U19-ES SIKER ÉS UTÁNPÓTLÁS JELENTÉS

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2022.09.05.
Nagyon értékes idegenbeli sikerrel kezdte a 2022/2023-as szezont a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlása. Bognár Róbert U19-es együttese Kozármislenyben lépett pályára, ahol megszerezte az idény első győzelmét. Az utánpótlás szakmai igazgatót erről a mérkőzésről, valamint az MKC utánpótlás aktualitásairól kérdeztük.


Leány U19 I osztály - Nyugat - 01. forduló: 
Kozármisleny SE - Mosonmagyaróvári KC  26 - 31 (13 - 16) 
MKC: Takács Lili - Varga-Uzonyi 6, Baumgartner 4, Ágoston 9, Forgács 1, Babinszky 3, Lengyel L. 5.
Csere: Takács Liza (kapus), Sefcsik 3, Magyar B., Hajczinger, Magyar F. 
Utánpótlás edző: Bognár Róbert 

Bognár Róbert: - Győzelemmel kezdtük a szezont, ami azért is értékes, mert a tavalyi idényben kétszer vereséget szenvedtünk a Kozármisleny SE ellen. Most azonban óriási szívvel küzdöttünk, csúsztunk - másztunk, ha arra volt szükség és így idegenben sikerült nyernünk. A játékon látszott, hogy az idény legelején járunk, de végig vezettünk, kézben tartottuk az irányítást. A nagyon eredményesen kézilabdázó 9 gólos Ágoston Lilla, a hat gólt dobó Uzonyi-Varga Adél és az öt találatig jutó Lengyel Lilla teljesítményét külön is szeretném kiemelni. Szerdán az UFM Arénában folytatjuk, ahol az U19-es bajnokságban a Csepelt fogadjuk, a hétvégén pedig már az NB II-es bajnokságot is elkezdjük a Bük otthonában. 

A bajnoki rajt remekül sikerült, nagyon értékes két pontot szerzett az MKC U19-es csapata. Ezek szerint megnyugtatóbb lehet a most induló szezon?
- Hazai mérkőzéseink következnek most az U19-es pontvadászatban és ezekre nagyon oda kell figyelnünk, hogy a rajton szerzett pontjaink valóban értékesek legyenek. A tavalyi rettenetesen gyenge kezdést ugyanis mindenképpen szeretnénk elkerülni. Sok új kézilabdázóval vágtunk neki a bajnokságnak, akiknek természetesen idő kell, hogy felvegyék az első osztály ritmusát. Több sérülés is zavarta a felkészülésünket, de a hét edzőmérkőzésünk és ez a bajnoki rajt azt mutatta, hogy a munkát így is sikerült elvégeznünk. Néhány poszton még keresnünk kell a legjobb megoldásokat, de a lányok hozzáállásával teles mértékben elégedett vagyok, mert ez segít igazán a nehézségeink legyőzésében. Sokat várok a három irányító-átlövőnktől, hiszen Ágoston Lilla, Babiszky Lara és az NB II-ben pályára lépő Lázár Jázmin igazi vezér lehet. A felnőtt bajnokságban sem lesz egyszerű a feladatunk, abban ugyanis mi egy nagyon fiatal gárdával indulunk. Ezeknek a játékosoknak a fejlődését viszont kizárólag csak így lehet biztosítani. 

Lassan a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club valamennyi utánpótlás csapata edzésben lesz, sőt elkezdi a bajnokságokat. Hogyan lehet összegezni a mosonmagyaróvári gyerekek, fiatalok nyári felkészülését? 
- Fontos információ, hogy két új edzővel bővült a szakmai stábunk, Szöllősi Ádám a tizennégy,  Halász Kristóf pedig az U11-es gárdával dolgozik. A bajnokságot szerdán az U17-esek is elkezdik, az U11, U12, U13, U14 és az U15 pedig edz, készül a közelgő rajtra, tornákra. A legkisebbeknél az iskolakezdéshez igazítjuk a foglalkozásokat, így a napokban már valóban minden korosztályunknak lesz foglalkozása. Ez a mostani állás szerint kétszázhúsz gyereket jelent, de szerencsére, szinte naponta jelentkeznek új kislányok a klubban. Ennek ellenére a toborzókat is folytatjuk, szeptember 12.-én a nagycsoportos óvodásokat, szeptember 19.-én pedig a 2014/2015-ös korosztályt várjuk. Bizakodunk az utánpótlás idény kezdetét illetően, hiszen a főpróbának számító hazai rendezésű Lajti-kupa tornákon az U14-es csapatunk első, az U15-ösök pedig a harmadik helyen végeztek. Szeretnénk ezt a kupát egy igazán rangos felkészülési tornává fejleszteni, ezért örömteli, hogy már most olyan rangos csapatok fogadták el a meghívásunkat, mint a Győri ETO KC, a Dunaújvárosi KKA vagy az Érd. Az új munkacsarnokunkat is kezdjük „belakni”, már mindegyik utánpótlás csapatunk edzett ott és az új csarnokot egyértelműen imádják a gyerekek, az edzők. Az U19-es és az U17-es korosztályok foglakozási maradnak az UFM Arénában, a kisebbek pedig a munkacsarnokban fognak dolgozni, ahol lassan minden eszköz is a helyére kerül. A sok a feladat, a megoldásra váró napi teendő, de jó állunk, rendben vagyunk a klub utánpótlásában. 

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlás szakmai stábja:
MKC U19-NB II: Bognár Róbert
MKC U17: Farkas Veronika
MKC U15: Orbán Ákos
MKC U14: Farkas Veronika - Szöllősi Ádám 
MKC U13: Balogh Sándor 
MKC U12: Orbán Ákos 
MKC U11: Halász Kristóf 
MKC U10: Bognár Evelin - Kránitz János 
MKC U9: Balogh Sándor 
MKC U8: Mayer Rebeka - Rendi Olívia 
MKC óvodások: Bognár Evelin - Rendi Olívia 
MKC-Móra iskola: U8 - U9 Blahovits Eszter



Következő mérkőzés:
Motherson-Mosonmagyaróvár - Dunaújvárosi KKA
2022.10.12., 18:00 óra.
Videók
összes videó