A Motherson Mosonmagyaróvár U17-es csapata a Gyömrő elleni sikerrel ünnepelhetett bajnoki címet.
Gyömrői KA-Motherson Mosonmagyaróvár U17 20-37 Farkas Veronika, U17-es edző: Az U17-es bajnokságban a sereghajtóhoz utaztunk. Tudtuk azt, hogy ha ezt a mérkőzést megnyerjük, akkor már senki nem veheti el tőlünk a bajnoki címet. Ami nagy öröm volt számomra, hogy ezt a lányok nem teherként élték meg. A mérkőzés első percétől hatalmas motivációval és győzni akarással játszottak, amit öröm volt nézni. Nem játszottunk hibátlanul, de a győzelem nem forgott veszélyben, a mi játékunkat tudtunk játszani a mi tempónkat. A legfontosabb, hogy célunkat és az álmunkat teljesítettük, így most mérhetetlenül boldogok vagyunk!
Celldömölki VSE-Motherson Mosonmagyaróvár II. 38-23 Farkas Veronika, edző: Az U19-es bajnokság III. osztályban az ezüstérmeshez utaztunk. A lányoktól a mérkőzés előtt azt kértem, hogy nehezítsük meg a hazaiak dolgát, mi játsszunk felszabadultan, élvezzük a játékot. Sajnos nem pont ez valósult meg, mert az első öt percben görcsösen játszottunk, kapkodtunk, a védekezés sem állt össze. Időkérés után a megbeszéltek szerint nagyon jó játékkal visszajöttünk a mérkőzésbe. Majd a 22 percben egy emberhátrányból nagyon rosszul jöttünk, hamar lett közte három gól. A szünet után borzasztó rosszul kezdtük a mérkőzést, amit az ellenfél minden rutinjával ki is használt. Nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottunk, rengeteg eladott labdával. A végén már a hitünk és a motivációnk is alábbhagyott.
Motherson Mosonmagyaróvár U14-Alba Fehérvár U14 14-13 Győri Audi ETO KC I.- Motherson Mosonmagyaróvár U14 25-13 Balogh Sándor, U14-es edző: Tatabányánál baleset volt, így a Móvár-Budapest utat mintegy 4 óra alatt tettük meg. Ez felborította a sorsolást is. Ennek következtében egymás után, 10 perc szünettel kellett játszani az ALBA Fehérvár és az ETO I. ellen. Gyakorlatilag a buszról leszállva, gyors öltözés, rövid melegítés és már játszani kellett. A létszámunk miatt a két U13-as kislány egymást váltotta a jobb szélen. Ezen kívül gyakorlatilag a másik szélen, és a beálló poszton tudtunk cserélni. Ez azt jelentette, hogy a belső posztos játékosok 80 percet játszottak egyfolytában. Az Alba ellen rengeteg lehetőségünk volt, azonban a lányok "naggyá tették" az ellenfél kapusát. 26 másodperccel a mérkőzés vége előtt döntetlen állásnál (13-13), kértem időt. Megbeszéltük, hogy mit kellene játszani a győzelemért. A lányok nagyon odafigyelve végigvitték és 3 másodperccel a lefújás előtt gólt tudtak dobni. A végeredmény 14-13 volt, de a játék képe alapján ennél jóval nagyobb volt a különbség a javunkra. Tíz perc pihenőt követően az ezen a napon első meccsét játszó ETO ellen léptünk pályára. Mindkét félidő első fele volt szoros. Ez annak volt köszönhető, hogy a rövid szünetekben tudtak energiát visszatölteni. Azonban a félidők második részében, már nem bírtuk erővel. A vége -12 lett, de az eredmény túlzó. Teljes kerettel felállva ez a mérkőzés nyerhető lett volna. A gyerekek hozzáállásával, akaratával és elszántságával maximálisan elégedett voltam. Igyekeztek a megbeszéltekhez igazodni. De a 80 perc játék, a gyakorlatilag 5 fővel való támadás, és a szűkös cserelehetőségek miatt ma csak ennyit tudtunk kihozni.
Halász Kristóf, U12-es edző: Vasárnap Lipótra utaztunk fordulóra mindkét csapatunkkal. A foglalkozás elérte célját, és bár mindegyik mérkőzésünket megnyertük, olyan hibák is felszínre kerültek melyek kiküszöbölését a jövőben sok-sok munkával tudjuk majd megtenni. Örülök ugyanakkor annak, hogy mindkettő csapatunk összes mezőnyjátékosa góllal tudta zárni a tornát, és annak is, hogy az elmúlt fordulókban kissé sarokpontnak számító kapus teljesítményünk ezen a napon végre kiválóan funkcionált.
Eredmények:
MKC II - Répcelak 24-14
Komárom -
MKC I 14-26
Répcelak -
MKC II 15-21
Ács -
MKC I 4-35
A szezon utolsó U10-es fordulójában a lányok Répcelakon léptek pályára.
Bognár-One Evelin, U10-es edző: Sajnos több hiányzónk volt (beteg, sérült, elsőáldozó), ennek ellenére szépen szerepeltek a csajok. Már sok mindent láthattunk meccsen is, amiket edzésen gyakoroltunk. A fő témánk hetek óta a cselezések előkészítése, végrehajtása volt, és ezt ügyesen alkalmazták meccsen is. Most már nem csak a húzóemberek lövik a gólokat, ami nagy előrelépés. Eljutottunk oda, hogy szinte mindenki átélhette milyen érzés gólt szerezni.