UTÁNPÓTLÁS HÍRADÓ 2.

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2020.09.10.
Egy sima és egy fordított…így lehetne jellemezni a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club két szerdai korosztályos bajnoki mérkőzését az UFM Arénában. A serdülő csapat könnyed ráhangolással kezdte a bajnokságot, a sok problémával küzdő MKC ifi azonban hazai pályán sem tudott nyerni.

Leány serdülő II osztály - nyugat 1. forduló:  
Mosonmagyaróvári KC - Százhalombattai VUK SE  28 - 13 (12 - 5)
2020 szeptember 09. - Mosonmagyaróvár, UFM Aréna 
Vezette: Kőhalmi Dániel - Schneider Miklós 


MKC: Bognár - Uzonyi-Varga 7, Sefcsik 2, Baumgartner 1, Forgács 1, Sztranyovszky 5, Bertalan 1. Csere: Zentai (kapus), Buga R. 2, Mészáros, Bíró, Plachy, Babinszky, Renner 3, Lengyel L. 3, Pető 3. Edző: Farkas Veronika. 

Farkas Veronika: - A mérkőzés előtt elmondtam a lányoknak, hogy ne izgulják túl a bajnoki rajtot, mert az ellenfelünk szerényebb képességű, de nagyon lelkes, harcos csapat. Szerencsére ezt meg is fogadták a játékosok és felszabadultan kézilabdáztak, sok mindent visszaadva azókból az elemekből, amelyeket az edzéseken, gyakorló találkozókon megtanultunk. Mindenkinek tudtam bőven játéklehetőséget adni, ami nagyon fontos egy bajnokság elindulásánál. 

Leány ifjúsági I osztály - nyugat 2. forduló: 
Mosonmagyaróvári KC - Bajnok DSE Nemesvámos  20 - 36  (10 – 20)
2020 szeptember 09. - Mosonmagyaróvár, UFM Aréna 
Vezette: Kőhalmi Dániel - Schneider Miklós 

MKC: Bankó - Ruzsom 2, Szabó Cs. 3, Trestyén 1, Paróczai 3, Lázár 8, Szalai V. 1. Csere: Zsigmond (kapus), Babinszky, Pozsgai, Simon 2, Fekete F. Nemes. Edző: Bahrim Liliána 

Bahrim Liliána: - Nehéz bármit is mondani erről a mérkőzésről, mert nagyon rosszul sikerült. Sajnos a sok sérülés továbbra is gátol minket abban, hogy megfelelő edzésmunkát végezzünk, a mérkőzéseken pedig nem tudjuk pótolni a hiányzó játékosokat, posztokat. Nehéz időszakban vagyunk, mert még hetekig nem számíthatunk Babinszky Larára, Kovács Rékára vagy Nemes Laurára, akik meghatározó kézilabdázók a csapatban. 
Fotók: Tuller István


Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó