UTÁNPÓTLÁS HÍRADÓ 2022/23 24.

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2023.05.17.
A tizenhét évesek bronzérmét és a tizennégy évesek második helyét már biztosította az előző hét a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlásának. Egy magabiztos idegenbeli győzelemmel tovább él a felnőtt NB II-es bajnokságban is az éremszerzés lehetősége az MKC U22-nek. A tizenkét és a tízévesek is jó mérkőzéseket játszottak, tehát eredményesen, hasznosan teltek az elmúlt napok is a gyerekeknél, a fiataloknál.

Leány U17 II. osztály - Nyugat 20. forduló: 
BVSC-Zugló - Mosonmagyaróvári KC 23 - 33 (13 - 17) 
MKC U17: Zentai - Schuttovits 4. Skorcze 2, Czigány 8, Horváth Zs. 3, Aszt P. 8, Telek 4.
Csere: Szikra K. (kapus), Buga R. 2, Bertalan 1, Faddi-Horváth 1, Szabó G., Beke, Petz K., Lengyel A.
Utánpótlás edző: Farkas Veronika   


Farkas Veronika: - Bátor lépésre szántuk el magunkat ezen a találkozón, az „aki mer, az nyer” alapon, először alkalmaztuk a négy-kettes védekezési formát. Az edzéseken sokat gyakoroltuk ezt a rengeteg futásra épülő nyitott védekezést, amivel most meg is zavartuk a hazai csapatot. Nagyon sok labdát szereztünk, és ez a jó védekezés természetesen a sokszor kreatív támadójátékunkat is elősegítette. A hétvégén eldőlt, hogy a bajnokság harmadik helyén végzünk, ami előrelépés az előző szezonhoz képest. Így a hátralévő két bajnoki találkozónkon felszabadult játékra törekszünk majd, játékosabb, rövidebb edzéseket fogunk tartani.   

Női felnőtt NB II. Észak - Nyugat - 20. forduló: 
Répcelaki SE - Mosonmagyaróvári KC U22 16 - 31 (6 - 12) 
MKC U22: Takács Lili - Uzonyi-Varga 1, Baumgartner, Lázár 10, Benczik 5, Sefcsik 2, Lengyel L. 2.
Csere: Soltész, Takács Liza (kapusok), Babinszky 6, Szakács 2, Magyar B. 1, Sztranyovszky 1, Hajczinger 1.
Utánpótlás edző: Bognár Róbert   

Bognár Róbert: - Kötelező győzelemre készültünk, de pontosan tudtam, hogy ez most nem fogjuk könnyen megszerezni. Ezen a héten ugyanis a csapatból sokan érettségiztek, így várható és érthető volt, hogy elég figyelmetlenül kezdtük a találkozót. Ez jellemezte az első harminc percet, de szerencsére a második félidőben már úgy játszottunk, ahogyan kell. A komolyabb tempót már nem bírta az ellenfelünk, így végül magabiztos győzelmet arattunk. A csapatban voltak jó egyéni teljesítmények, Takács Lili, Benczik Liza, Babinszky Lara és Lázár Jázmin is jól játszott. Fizikálisan rendben vagyunk, inkább fejben érezhető a fáradtság a lányokon, de még előttünk van két sűrű hét, a Győri ETO KC U22 elleni NB II-es rangadó. Az éremhez győznünk kell, megteszünk tehát mindent, hiszen azokért a mérkőzésekért érdemes igazán dolgozni, amikor van tét. 

Gyermekbajnokság leány U14 - I. osztály alsóházi rájátszás: 
Borsod Sport Club - Mosonmagyaróvári KC 9 - 13 ( 5 - 5)   
Moyra-Budaörs Handball - Mosonmagyaróvári KC 18 - 16 (11 - 6) 
MKC U14: Fleischakker Lilla, Kovács Eszter (kapusok), Csáki Viola 2, Csontos Regina 1, Csontos Viktória 7, Fazekas Lilla 1, Fazekas Réka 4, Fekete Maja 4, Kanka Szilvia 2, Katona Mira, Kerényi Emma 3, Kovács Panna, Redeczki Dóra 1, Smuk Lara, Szalay Zoé 4.   
Utánpótlás edző: Farkas Veronika   

Farkas Veronika: - Ezzel a fordulóval lezárult az első osztályú U14-es országos bajnokság rájátszása, amelynek az alsóházában mi a második helyet szereztük meg. Kicsit csalódottak voltak ezért a lányok, mert két valóban szoros találkozót vívtunk az alsóházi bajnok Budaörs csapatával. Ez azt mutatja, hogy a szezon kezdetéhez képest, sokat fejlődött mentálisan, önbizalom terén a csapat. Ebben a korosztályban vannak nagyon tehetséges, szorgalmas gyerekek, a bajnokság pedig abban is segített, hogy az egyéni képességek fejlesztése mellett, megismerjék a csapatjátékot. A hétvégi tornán az első mérkőzés kevés gólt hozott, a részünkről elég álmosra sikerült. A második találkozó is hullámzó volt, komoly hátrányból sikerült felállni, de a végjátékban ismét többször hibáztunk.   

Gyermekbajnokság leány U12 - VIII. csoport:
Győri ETO KC II. - Mosonmagyaróvári KC 15 - 15 (9 - 10) 
Győri ETO KC I. - Mosonmagyaróvári KC 25 - 12 (6 - 15) 
MKC U12: Formanek Karolina, Molnár Noémi (kapusok), Berki Kíra, Gősi Liza, Horváth Borbála, Kerényi Lilla, Légrádi Jázmin, Makó Mietta, Mészáros Kata, Nagy Nikol, Rédling Anna, Szacsuri-Németh Réka, Szalay Luca. 
Utánpótlás edző: Orbán Ákos   

Orbán Ákos: - A győriek második számú csapata ellen nagyon koncentráltak voltunk, pedig a sérültek és egyéb hiányzóink miatt kicsit felforgatott sorokkal álltunk fel. Gratulálok a lányoknak, mert nagyszerűen helyt állt mindenki, remek volt a kapusteljesítmény, kiváló a védekezés és a támadójáték. Rengeteget mozogtak, futottak labda nélkül, így a szezon egyik legjobb teljesítményét nyújtották csapatszinten és egyénileg. Az idény zárásaként a zöld-fehérek legerősebb csapatával játszottunk és ellenük is sokáig szépen tartottuk magunkat, megvoltak a helyzetek, amelyeket értékesíteni is tudtunk. Sajnos késóbb már nem voltunk elég figyelmesek, főként a védekezésünkben jelentkeztek problémák. Voltak szép dolgaink, tehát mindenképpen előrébb mutató volt a teljesítményünk, különösen a két csapat legutolsó mérkőzéséhez képest. Hétvégéről-hétvégére nagyon szépen fejlődünk, látszik az eredménye az egész szezonban elvégzett kemény munkának.   

Gyermekbajnokság leány U10 - IX. csoport: 
Mosonmagyaróvári KC II. - Csornai SE 
Mosonmagyaróvári KC I. - Győri ETO KC I. 
Mosonmagyaróvári KC II. - Győri ETO KC I. 
Mosonmagyaróvári KC I. - Répcelaki SE   
MKC U10 I: Cseke Noémi, Lipovics Lia (kapusok), Baltova Aliz, Csáki Veronika, Egyházy Laura, Handl Nóra, Kanka Regina, Kelemen Dorka, Makó Norina, Nagy Léna, Neuberger Róza, Papp Luca, Ratkay Júlia.
MKC U10 II: Fares Nóra, Katona Maja, Szikra Kamilla (kapusok), Bazsó Boglárka, Fodor Borbála, Fördős Annabella, Kovács-Lang Alexandra, Rigó Bianka, Selling Blanka, Szabó Zoé, Szalay Hanna, Szalontai Kira, Szaló Natasa, Tóth-Zsiga Zsuzsanna, Wiedemann Vivien, Wojnisek Loretta. 
Utánpótlás edző: Bognár Evelin - Kránitz János   

Bognár Evelin: - Ez egy remekül sikerült nap volt a számunkra, fantasztikus volt a hangulat, a szurkolás az UFM Arénában. Köszönjük szépen ezt a szülőknek, a sok nézőnek, az utánpótlás edző kollégáknak, akik közül sokan jöttek el erre a hazai tornára. Ismerős ellenfelekkel találkoztunk, nagyon baráti, hasznos kapcsolatot ápolunk ezekkel a csapatokkal. Felszabadultan játszottak a gyerekek, rengeteg gól született, vidámak voltak a kislányok és büszkék az edzők, hiszen a két csapatunk, mind a négy mérkőzése mosonmagyaróvári győzelemmel ért véget.


Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó