További vizsgálatok várnak Natira

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2024.10.05.
A Motherson Mosonmagyaróvár pénteken 35–29-re legyőzte a Budaörsöt, ezzel pedig megszerezte első pontjait a bajnokságban. A sikert azonban beárnyékolta, hogy a mérkőzés 58. percében Schatzl Natalie súlyosnak tűnő sérülést szenvedett.

A balszélsőnk egy hosszú indítást követően lőtt kapura, amely után rosszul ért földet. Hosszabb ápolás után Nataliet végül hordágyon vitték le a pályáról és kórházba szállították.

Schatzlt súlyosabb szalagsérülés gyanújával vették fel a mosonmagyaróvári kórházba, amelyet az elsődleges vizsgálatok is alátámasztottak. Nati azóta már az MRI vizsgálaton is túl van, ám ennek eredményére még várni kell. A pontos diagnózist csak jövő hét elején, egy sebészeti konzílium után tudhatjuk biztosra. Itt további vizsgálatok várnak Natira. Ekkor derül ki az is szükség lesz-e műtétre vagy sem, illetve mennyi kihagyás vár rá.
Natit már hazaengedték és az orvosi kezelésnek köszönhetően az intenzív fájdalmai csökkentek. Balszélsőnknek jobbulást és sok erőt kívánunk a következő hetekhez! Amint bővebb információnk lesz Schatzl állapotáról tájékoztatni fogunk benneteket!

Következő mérkőzés:
Praktiker-Vác - MKC
2024.10.09., 18:00 óra.
Városi Sportcsarnok



Videók
összes videó