Újabb nagy skalp, újabb nagy győzelem

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.03.30.
Négy nap alatt második hazai mérkőzését játszotta az Eu-Fire Mosonmagyaróvár, amely az Érd után az Alba Fehérvárt fogadta az UFM Arénában.

Ellenállhatatlanul kezdte a mérkőzést Bognár Róbert csapata. Kovacsicz Mónika vezérletével 6-3-ra, majd 9-6-ra is vezetett az MKC. Az óvári együttes magas szintű védekezésére nem tudott reagálni a Fehérvár, a vendégek több technikai hibát is elkövettek. Tilinger Tamara és Hajtai Vanessza is fontos gólokat szerzett, ráadásul a félidő hajrája a hazaiaké volt. Bízik Réka remekül szállt be a mérkőzésbe, zsinórban három gólt szerzett, ennek következtében hat gólos, 15-9-es óvári vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.


A második játékrészben a Fehérvár mindent megtett a felzárkózásért. Nascimento sorban szállította gólokat, de a társak nem tudtak felnőni a brazil klasszishoz. 17-11-nél Deli Ritáék zsinórban négy gólt szereztek, de így sem tudták utolérni ellenfelüket. Az óvári csapatból mindig előlépett valaki vezérré, és bár így is voltak meleg pillanatok a második félidőben, a győzelem végül meglett. Kopecz Barbara oroszlánrészt vállalt ebből, hiszen a találkozó utolsó három óvári találata az ő nevéhez fűződött.

Az Eu-Fire Mosonmagyaróvár végül szoros végjátékban 29-28-ra legyőzte az Alba Fehérvárt, és így a Magyar Kupa után a bajnokságban is legyőzte ellenfelét. A hazai csapatból többen is remekül teljesítettek, Sara Vukcevic védekezésben brillírozott, Tilinger Tamara pedig nyolc góljával volt vezér. A meccs legjobbja azonban így is Kovacsicz Mónika volt, aki hétszer talált be a fehérvár kapuba.

Az MKC győzelmével szinte biztosan teljesítette a szezon előtt megfogalmazott célját, azaz jövőre is lesz NB I-es kézilabdacsapata a városnak!

Eu-Fire Mosonmagyaróvár–Alba Fehérvár KC 29–28 (15–9)
Női NB I, 19. forduló
UFM Aréna, 1 200 néző
Jv.: Hargitai, Markó

MKC: Herczeg – KOVACSICZ 7, KOPECZ 3, Horváth B., TILINGER 8 (4), Szarková 2, HAJTAI 2. Csere: Dányi (kapus), Hudák 1, VUKCEVIC, Bardi, BÍZIK R. 5 (1), Bízik B. 1, Katona. Vezetőedző: Bognár Róbert

Fehérvár: Györkös – NASCIMENTO 13 (5), Gorszenyina 4, Zsiliszkajte 3, Boldizsár, Mendy 2, SZARKA 3. Csere: Mistina (kapus), Májer 3, Pelczéder, Temes, Varga. Vezetőedző: Deli Rita

Kiállítások: 8 perc, ill., 8 perc
Hétméteresek: 5/5, ill., 5/5

Bognár Róbert, az Eu-Fire Mosonmagyaróvár vezetőedzője: „Óriási elismerés illeti a lányokat, hiszen négy napon belül két nagyon magas színvonalú találkozón teljesítettek remekül. Tudtam, hogy nem fogunk könnyed győzelmet aratni, és azt is sejtettem, hogy a fáradtság miatt lesz majd gyengébb periódusunk is a találkozón. Szerencsére ezeket jól megoldottuk, a cserék mindig tudtak lendületet vinni a játékba. Büszke vagyok a csapatra, hiszen a lányok megint megmutatták, hogy mekkora szívük van. Kovacsicz Mónikának külön gratulálok, hiszen elképesztően teljesített.”

Deli Rita, az Alba Fehérvár vezetőedzője: „Gratulálok a hazai csapatnak, amely sokkal összeszedett volt, mint mi. Sajnos nálunk néhány rutinos játékos nem a tudásának megfelelően játszott, ez okozta a vesztünket. Az első félidőben sem támadásban, sem védekezésben nem tudtuk felvenni a versenyt a Mosonmagyaróvárral, ez pedig döntő volt. Annak örülök, hogy a második játékrészben ledolgoztuk a hátrányunkat, de a sorsdöntő pillanatokban nem voltunk elég higgadtak.”

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó