ÚJRA A PÁLYÁN A BL-GYŐZTES

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.11.23.
Hudák Emmát az új játékosaink és a tehetségeink sorozatban egyaránt bemutathatjuk, hiszen a kézilabdázó mindössze húsz esztendős.
Erre azonban sajnos várnunk kellett, mert a pozsonyi születésű átlövő a nyáron érkezett, de csak ezen a héten tudott tétmérkőzésen játszani.  Hudák Emma az ETO elleni NB II – es találkozón szerzett kilenc góljával azonban megmutatta, hogy komoly erőssége lehet az MKC csapatának.

"Még januárban egy bajnoki mérkőzésen elszakadt a keresztszalag a jobb lábamban és ezt a sérülést először egy előkészítő atroszkópos sebészeti beavatkozás majd műtét követte. Ezután pedig elkezdődött egy nagyon hosszú rehabilitáció és gyógytorna, amelyet Forrás Fernandával az MKC szakemberével végeztem el. Az elmúlt időszakban már egyre többet edzettem a csapattal is, de teljes értékű munkát csak néhány hete tudtam végezni."

A szerdai NB II – es mérkőzésen viszont úgy láttuk, hogy teljesen felépültél. Te is úgy érzed, hogy ismét játékra kész vagy?

"Türelmesnek kellett lennem, mert ennek a sérülésnek a gyógyulását nem lehetett felgyorsítani. Most azonban úgy érzem, hogy rendben vagyok, és ezért örülök annak, hogy a felnőtt bajnokság szünetében tudok játszani az NB II – es csapatunkban. A mérkőzések már nagyon hiányoztak, de közben az a fizikai munka is kell most, amit az élvonalbeli csapattal most elkezdtünk. Nekem a védekezés az erősségem mivel nagy küzdő vagyok és ehhez elengedhetetlen a tökéletes kondíció."

Amennyiben jól tudjuk te már dolgoztál együtt az MKC vezetőedzőjével, Bognár Róberttel. Sőt azt is hallottuk, hogy a személyének fontos szerepe volt abban, hogy a nyáron Mosonmagyaróvárra igazoltál?

"Nekem egy nagy álmom valósult meg 2014 – ben, amikor tizenöt évesen a Győri Audi ETO KC játékosa lettem. Ott pedig a junior csapatban volt az edzőm Bognár Róbert, ahol én csapatkapitány voltam. Neki nagyon komoly szerepe volt abban, hogy a 2016 / 2017 – es szezonban már többször az ETO felnőttel készültem és mérkőzéseket is játszottam Ambros Martin, magyar bajnok és Bajnokok Ligája győztes csapatában. Olyan világsztároktól tanulhattam, tehát mint Görbicz Anita, akit a mai napig a példaképemnek tartok és a posztomon a brazil Eduarda Amorim vagy az orosz Anna Szeny. A magyar junior válogatottban is rendszeresen játszottam, de az ETO felnőtt keretében nem tudtam megragadni."

Nem okozott ez törést a játékos pályafutásodban, hiszen nagyon jól indultál és hamar jöttek a klub és válogatott sikerek?

"Tudomásul vettem, hogy tovább kell lépnem és fiatal kézilabdázóként rendszeresen játszanom kell ahhoz, hogy kész játékos legyek. A Slavia Praha csapatába igazoltam a cseh – szlovák közös első ligába, ahol egészen a bajnoki döntőig jutottunk. Tapasztalat szerzés szempontjából Prága jó választás volt, de tovább nem akartam maradni, mert ez a bajnokság a magyarnál alacsonyabb színvonalú. Figyeltem tehát az MKC szereplését és több mérkőzést is megnéztem az UFM Arénában. Bognár Róberttel is beszéltem, mert valóban itt akartam visszatérni a magyar élvonalba. Sajnos ez a sérülés most hátráltatott, de remélem, hogy a jövőben a segítségére leszek a csapatnak. Szép emlék az ETO – ban eltöltött időszak, de én most is jó helyen vagyok, hosszú távú szerződésem van Mosonmagyaróváron és komoly terveim vannak az MKC csapatával."

A testvéred élvonalbeli labdarúgó Magyarországon, te pedig első osztályú kézilabdázó lettél. A szüleitek is sportolók voltak ?

"Az édesanyánk a legmagasabb osztályban kézilabdázót és ő is átlövő poszton játszott.  Az édesapánk pedig kapus volt és jelenleg is kézilabda edző az SKP Bratislava ifjúsági csapatánál. Figyelik tehát a pályafutásunkat és mindig nagyon jó tanácsokat adtak, bátorítottak bennünket. A bátyám Hudák Dávid pedig a Mezőkövesd Zsóry FC labdarúgója és mivel 195 cm magas, belső védőt játszik. A sport így mindig központi téma az otthonunkban a felvidéki Pozsonypüspökiben, amikor együtt van a családunk."
Következő mérkőzés:
MTK Budapest - Motherson Mosonmagyaróvár
2025.01.09., 18:00 óra.
Riz Levente Sport -és Rendezvényközpont



Videók
összes videó