TV KÖZVETÍTÉSSEL - HETI PROGRAM 8.

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2021.10.27.
Mondhatni, hogy a megszokott mederben zajlik a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club csapatainak hete, de a programban érdemes figyelni az időpontokra. Szerdán az ifjúsági csapat hazai pályán kezd, a serdülők egy nappal később Budapesten folytatják, szombaton délután pedig a második serdülő lép pályára a szomszédos Mosonszolnokon. Az NB I-es felnőtt bajnoki találkozóra a szokásos pénteki napon kerül sor, de a Siófok elleni mérkőzés a TV közvetítés miatt 17.00 órakor kezdődik. A tizenkét és tizennégy éves gyerekek a hagyományos Üstökös tornán vesznek majd részt a hét második felében Rácalmáson és Dunaújvárosban. Az egész napos tornák csoportkörében, majd a későbbi helyosztók során is egyszer harminc perces mérkőzéseket játszanak.

Leány ifjúsági I osztály - nyugat:  
7. forduló: Mosonmagyaróvári KC - Siófok KC 
2021 október 27. (szerda) 13.00 - Mosonmagyaróvár, UFM Aréna   


Leány serdülő II. osztály - nyugat:
6. forduló: Kispest NKK - Mosonmagyaróvári KC   
2021 október 28. (csütörtök) 12.00 – Budapest, Soroksári Sportcsarnok   

Üstökös Kupa - Leány U12:
2021 október 28. (csütörtök) - Rácalmás, Sportcsarnok
I. csoport: Kozármisleny SE, Kispest NKK, Érdi Sport KFT 
II. csoport: Mosonmagyaróvári KC, Angyalföldi Sportiskola, Harta Kézilabda Club
III. csoport: PC Trade Szeged, Dunaújvárosi KKA, Bajnok DSE Nemesvámos   

Üstökös Kupa - Leány U14: 
2021 október 29. (péntek) - Dunaújváros, Sportcsarnok 
I. csoport: Kozármisleny SE, Érdi Sport KFT, PC Trade Szeged 
II. csoport: Mosonmagyaróvári KC, Kispest NKK, Alba Fehérvár KC
III. csoport: Ferencvárosi TC, Dunaújvárosi KKA, Bajnok DSE Nemesvámos 


Női felnőtt NB I: 
7. forduló: Motherson-Mosonmagyaróvár - Siófok KC
2021 október 29. (péntek) 17.00 - Mosonmagyaróvár, UFM Aréna 

Leány serdülő III. osztály - nyugat:  
6. forduló: Mosonmagyaróvári KC - Gárdony-Pázmánd NKK  
2021 október 30. (szombat) 14.30 - Mosonszolnok, Sportcsarnok



Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó