Zárt kapuk mögött a Beszterce győzött

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2024.08.09.
A Motherson Mosonmagyaróvár az első hazai felkészülési mérkőzésen, zárt kapuk mögött fogadta a Gloria Bistrita együttesét fogadta.
Fordulatos első félidőt produkáltak a csapatok, hol az MKC, hol a Beszterce vezetett. Aztán elkapta a fonalat az óvári együttes, Melanie Halter remekül védett, így Gyurka János együttese 15-11-re ellépett. Ezt követően a vendégcsapat elkezdte a felzárkózást, és egy 6-0-s szériával fordított (15-17).

A második félidő is szorosan alakult, de a Beszterce tartotta két-három gólos előnyét. Nocun és Fujita 7-7 gólt szerzett, óvári oldalon pedig a négyig jutó Kukely Anna és Schatzl Natalie volt a legeredményesebb. A Gloria végül három góllal, 30-27-re győzött. A két csapat szombaton közös programmal hangolódik a vasárnapi, második edzőmérkőzésre. A találkozót augusztus 11-én, 10 óra 30 perckor rendezik. A belépők egységesen 1500 forintba kerülnek majd.

Motherson Mosonmagyaróvár-Gloria Bistrita 27-30 (15-12)

Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, zárt kapuk mögött

MKC: Halter - Falusi-Udvardi 3, Lancz 2, Wolfs 2, Tóth G. 2, Ivancok-Soltic 3, Stranigg 1. Csere: Martins (kapus), Tóth E. 1 (1), Varga E. 3 (2), Kukely 4, Faragó 2, Molnár D., Schatzl N. 4. Vezetőedző: Gyurka János
Következő mérkőzés:
Motherson Mosonmagyaróvár - DKKA
2024.11.03., 18:00 óra.
UFM Aréna



Videók
összes videó