UTÁNPÓTLÁS HÍREK

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2020.08.20.
Lassan már edzésben lesz a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club teljes utánpótlása, hiszen hétfőn a tízévesek, az iskolakezdéskor pedig az U8 - U9-es korosztály is elkezdi a munkát. A nagyobbak pedig, a felnőtt csapathoz hasonlóan az ETO gárdáival gyakorolnak, megmérkőzve a győri akadémia serdülő gárdáival.

MKC serdülő, U15 vegyes - Győri Audi ETO KC serdülő II. 23 - 47


MKC serdülő: Bognár R. - Uzonyi-Varga 3, Bíró L., Gyurkó, Pető 2, Sztranyovszky 2, Buga 3. Csere: Petz (kapus), Szakos 2, Bertalan N. 3, Forgács 1, Baumgartner, Plachy 1, Mészáros A., Renner 2. 
MKC U 15 gólszerzők: Schuttovits 2, Pécsi-Palotás 1, Vidra K. 1.
Edző: Farkas Veronika 

Farkas Veronika edző: Négyszer húsz perces mérkőzést játszottunk a győri akadémia második számú serdülő csapatával. A zöld-fehérek is bő kerettel érkeztek, mi pedig az U15-ös csapat játékosainak is játéklehetőséget akartunk biztosítani. Az első 20 percben teljesen egyenrangúak voltunk, sőt talán ha jobban használjuk a lehetőségeket, akkor még előnyt is kiharcolhattunk volna. A második szakasz is rendben volt, utána azonban már egyértelmű fölénybe kerültek a vendégek. Pénteken még erősebb, az első osztályban szereplő győri csapattal találkozunk, de a számunkra most ezek a mérkőzések hasznosak. A tavalyi keretünk ugyanis együtt maradt, kiegészült néhány új igazolással és az U15-ös csapatból érkező kézilabdázóval. Így támaszkodhatunk az előző szezonban megszerzett fizikai alapokra, és arra alapozva kell a képességekben, játékban, csapatmunkában fejlődnünk.

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club ebben a szezonban két a számára új bajnokságban is indít csapatot. Az MKC-nak az idén lesz U14-as alakulata, valamint a serdülő gárda elindul a felnőtt megyei első osztályú bajnokságban. Teljessé vált azoknak a felkészítő, utánpótlás edzőknek névsora és beosztása is, akik a 2020/2021-es bajnokságokban irányítják a korosztályos gárdákat. 

NB II felnőtt bajnokság: Bahrim Liliána - Starnigg Ferenc 
Ifjúsági I. bajnokság: Bahrim Liliána - Starnigg Ferenc
Megyei I felnőtt bajnokság: Farkas Veronika 
Serdülő II. bajnokság: Farkas Veronika
U15 gyermek bajnokság: Balogh Sándor 
U14 gyermek bajnokság: Kránitz János 
U13 gyermek bajnokság: Kránitz János 
U12 gyermek bajnokság: Kránitz János 
U11 gyermek bajnokság: Vura József 
U10 kisiskolás bajnokság: Balogh Sándor 
U 8 - U9 kisiskolás bajnokság: Mayer Rebeka 

Bognár Róbert utánpótlás igazgató: - Egyértelműen az a célunk, hogy az MKC utánpótlás kézilabdázói több mérkőzésen szerepeljenek. Arra törekedtünk tehát, hogy a serdülő és ifjúsági játékosok már két bajnokságban is érdekeltek legyenek. A fiatalabbaknál pedig fontos szempont volt az, hogy minden korosztályban legyen csaptunk. Így a tehetségesebb játékosaink tudnak feljebb lépni, de közben a saját korcsoportjukban is játszanak. A felsorolt edző kollégák tehát ezekben a bajnokságokban vezetik majd a csapatokat. Az edzések tekintetében még nem tudjuk teljesen izolálni a korosztályokat, de ez a hosszú távú célunk. Szeretnénk egy olyan MKC stílust is kialakítani, amelyet az élvonalbeli csapathoz hasonlóan játszana már az ifjúsági és a serdülő gárdánk is. Ennek a gárdának ehhez szükséges az első osztályú tagság, amelyet az ifinek az idén meg kell tartania, a serdülőnek pedig meg kell szereznie.


Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó