TÖKÉLETES HÉTVÉGE!

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.10.20.
A Motherson-Mosonmagyaróvár felnőtt csapatának sikere mellett, büszkén említjük meg, hogy az utánpótlás is hibátlanul zárta a hétvégét. Sorrendben az ötödik bajnoki találkozóját is megnyerte szombaton délelőtt a Mosonmagyaróvári KC U22, most az egyik megyei rivális, a Vady Mosonszolnok ellen. A pénteki élvonalbeli találkozó előtt pedig az MKC ifi, a Budaörs fiataljainál bizonyultak jobbnak, az MKC serdülő pedig a Pécs korosztályos gárdáját fektette két vállra.


Mosonmagyaróvári KC U22 - Vady Mosonszolnok 38-31 (19-12)

Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, NB II-es női kézilabda mérkőzés. V.: Józsa-Bőhm, Csupor.

MKC: Fritz – Domokos 6, Lancz 6, Kellermann D. 1, Paróczai 2, Szalai Zs. 4, Papp 6. Cs: Dávida (kapus), Fekete F. 7, Szalai V. 2, Szerző 2, Bartha 1, Pusztai 1, Pozsgai, Lázár,  Vinkelmann. Edző: Stranigg Ferenc. 

Stranigg Ferenc: - Erős csapattal játszottunk ezen a bajnoki találkozón, és az ettől a kerettől elvárható magabiztossággal hoztuk is a győzelmet. Rendben volt a védekezésünk, amiből sok labdát szereztünk, gyors támadásokat vezettünk. Külön öröm a számunkra, hogy nagyon hosszú sérülések után, ismét mérkőzést tudott játszani, sőt gólokat is tudott szerezni Szalai Vivien és Szerző Laura.

Mosonmagyaróvári KC – Budaörs KSN  45-31  (22-15)
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, ifjúsági I. osztályú mérkőzés. V.: Gácsig, Szecsődi.

MKC: Fritz – Bartha 5, Fekete F. 5, Pusztai 3, Paróczai 5, Lázár 8, Papp 9. Cs: Dávida, Zsigmond (kapusok), Trestyén 4, Simon 2, Pozsgai 2, Szabó Cs. 1, Babinszky 1, Vinkelmann. Edző: Stranigg Ferenc.

Stranigg Ferenc: - Villámrajtot vettünk a találkozó elején, hiszen már 7 - 1 arányban is vezettünk. Sajnos a folytatásban viszont több figyelmetlenség is nehezítette a játékunkat. A győzelmünk azonban egyáltalán nem forgott veszélyben, sőt ki kell emelnem, hogy a két jól kézilabdázó átlövő, Fekete Fanni és Lázár Jázmin, valamit a hetek óta nagyon gólerős balszélső Papp Petra vezérletével, sok gólt is szereztünk.

Mosonmagyaróvári KC – Pécsi SN Zrt.  23-17  (9-11)
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, serdülő II. osztályú mérkőzés. V.: Gácsig, Szecsődi.

MKC: Horváth Sz. - Uzonyi-Varga 4, Pető 2, Sztranyovszky 4, Plachy, Babinszky 7, Lengyel L. 3 Cs: Lengyel N. (kapus), Forgács 1, Renner 1, Buga R. 1, Baumgartner, Sefcsik, Mészáros A., Forgács, Bíró L., Lengyel Zs. Edző: Farkas Veronika.

Farkas Veronika: - Mindkét félidőben meglepett a csapatom! Az elsőben sajnos kellemetlenül, mert akkor úgy játszottak a lányok mintha ez lenne az első kézilabda mérkőzésük. A szünetben alaposan átbeszéltük a dolgokat, de őszintén megmondom, hogy a második játékrészben nem számítottam ilyen javulásra. Viszont a második játékrészben nyújtott teljesítményünkkel megérdemelten szereztük meg a győzelmet.


Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó