A Motherson Mosonmagyaróvár a szezon első bajnokiján a Budaörs otthonában lépett pályára. Az MKC-nek Lancz Barborát és Stranigg Zsófit, korábbi sérüléseik miatt még nélkülöznie kellett.
Napokon belül megkezdődik a női kézilabda NB/I idei versenysorozata. Igaz a Motherson Mosonmagyaróvár szeptember 2-án idegenben kezdi meg a szereplést, ám alig egy hét és itt az első hazai mérkőzés is a Győri Audi ETO ellen.
A Motherson Mosonmagyaróvár U14-es csapata augusztus 13 -18. között Dömsödön edzőtáborozott. A 15 fős keret minden tagja részt tudott venni az összetartáson.
Az MKC ultrák által szervezett pazar bevonulással, szépszámú közönség előtt tartotta a Motherson Mosonmagyaróvár szezonnyitó szurkolói ankétját, és hivatalos csapatbemutatóját. Az eseményt a Wittmann Bisztróban rendezték, ahol az is kiderült, hogy a Motherson két évvel meghosszabbítja névadó szponzori szerződését a Mosonmagyaróvári Kézilabda Clubbal.
A Motherson Mosonmagyaróvár az utolsó felkészülési mérkőzésen a Lokomotiva Zágrábot fogadta. A csapatok egy héttel korábban is megmérkőztek egymással, az MKC idegenben 37-28-ra győzött.
Augusztus 24-én játssza utolsó felkészülési mérkőzését a Motherson Mosonmagyaróvár. A 17 órakor kezdődő találkozón Gyurka János együttese a Lokomotiva Zágrábot fogadja.
Sűrű, programokkal teli hétvégét töltött együtt a francia Nantes és a Motherson Mosonmagyaróvár. A közös edzés és mérkőzés mellett ez alkalommal a szórakozásra is jutott idő.