UTÁNPÓTLÁS HÍRADÓ 17.

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2021.02.28.
A pályákon egyik mosonmagyaróvári utánpótlás csapat sem szenvedett vereséget, hiszen idegenben győzött az MKC U22, a serdülő, és egy győzelem, egy döntetlen mérleggel zárt az MKC U12-es együttese. Viszont egy elhalasztott mérkőzésen történt jogosulatlan szereplés miatt két pontot levontak az MKC serdülőtől, ami nagyon fog hiányozni a végelszámolásnál. A felnőtt Győr-Moson-Sopron megyei bajnokságban a Nyalkai SK feladta a mérkőzést az MKC serdülő ellen és elmaradt a gyermekbajnokság fordulója az U14-es korosztályban is.

Női felnőtt NB II Észak - nyugat - 11. forduló:  
VKL SE Győr - Mosonmagyaróvári KC U22  28 - 31 (14 - 15) 
2021 február 27. - Ikrény, Kulturális és Sportközpont 
Vezette: Eichkern Levente - Palágyi Ákos 

MKC U22: Dávida - Dezséri 5, Asztalos 13, Babinszky 5, Paróczai 4, Lázár 1, Fekete F. 3. Csere: Mestyán (kapus), Kiss J., Trestyén, Simon, Nemes. Edző: Bognár Róbert 


Bognár Róbert:
- A győzelmünk nem forgott veszélyben ezen a nem túl magas színvonalú bajnoki találkozón. Többször vezettünk nagyobb előnnyel, de nem tudtuk lezárni a mérkőzést, pedig jobb lett volna nagyobb különbséggel győzni. A hazai csapat kellemetlen, harcos ellenfél volt, éreztük a teljesítményükön, hogy elszántan harcolnak a bent maradásukat érő pontokért. A januári tizenegyedik helyezésünk után, mi ebben a bajnokságban szépen feljöttünk már a tabellán. Ezek a győzelmek pedig remélem, hogy meg is erősítenek bennünket, mert a korosztályos mezőnyben viszont még fontos, sőt bravúros pontokat kell szereznünk. 

Leány serdülő II osztály - nyugat 13. forduló: 
VKL SE Győr - Mosonmagyaróvári KC  22 - 25 (9 - 11) 
2021 február 26. - Ikrény, Kulturális és Sportközpont 
Vezette: Dr. Csupor Csenge - Kolarovszki Zoltán 

MKC: Zentai - Uzonyi-Varga, Baumgartner 5, Sztranyovszky 3, Petó 1, Sefcsik 7, Bertalan 1. Csere: Lengyel N. (kapus), Renner 5, Szakos 2, Buga R. 1, Lengyel L., Forgács. Edző: Farkas Veronika 

Farkas Veronika:
- Rossz előjelekkel készültünk erre a rangadóra a pontlevonás és Gyurkó Lili keresztszalag szakadása miatt, amelyet áprilisban fognak megműteni. Ráadásul kisebb betegségek, sérülések miatt csak tizenhárom játékossal tudtunk most elutazni Győrbe. Mindezek ellenére ez a mérkőzés, az én edzői pályafutásom legjobbjai közé tartozik, mert a kislányok végig remekül kézilabdáztak. Öröm volt nézni, ahogyan megvalósították a megbeszélt taktikát, motiváltak, fegyelmezettek voltak, nagy akarattal küzdöttek egymásért. Baumgartner Evelin, Sztranyovszky Laura, Sefcsik Nóra, Renner Dóra és Szakos Dominika kiemelkedően jó teljesítményt nyújtottak. A kapuban pedig a tulajdonképpen most debütáló, tizennégy éves Zentai Csenge remekelt, aki először védett végig egy bajnoki találkozót. 

Gyermekbajnokság leány U12:
Tata, Güntner Aréna - 2021 február 27. 
Kisbér KC - Mosonmagyaróvári KC  16 - 21 
Mosonmagyaróvári KC - Hét Vezér SE  22 - 22 

Kránitz János:
- Sajnos ebben a járványos helyzetben még az is kérdés volt pénteken este, hogy egyáltalán részt tudunk-e venni a szombati tornán. A szülők érthetően féltik a gyerekeket, így bizony számolgatnunk kellett a játékos keretet, hogy meglegyünk. Ezért külön ki kell emelni, hogy a csapat nagy akarattal, lelkesedéssel, a mezőnyben csere nélkül játszotta le, a közvetlenül egymás után sorra kerülő két mérkőzését. Így maradtunk veretlenek a tornán, amiért minden dicséretet megérdemelnek a kislányok. A Csontos testvérek, Regina és Viktória, valamint Fekete Maja kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a mezőnyben. A kapusaink pedig szintén remekeltek, különösen igaz ez Szűcs Boglárkára, aki fantasztikus bravúrokat is bemutatott. 

Az MKC U12 játékos kerete:
Szűcs Boglárka, Fleischakker Lilla (kapusok), Csontos Regina 19, Csontos Viktória 11, Fekete Maja 7, Katona Mira, Lancz Luca 3, Szalay Zoé 3. 
Edző: Kránitz János


Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó