UTÁNPÓTLÁS HÍRADÓ 7.

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2020.10.12.
A Motherson-Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlás csapatai le tudták játszania az erre a hétre tervezett mérkőzéseket. A serdülő csapat keddi győzelméről már beszámoltunk, amelyet sajnos egyelőre még az ifjúsági keret, további vesszőfutása követett a korosztályos és NB II-es bajnokságban. A gyermektornák során az U11 Mosonmagyaróváron kezdte el a sorozatát, a tizenhárom és tizenöt évesek pedig összességében több mint ötven százalékos mérleggel zártak a Móron és Ácson megrendezett fordulókban.

Női felnőtt NB II Észak - nyugat - 4. forduló:  
Student Comfort SKFT - Mosonmagyaróvári KC U22  21 - 19 (13 - 9) 
2020 október 11. - Szombathely, Egyetemi Sportcsarnok 
Vezette: Ihász Bence - Pápai Péter 

MKC U22: Soltész - Szabó Cs. 4, Dezséri 1, Lázár 3, Paróczai 2, Simon 3, Fekete F. 3. Csere: Dávida (kapus), Gutecz 3, Magyari, Szalai V., Trestyén. Edző: Bahrim Liliána 


Bahrim Liliána
: - Sajnos két gólos vereséget szenvedtünk ezen a nagyon kevés találatot hozott bajnoki mérkőzésen, ahol feltétlenül többet érdemeltünk volna. Nem volt szerencsénk, mert tíz kapufát dobtunk, amelyeknél ha csak a felét gólra váltjuk, már akkor magabiztosan hozni tudtuk volna ezt a találkozót. A közösségük azonban jó irányba indult el, tehát lesz még rengeteg munkánk, de már látni biztató jeleket. A két kapusunkat és a számára szokatlan irányító szerepkörben játszó Lázár Jázmint ki is akarom emelni, mert ők nagyon jól teljesítettek. A győzelmekhez azonban a játékosoknak is jobban kell hinniük önmagukban, tehát fejben még feltétlenül erősödnünk kell. 

Leány ifjúsági I osztály - nyugat 5. forduló: 
Alba Fehérvár KC - Mosonmagyaróvári KC  33 - 18  (19 - 5) 
2020 október 09. - Székesfehérvár, KÖFÉM Sportcsarnok 
Vezette: Papp Richárd - Uhrin Roland   

MKC: Soltész - Szalai V., Dezséri, Lázár 7, Trestyén 1, Magyari, Szabó Cs. 1. Csere: Gutecz 2, Paróczai 1, Simon 5, Fekete F. 1, Babinszky, Pusztai. Edző: Bahrim Liliána 

Bahrim Liliána
: - Először játszott ilyen összetételben a csapatunk, hiszen több új kézilabdázó is most debütált a bajnokságban. Ez az összeszokatlanság az első félidőben kis ijedtséget is okozott, de a fordulás után már bátrabbak, eredményesebbek lettünk. A több az NB I-es keretből visszajátszó játékossal megerősített hazai csapat jobb volt, a győzelméhez nem férhetett kétség. Viszont az örömteli hír a számunkra, hogy a jövő héttől Babinszky Lara és Nemes Laura is elkezdheti az edzéseket. Velük és az új játékosokkal lassan teljes lesz tehát a keretünk, így remélem a pontgyűjtést is megkezdjük a következő fordulókban. 

Gyermekbajnokság leány U15:
Mór, Wekerle Sport és Szabadidő Központ - 2020 október 11. 
Dorogi ESE - Mosonmagyaróvári KC  15 - 11 
Mosonmagyaróvári KC - Solymári SC  21 - 11 

Balogh Sándor
: - A Móron rendezett tornán, az eddig százszázalékos dorogi csapattal és a még nyeretlen Solymár gárdájával találkoztunk. Az első találkozón, végig nyílt, kiélezett küzdelemben maradtunk alul a Dorog ellen. Jelenleg ennyi a különbség a két csapat között, de a vereség ellenére nagyon büszke voltam a lányokra, mert nagyon ügyesen kézilabdáztak. A második mérkőzésen lendületesen, magabiztosan kezdtünk, de utána leblokkoltunk és sok technikai hibát vétettünk. A győzelmünk így sem forgott veszélyben, pedig mi a többi csapattól eltérően a második félidőben sort is cseréltünk. A torna után pedig következett a jól megérdemelt sütizés…   

Az MKC U15 játékos kerete: 
Szikra Kata, Zentai Csenge (kapusok), Bíró Luca 8, Deutsch Dorina 2, Faddi-Horváth Annamária 5, Hatt Julianna, Lengyel Alexandra, Petró Dorina 1, Plachy Anna 4, Rigó Hanna 1, Schuttovits Kamilla 2, Szabó Edina, Telek Kiara 4, Vidra Katinka 2, Vidra Vanessza 3. 
Edző: Balogh Sándor   

Gyermekbajnokság leány U13
Ács, Városi Sportcsarnok - 2020 október 11. 
Mosonmagyaróvári KC - Ácsi Kinizsi  22 - 7 
Győri Audi ETO KC II - Mosonmagyaróvári KC  16 - 16 

Kránitz János
: - A nagyon tehetséges játéksokból álló hazai csapat ellen, kicsit akadozó játékkal, de magabiztosan nyertünk. A második találkozón pedig hatalmas küzdelem után alakult ki a döntetlen eredmény. Az ETO elleni teljesítményért elsősorban Csáki Anna és Tolnai Fani érdemel dicséretet, akik igazán eredményesen kézilabdáztak. Rajtuk kívül még a tornán feltűnően önzetlenül játszó Csáki Viola és a rendkívül fegyelmezett Kanka Szilvia játékát szeretném kiemelni. 

Az MKC U13 játékos kerete: 
Szűcs Boglárka, Varga Lili (kapusok), Baróti Boglárka, Csáki Anna 9, Csáki Viola 3, Csontos Regina 1, Csontos Viktória 3, Csőrés Panka 1, Heszkó Panka, Kanka Szilvia, Muszik Mira, Mogyorósi Csenge 1, Nagy Zille 3, Ratkay Zsófia 1, Rámháp Csenge, Tolnai Fanni 15. 
Edző: Kránitz János   

Gyermekbajnokság leány U11
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna - 2020 október 10. 
Mosonmagyaróvári KC - Győri Audi ETO KC I 
Mosonmagyaróvári KC - Győri Audi ETO KC II 

Vura József
: - Ebben a korosztályban nem számoljuk az eredményt, nem írjuk fel a gólszerzőket, de annyit szívesen elárulok, hogy nagyon szoros mérkőzéséket játszottunk az ETO csapataival. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a tavaly még szivacskézilabdázó kislányok, most az arénában játszhatták le az első igazi kézilabda mérkőzéseiket. Nagyon ügyesek, lelkesek voltak, végig küzdötték mindkét találkozót, így nem véletlenül kaptak sok tapsot a remek hangulatot teremtő szülőktől. 

Az MKC U11 játékos kerete: 
Fleischakker Lilla, Horváth Anna (kapusok), Baucsek Noa Zoé, Cseri Gréta, Denk Hanna, Fazekas Lilla, Fazekas Réka, Fekete Maja, Lang Laura, Németh Nadin, Redeczki Dóra, Schwanner Anna, Szalay Zoé, Tibold Lilien, Tukovits Kinga. 
Edző: Vura József

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó