Hétvégén a Motherson Mosonmagyaróvár U14-es, U12-es és U10-es csapatai is pályára léptek a korosztályos bajnokságokban.
Vasárnap Budaörsön folytatódott az U14-es bajnokság. Ez a forduló volt az első, amit a megváltozott versenykiírás alapján a klubok önszerveződés útján alakítottak ki. Mi a gyermekek fejlődését szem előtt tartva, olyan lehetőséget kerestünk, ahol erős ellenfelekkel tudunk játszani. Így alakult ki egy nyolcas csoport.
Tagjai: Budaörs, FTC, Alba Fehérvár, Szigetszentmiklós, PC Trade Szeged, Győri ETO I., Győri ETO II.,
Motherson Mosonmagyaróvár. Az első ilyen fordulóban a PC Trade Szeged és a Szigetszentmiklós volt az ellenfelünk.
PC Trade Szeged -
Motherson Mosonmagyaróvár U14 22-21 (10-9) Motherson Mosonmagyaróvár U14 - Szigetszentmiklós 24-15 (13-9)
Balogh Sándor, az U14-es csapat edzője: „Az első mérkőzésünk egy nagyon jól felkészített, erős szegedi csapat ellen volt. Az első félidőben fej-fej mellett haladtunk, majd a másodikban egy rövidzárlat miatt három gól lett a különbség. A mérkőzés végjátékában módosítottuk a védekezésünket és így alakult ki a végeredmény. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ellenfelünknek volt egy lövése - ami mellé ment -, de a játékvezetők gólt adtak, és mivel a középkezdést elengedték, így már a téves döntést nem tudták visszavonni. A második mérkőzésünk eleje döcögött, aztán szép lassan beindultunk és a végére magabiztos győzelmet arattunk. A csapat minden tagja nagyon odatette magát, és ez a játék minden elemében megmutatkozott. Nem tudok rosszat mondani a lányok teljesítményére. Remélem, hogy ezen az úton tudunk maradni, mert ez elengedhetetlen a fejlődésünkhöz!"
Az aktuális fordulóban két U12-es csapatunk Esztergomban lépett pályára, ahol olyan gárdák ellen volt lehetőségünk játszani, akikkel eddig még sohasem, vagy csak nagyon ritkán.
Halász Kristóf, az U12-es csapat edzője: „Számomra ez öröm volt, hiszen azt gondolom, olykor jót tud tenni a sportolóknak, ha ki tudnak szakadni a komfortzónájukból. Rengeteg nehézség előzte meg a tornát, hiszen sérülések és betegségek miatt nagyon kevés játékosunk volt hadra fogható. Ennek fényében még nagyobb dolgonak tartom, hogy négy mérkőzésből négyet sikerült megnyernünk. Remek egyéni teljesítmények és a korosztályhoz képest kifejezetten magas szintű koncentráció és feladatmegvalósítás kellet a lányoktól ahhoz, hogy ilyen szép sikerekkel záruljon ez a torna. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy az MKC U12-es korosztályának nevében mielőbbi jobbulást kívánjak társunknak, Baltová Alíznak, aki a héten komoly sérülést szenvedett!" Komárom -
Motherson Mosonmagyaróvár U12 I.
23-26 Lajoskomárom -
Motherson Mosonmagyaróvár U12 II.
16-19 Motherson Mosonmagyaróvár U12 I. - Répcelak
26-17 Motherson Mosonmagyaróvár U12 II. - Szentendre
31-4
Bognár-One Evelin, az U10-es csapat edzője: „Még csak 17 közös edzésen vettünk részt a krosztállyal, és máris elértünk az első fordulóhoz a gyermekbajnokságban, ahol az ETO négy (II, III, IV, VI) csapata ellen játszottunk. Sajnos vasárnap reggelre még több beteg lett csapatainkban. Ezt különösen az MKC I érezte ezt meg, mert ott a 12 fő helyett csak 7 gyereket tudtunk nevezni. Így egy kapust tudtunk cserélni, a többiek mindkét meccsen végig pályán voltak. Sok szép védés és szép gól született. Most végre élesben láthattuk a hibákat, amiket javítani fogunk edzésről edzésre. A nap végére nagyon fáradtan, de egyre felszabadultabban játszottunk." Motherson Mosonmagyaróvár U10 I: Orsós Maja (K), Varga Szonja (K), Kocsis Zsófia, Kovács Júlia, Szamosi Borbála, Szigony Flóra, Vida Ramóna
Motherson Mosonmagyaróvár U10 II: Urvald Jázmin (K), Aponyi Lilla (K), Bieber Emma, Csehi Nóra, Cseresznyés Hanna, Csiszár Natália, Hegyi Tamara, Kiss Lana, Lakner Boglárka, Mandl Mia, Molnár Eszter, Nagy Laura, Németh Róza