújtanunk. Pénteken is a ránk jellemző gyors, dinamikus játék szükséges, olyan fokuszált kézilabda, amelyben kevés hibát vétünk. Nem lesz könnyű mérkőzés, mi viszont szeretjük a kihívásokat és a szurkolóink jelenléte is komoly erőt ad nekünk. Ezen a találkozón és is szeretnék jobban játszani, többet tenni a sikerért, végre ismét úgy kézilabdázni, ahogy elvárom saját magamtól. 


A szezont még Vida Gergő vezetőedzővel kezdték a budapestiek, de tavaly októberben szerződést bontottak, a Golovin Vlagyimir szövetségi kapitányi kinevezése után a csapatot irányító szakemberrel. Ezt követően megbízott edzőként néhány mérkőzésen a szerb-magyar Marinko Kekezovity ült a kispadon, aki az MTK utánpótlásban dolgozik. Neki a tavaly novemberi, az MKC elleni vereséggel véget érő, hazai mérkőzés volt az utolsó találkozója. A csapat irányítását Vágó Attila vette át és a kék-fehéreknek, a volt dunaújvárosi szakemberrel a középmezőny elejére sikerült jutniuk, jelenleg 16 ponttal a hatodik helyen állnak. 

Az MTK Budapest néhány nappal ezelőtt sikeres bajnoki mérkőzést játszott, 2023 március 18. án hazai pályán a következő összeállításban győzték le a jó formában lévő Békéscsabát: 
MTK Budapest ‒ EUbility Group- Békéscsabai Előre NKSE 35 - 31 (15 - 14) 
MTK Budapest: Győri - Grosch 3, Szabó K. 4, Mazák-Németh, Szabó L. 4 (1), Mészáros-Mihálffy 3, Pelczéder 3. Csere: Suba (kapus), Simon 8 (2), Sallai, Pál 5, Román 3, Dakos 2, Kobela, Juhász.  

A budapesti kék-fehérek csapatában láthatóan egyaránt jelen van a tapasztalat és a fiatalos lendület, a magyar válogatott bő keretében szereplő Pál Tamara pedig már több mint száz gólnál jár a bajnokságban. Hiányzik viszont két átlövőjük Koronczai Petra és Kekezovity Anna, akik mindketten keresztszalag szakadást szenvedtek.

Az MTK Budapest 2022/2023-as játékoskerete:
Kapusok: Győri Barbara, Suba Sára 
Szélsők: Grosch Vivien, Juhász Eszter, Pelczéder Orsolya, Sallai Nikolett, Szücs Réka 
Irányítók: Pál Tamara, Román Dorina, Szabó Kitti 
Beállók: Dakos Noémi, Simon Petra, Szabó Laura   
Átlövők: Anna Kekezovity (orosz-szerb), Koronczai Petra, Kobela Tamara, Mazák-Németh Csilla, Mészáros-Mihálffy Adrienn, Marija Rnic (szerb-magyar)
Vezetőedző: Vágó Attila    

A két csapat legutolsó találkozóinak eredményei azt igazolják, hogy az elmúlt években rendre nagy csatákat, szoros találkozókat hoztak a Motherson-Mosonmagyaróvár és az MTK Budapest összecsapásai. Viszont a felsorolásból érzékelhető, hogy a közelmúltban a mosonmagyaróvári csapat ebben a párosításban is egyre jobb eredményeket mutat.  

MTK Budapest - Motherson-Mosonmagyaróvár  27 - 34  (15 - 19)
NB I. bajnoki mérkőzés 7. forduló - Budapest, Riz Levente Sport és Rendezvényközpont, 300 néző 
2022 november 26. szombat 17.00 óra  

MTK Budapest: GYŐRI - Grosch 2, A. Kekezovity 4, Szabó K. 2, Szabó L. 4, Mazák-Németh, Pelczéder 1. 
Csere: Suba S. (kapus), PÁL T. 8 (4), Simon P. 1, Dakos 2, ROMÁN 3, Sallai N., Juhász E.  
Edző: Marinko Kekezovity  

Mosonmagyaróvár: MISTINA - Mihály 1, LANCZ 5 (2), KOVÁCS P. 1, PÁSZTOR 8, Tóth N. 3, STRANIGG ZS. 5. 
Csere: TÓTH E. 9 (5), Albek, CSIRE 3, Sztankovics, Faragó, BARDI 2. 
Edző: Gyurka János  

Motherson-Mosonmagyaróvár - MTK Budapest  32 - 27  (16 - 16)  
NB I. bajnoki mérkőzés 16. forduló - Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, 800 néző  
2022 február 25. péntek 18.00 óra   

MTK Budapest - Motherson-Mosonmagyaróvár  33 - 33  (14 - 17)  
NB I. bajnoki mérkőzés 3. forduló – Budapest, Elektromos Csarnok, 300 néző  
2021 szeptember 25. szombat 18.00 óra  

Motherson-Mosonmagyaróvár - MTK Budapest  28 - 24  (14 - 9)  
NB I felnőtt bajnoki mérkőzés - 23. forduló  
2021 május 19. szerda 18.00 óra - Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, 800 néző   

MTK Budapest - Motherson-Mosonmagyaróvár  31 - 29  (17 - 16)  
TIPPMIX Magyar Kupa - 4. forduló  
2021 február 19. péntek 18.30 óra - Budapest, Elektromos csarnok, zárt kapus  

MTK Budapest - Motherson-Mosonmagyaróvár  32 - 33 (18 - 18)  
NB I bajnoki mérkőzés - 3. forduló  
2020 szeptember 12. szombat 18.00 óra - Budapest, Elektromos csarnok, zárt kapus




Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó