UTÁNPÓTLÁS HÍRADÓ 2022/23 10.

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2022.11.28.
Nem zárt igazán jó hetet a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlása, sajnos most kevésbé sikerültek a fiatalok mérkőzései. Győzelemmel csak a tizenhét évesek zárták a hétközi találkozójukat, döntetlent pedig az MKC U22 ért el vasárnap a SZESE Győr ellen. Az első osztályban szereplő U19-es és U14-es gárdának, valamint a tizenkét éveseknek most vereségek jutottak, azokkal a tanulságokkal, amelyeknek levonása után, ezeken lehet majd javítani.

Leány U17 II. osztály - Nyugat - 08. forduló: 
Mosonmagyaróvári KC - BVSC-Zugló   36 - 31 (20 - 15) 
MKC: Zentai - Beke 4, Skorcze 2, Telek 2, Horváth Zs. 2, Aszt P. 10, Schuttovits 2. Csere: Szikra K. (kapus), Buga R. 5, Czigány 4, Faddi-Horváth 2, Szabó G., Bertalan 1,  Csáki A. 1., Petz K. 1, Bertalan 1.
Utánpótlás edző: Farkas Veronika 


Farkas Veronika: - Ezen a mérkőzésen az volt a legfontosabb, hogy mindenki játéklehetőséget kapjon, amit sikerült is megvalósítanunk. Annak is örülök, hogy szinte kivétel nélkül a kapuba sikerült találni a lányoknak. A kapott góljaink számát azonban sokallom, annak ellenére, hogy jórészt az utolsó tíz percben kaptuk azokat, amikor már a sok csere miatt nem volt igazán feszes a védekezésünk. Addig sikerült hatástalanítani az ellenfelünk nagyon gólerős kézilabdázóit, de a kapusaink formájának is javulnia kell, hogy 20 - 25 kapott gólon tudjuk tartani a mérkőzéseinket. A támadójátékunkban viszont Aszt Petrának sikerült átmentenie az előző heti jó formáját, úgy látom, hogy egyre jobban elhiszi, hogy benne sokkal több van. 

Leány U19 I. osztály - Nyugat - 09. forduló:
Mosonmagyaróvári KC - Érd  29 - 30 (14 - 15) 
MKC: Takács Lili - Magyar F., Baumgartner, Ágoston 8, Benczik 4, Babinszky 5, Lengyel L. 3. Csere: Takács Liza (kapus), Uzonyi-Varga 5, Sztranyovszky 2, Sefcsik 2, Magyar B., Forgács, Szakács. 
Utánpótlás edző: Bognár Róbert 

Bognár Róbert: - Nagyon jó képességű ellenféllel találkoztunk, akik a tavalyi U17-es országos  bajnokság négyes döntőjében szerepeltek. Ez egy remek korosztálya tehát az Érdnek, összeszokott csapat, gyors kézilabdát játszik, jelenleg az ifjúsági első osztályban is dobogós helyen áll. Így bravúr lett volna a pontszerzés, amihez azonban közel voltunk, sőt kevesebb technikai hibával, jobb kapusteljesítménnyel meg is szerezhettük volna. Sajnáltam a lányokat, mert az akarati tényezők teljesen rendben voltak, küzdöttek, csúsztak-másztak, de ez sajnos nem volt elég. Az is érezhető viszont a csapaton, hogy fáradtsággal egyenes arányban a koncentráció csökken, amire nekem kiemelten figyelni kell a hátralévő bajnoki mérkőzéseken. 

NB II. osztály - Észak-Nyugat - 08. forduló: 
SZESE Győr - Mosonmagyaróvári KC U22  28 - 28 (15 - 14) 
MKC: Takács Liza - Uzonyi-Varga 3, Stranyovszky, Babinszky 3, Forgács, Lázár 4, Szabó Cs. Csere: Takács Lili (kapus), Ágoston 4, Dezséri 4, Lengyel L. 4, Sefcsik 4, Baumgartner 1, Benczik 1, Szakács. 
Utánpótlás edző: Bognár Róbert 

Bognár Róbert: - A mérkőzés előtt mindenképpen győzelemben gondolkodtunk, így egyértelmű csalódás, hogy a vártnál szorosabb mérkőzést játszottunk. Mégis azt kell mondanom, hogy az sem egyértelmű, hogy elveszítettünk egy pontot, mert a találkozó véghajrájában mi egyenlítettünk, mi jöttünk vissza a mérkőzésbe. Sajnos a kapott góljaink száma nagyon sok, amin feltétlenül javítanunk kell, hiszen 28 dobott góllal már mérkőzést kell nyerni. Egy cseppet sem vagyok elégedett a lányok játékával, mert jópáran rossz hozzáállással, sőt egy kicsit ész nélkül kézilabdáztak. Sajnos az egész héten érezhető volt, hogy nem figyeltek eléggé a mérkőzésekre, más dolgok mögé, a háttérbe szorult a kézilabda. 

Gyermekbajnokság leány U14 - I. osztály B. csoport, alapszakasz:
Siófok KC - Mosonmagyaróvári KC  24 - 20 (14 - 11) 
Érd - Mosonmagyaróvári KC  28 - 17 (12 - 9) 
MKC: Kovács Eszter, Smuk Lara, Zeck Flóra (kapusok), Baltová Liana 3, Csáki Viola 2, Csontos Regina 7, Csontos Viktória 11, Fazekas Lilla, Fazekas Réka, Fekete Maja 5, Kanka Szilvia, Katona Mira, Kerényi Emma 1, Kovács Panna 1, Redeczki Dóra 1, Szalay Zoé 6.

Utánpótlás edző: Farkas Veronika 

Farkas Veronika: - Hosszú volt az út vasárnap Kozármislenybe, ami sajnos meg is látszott a csaptunk játékán ezen a tornán. Kicsit fáradtak már a kislányok, az évvégi hangulat is érződik rajtuk, így szokatlan kimondani, de két vereséggel zártuk a napot. Egy erős érdi és siófoki gárdával találkoztunk, de ezeket a csapatokat az ősszel még le tudtuk győzni. Viszont most igazolódik be, hogy már sokkal jobban felkészülnek ránk az ellenfelek. Így valahol az akkori győzelmek és a mostani vereségek között van a realitás, az igazi helyünk az első osztályú bajnokságban. Az sem könnyíti a helyzetünket, hogy nálunk sok fiatalabb, U13-as gyerek játszik a csapatban. Ekkora hullámhegyek, majd hullámvölgyek azonban nem lehetnek a teljesítményünkben, jobban kell küzdenünk, harcolnunk a következő tornán. Kizárólag így tudunk alkalmazkodni ehhez a helyzethez, ez a fejlődésünk záloga a folytatásban. 

Gyermekbajnokság leány U12 - VIII. csoport: 
Mosonmagyaróvári KC - Győri ETO KC  11 - 15 (5 - 10) 
Bősárkány KSE - Mosonmagyaróvári KC  16 - 12 (10 - 6) 
MKC: Formanek Karolina (kapus), Gősi Liza, Horváth Borbála, Kerényi Lilla, Légrádi Jázmin, Makó Mietta, Mészáros Kata, Nagy Nikol, Rédling Anna, Sásdi-Nagy Dóra, Szacsuri-Németh Réka, Szalay Luca.
Utánpótlás edző: Orbán Ákos 

Orbán Ákos: - Ellentétben az előző tornával, most sajnos nem tudok igazán pozitívan nyilatkozni. A vasárnapi, Mosonszolnokon rendezett megméretesen ugyanis fejben teljesen el voltunk veszve. Voltak igaz jó megoldásaink, néha csináltunk szép dolgokat, de egyáltalán nem használtuk a fekünket. Jórészt ész nélkül rohangáltunk a pályán, aminek nem is lehetett más eredménye, mint két bosszantó vereség. A lányokon látszik, hogy fejlődnek, lépnek előre, de ha nem fogunk okosan, a fejünket használva kézilabdázni, akkor megrekedünk.  Most ilyen téren kell nagyon sokat dolgoznunk, de bízom abban, hogy közösen ezt is meg fogjuk oldani.



Következő mérkőzés:
Motherson Mosonmagyaróvár - Vasas SC
2024.03.28., 18:00 óra.
UFM Aréna
Videók
összes videó