Híreink

„Egy edzőt mindig az eredményei minősítenek” – szezonértékelés Bognár Róberttel

Az EU-FIRE Mosonmagyaróvár aranyérmet szerzett az NB I/B Nyugati csoportjában, ezzel pedig egy év másodosztályú szereplés után jövőre ismét a legjobbak között bizonyíthat. A sikerben óriási szerepe volt a szakmai stábnak is, amelynek élén a vezetőedző Bognár Róbert áll. A MKC sikerkovácsa Róth Kálmán és Hlavaty Tamás mellett volt már korábban a felnőtt csapat másodedzője, és bajnoki címig vezette a mosonmagyaróvári juniorokat a 2014-2015-ös szezonban. A Lajta partjára egy év győri kitérő után tért vissza, és rögtön nagyot alkotott a feljutással.

Az EU-FIRE Mosonmagyaróvár végleges kerete a 2018-2019-as szezonra

Bognár Róbert az MKC vezetőedzője, a következő huszonnégy játékossal kezdi meg a felkészülést a 2018 – 2019 – es élvonalbeli bajnokságra. Négy külföldi játékos érkezett a nyáron, hiszen a szabályok ennyi légiós szerepeltetését engedélyezik. Rajtuk kívül pedig, négy fiatal magyar játékos, Domokos Dalma, Hudák Emma, Márczy Tekla és az MKC utánpótlásából felkerülő, Szalai Zsuzsanna is csatlakozott a tavalyi bajnok csapatunkhoz.

Kisvárdán kezdjük az idényt, a Fradival játszunk először itthon

A Magyar Kézilabda Szövetség július 10-én, kedden elkészítette az NB I 2018-2019-es szezonjának sorsolását. Ennek értelmében csapatunk az első fordulóban, szeptember 2-án Kisvárdán kezdi meg az idényt. Vlatko Djonovics együttese igencsak megerősödött az átigazolási időszakban. A Kisvárdából tízen távoztak, tizenegy új játékos pedig érkezett (9 légiós, 2 magyar), köztük az MKC korábbi kölcsönjátékosa, a brazil Tamires Morena.

Tervek, célok, bemutatkozás – megtartottuk a szezonnyitó sajtótájékoztatónkat

Szerdán megkezdte a felkészülést az NB I-es bajnokságra az EU-FIRE Mosonmagyaróvár női kézilabda csapata, csütörtökön pedig a szezonnyitó sajtótájékoztatót tartott a klub. Az eseményen bemutatták az új játékosokat az érdeklődőknek.

Tehetségeink sorozat - Szalai Zsuzsanna

Több sorozatot is elindítunk az MKC honlapján, mert a hírek, események mellett, szeretnénk bemutatni a klub játékosait és munkatársait. Elsőként az MKC fiatal, tehetséges kézilabdázói közül mutatjuk be Szalai Zsuzsannát, aki a nyártól már az élvonalbeli felnőtt csapatunk játékosa.

A felnőtt csapat mezszámai a 2018/2019-es idényben

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club csapata, új Adidas felszerelésben szerepel majd a női kézilabda bajnokság első osztályában. Természetesen a piros és kék színek dominálnak majd a mezeken, hiszen ezek Mosonmagyaróvár jellemzői. Az edző és utazó felszereléseket már használják is lányok, a mérkőzés felszerelések pedig készülnek, hogy megfeleljenek a támogatók és a szövetség elvárásainak. A csapatnak sikerült a mezszámokat is elosztani, ami nyolc új játékos érkezésénél nem is volt olyan könnyű feladat.
Következő mérkőzés:
Vasas SC - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.12.21., 18:45 óra.
Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok



Videók
összes videó