Tizenkét meccses győzelmi sorozat szakadt meg Malagában

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2024.01.21.
A két győzelemmel álló Motherson Mosonmagyaróvár az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában a Malaga vendége volt.
2-2-vel indítottak a csapatok, majd az időmérő meghibásodása miatt 2 és fél perc után hosszabb kényszerszünet következett. A hiba elhárítása után folytatódott a gyors játék, öt perc után 4-4 volt az állás. Ezt követően kicsit alább hagyott a lendület, és a védelmek is stabilabbá váltak, ráadásul mindkét csapat sokat hibázott. Ennek ellenére sokáig együtt haladtak a csapatok, egyik fél sem tudott elhúzni. 9-9 után aztán a Malaga az első félidőben öt gólt szerző Bitolo, és a kapuban remeklő Castellanos hathatós segítségével egy 5-1-es rohanást produkált, és 14-10-re elhúzott. A spanyol csapat meg is őrizte négygólos előnyét, a szünetben a Malaga 16-12-re vezetett.

A második félidőben is a hazai csapat irányított. Az MKC próbált zárkózni, a 37. percben már csak kettő (18-16), a 43. percben pedig egy gól volt a Malaga előnye, de hiába hozta a bravúrokat Hadfi Gréta a kapuban, elől továbbra is sok volt a hiba. A hajrában megint feljött mínusz kettőre Gyurka János együttese (27-25), de sajnos kiemelkedő egyéni teljesítmények hiányában ezúttal nem sikerült győzni. A Malaga végül 29-26-ra megnyerte a mérkőzést, így a Mosonmagyaróvár zsinórban tizenkét megnyert tétmeccs után kapott ki ismét.

A Motherson Mosonmagyaróvár január 26-án a Kisvárdát fogadja az UFM Arénában.
Európa-liga csoportkör, 3. forduló
Costa del Sol Malaga (spanyol) - Motherson Mosonmagyaróvár 29-26 (16-12)
V.: Charitsos, Naskos (görögök)
Malaga, Palacio de Deportes Martin Carpena, 3056 néző  

Malaga: CASTELLANOS - E. Jiménez 3, Medeiros, Eizagirre, ROMERO 5, Doiro 3, S. JIMÉNEZ 5. Csere: BITOLO 8 (3), ARDERÍUS 1, Baldomero 1, Cuadrado 1, Lima, Vela, Medeiros 2. Vezetőedző: Jesús Gallardo

MKC: Szemerey - Sztankovics, Albek 4, Tóth G. 3, Pásztor 4, Tóth E. 4 (2), Stranigg 2. Csere: HADFI (kapus), Ivancok 4, Lancz 2, Schatzl N. 3, Faragó. Vezetőedző: Gyurka János

Kiállítások: 8 perc, ill., 8 perc.
Hétméteresek: 3/3, ill., 2/2.

Az eredmény alakulása: 4. perc: 3-3, 8.p: 4-5, 13.p: 6-8, 27.p: 14-10, 30.p: 16-12, 37.p: 18-16, 43.p: 19-18, 48.p: 24-20, 54.p: 26-23, 57.p: 27-25, 60.p: 29-26

Gyurka János, a Motherson Mosonmagyaróvár vezetőedzője: „Megérdemelten győzött a Malaga, ma jobb volt nálunk. A 20. perc után a spanyolok 5-1-es szériája megbillentett minket. Tudtuk, hogy a hazaiak taktikailag nagyon érettet, és magas képzettségi szintet képviselnek, ez döntő faktor volt. 1-1 és 2-2 ellen is olyan támdaásokat vezettek, ami a legmagasabb szintet képviselte, és ezek levédekezésében sajnos nem voltunk jók. Hátrányban szerettünk volna gyorsan felzárkózni, és megint dominálni, de ez sokszor kapkodásba csapott át, idegesen játszottunk. Erőltettük a gyors befejezéseket erőltettük, és hosszú védekezésekre kényszerültünk a Malaga lassabb támadásai miatt. A mai mérkőzés is megmutatta, hogy miben kell fejlődnünk. A csapat küzdeni tudása dicséretes volt, nagyon akartak a lányok, ám ez most néha görcsössé vált. Ennek ellenére is lehetett volna szorosabb a végeredmény, de érzésem szerint a hajrában számunkra kedvezőtlen bírói döntések születtek, így pont nélkül maradtunk. Sokat tanultunk a mai meccsből, amit két hét múlva szeretnénk hasznosítani. A visszavágót meg akarjuk nyerni, de addig is lesznek még fontos mérkőzéseink."
Következő mérkőzés:
Vasas SC - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.12.21., 18:45 óra.
Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok



Videók
összes videó