Híreink

Sokat fejlődött, de még többet fejlődne az U13-as csapat

Az U13-as korosztállyal folytatjuk az utánpótlás korosztályok évértékelőjét.

Gólgazdag döntetlen Japán ellen

Szép számú közönség előtt fogadta a Motherson Mosonmagyaróvár a Japán válogatottat az első felkészülési mérkőzésén.

A döntőben már a bemelegítés alatt éreztem, hogy minden klappol – interjú Varga Emíliával

A hétvégén véget ért a romániai U19-es női kézilabda Európa-bajnokság, amelyet fantasztikus teljesítménnyel megnyertek a magyar lányok. Csapatunk ifjú tehetsége Varga Emília, aki a mérkőzések alatt 26 gólt lőtt, hazaérkezett és elkezdte berendezni új életét Mosonmagyaróváron.

Így újíthatod meg a bérletedet!

Hamarosan indul a bérletújítás időszaka, ehhez próbálunk segítséget nyújtani.

A döbröntei csapatépítő képei

A felkészülés első hetének zárásaként a Motherson Mosonmagyaróvár játékosai és a szakmai stáb kétnapos csapatépítésen vett részt Döbröntén.

Július 21-én jön az első edzőmeccs

Lassan véget ér a felkészülés első hete a Motherson Mosonmagyaróvárnál.

Csoportkörösek vagyunk az Európa Ligában

A Debrecen BL indulása és klubunk kiemelkedő eredményei automatikus csoportkört értek a második számú európai kupasorozatban. Óriási elismerés és hatalmas megtiszteltetés, hogy ott vagyunk a legjobb tizenhat között.

Felmérésekkel kezdődött a felkészülés, kedden már a labda is előkerült

Hétfőn felmérésekkel kezdődött, majd futóedzéssel folytatódott a felkészülés a Motherson Mosonmagyaróvár kézilabdázóinak számára.

Budaörsön kezdünk, majd jön az ETO

A Magyar Kézilabda Szövetség július 4-én elkészítette a női és férfi NB I sorsolását. Ennek értelmében a Motherson-Mosonmagyaróvár a Moyra-Budaörs Handball ellen kezdi majd az idényt (hivatalos játéknap: szeptember 3.), míg az első hazai mérkőzésen a bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC látogat az UFM Arénába.

HAMAROSAN KEZDŐDIK A FELKÉSZÜLÉS

A Motherson-Mosonmagyaróvár felnőtt NB I-es csapata még a szabadságát tölti, de bő egy hét múlva már elkezdik a felkészülést a 2023/2024-es szezonra. Alakul, formálódik a csapat nyári programja, egyre több az olyan pontos információ, amit már meg tudunk osztani a szurkolókkal.

UTÁNPÓTLÁS ÉVÉRTÉKELŐ: MKC U14

Az előző idényhez hasonlóan a tizennégy évesek korosztályában ismét az országos első osztályban indult a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club csapata. A Farkas Veronika - Szöllősi Ádám edzőpáros ráadásul szűkebb kerettel dolgozott a legmagasabb osztályú bajnokságban. Igaz az eredeti tervek szerint is lehetőséget akartak adni a legügyesebb U13-as kézilabdázóknak, akik így felkészültebben várják a következő idényt.

TÁBORZÁRÁS - SEGÍTŐKKEL

Rendhagyó módon három segítővel beszélgettünk a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club nyári táborának zárását követően. Igaz az MKC valamennyi utánpótlás edzője ott dolgozott hétfőtől-péntekig, az első csapat játékosai közül pedig Bardi Fruzsina és Sztankovics Kyra is meglátogatta a táborozókat. Mégis úgy gondoljuk, az MKC U14-es csapatának játékosai Csontos Viktória, Kanka Szilvia és Kerényi Emma gondolatai igazán érdekesek, hiszen az idén már segítőként vettek részt a táborban.

UTÁNPÓTLÁS ÉVÉRTÉKELŐ: MKC U15

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlásának évértékelő sorozatában a tizenötévesek csapata következik, amelyet Orbán Ákos irányított. Ez a korosztály, a tavalyi évhez hasonlóan a legjobbak között szerepelt, így kiemelt figyelmet kapott. Két év első osztályú játék után nagyon bízunk abban, hogy ezek a lányok felkészültebben, tapasztaltabban játszhatnak majd a serdülő és ifjúsági bajnokságokban.

VARGA EMÍLIA A JUNIOR EB-RE KÉSZÜL

A Motherson-Mosonmagyaróvár kézilabdázói 2023 július 10.-én hétfőn kezdik el a felkészülést a 2023/2024-es élvonalbeli szezonra. Egy igazolt hiányzója viszont lesz akkor a csapatnak, hiszen a NEKA-ból érkező átlövő Varga Emília, a július 06. és 16. között Romániában megrendezésre kerülő Európa-bajnokságon szerepel.

ELKEZDŐDÖTT AZ MKC NYÁRI TÁBORA

Hétfőtől-péntekig tart a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club nyári tábora, amelynek az első napját nagyon élvezte a százharmincöt gyermek. A nyitónapon óriási sikere volt a délelőtti judoedzéseknek és természetesen a kézilabda foglalkozásoknak. Nagy szeretettel fogadták az UFM Arénát meglátogató Bardi Fruzsinát, aki a táborozókkal töltötte a délutánt. Egész héten hasonlóan tartalmas programok várják a gyerekeket, amelyekről a korosztályos Facebook csoportokban már láthatnak fotókat, videókat a hozzátartozók.

UTÁNPÓTLÁS ÉVÉRTÉKELŐ: MKC U17

Folytatjuk a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlásának évértékelő sorozatát, amelyben most a tizenhét évesek, azaz a serdülő csapat idényét összegezzük. Az MKC U17-es csapatának sikerült érmet szereznie a bajnokságban, amire joggal lehet büszke Farkas Veronika a csapat edzője.

HÉTFŐTŐL MKC TÁBOR

Az idén június 19. és június 23. között kerül megrendezésre a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club nyári tábora. Az évek óta rendkívül népszerűek a táborozás programjai, így nem csoda, hogy most is betelt a tábor létszáma. Az idei év újdonsága, hogy a kicsik és a nagyobbak most nem külön hetekben, hanem ugyanazon az öt napon táboroznak majd.

UTÁNPÓTLÁS ÉVÉRTÉKELŐ: MKC U19 - MKC U22

Egy nagyon jó hangulatú vacsorával zárta az évet hétfőn este a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlása. A korosztályok edzőit arra kértük, hogy értékeljék a 2022/2023-as idényt, összegezve a fiatalokkal végzett munka eredményeit, a tanulságait. Elsőként az utánpótlás szakmai igazgató Bognár Róbert gondolatait olvashatják, aki két bajnokságban vezette az MKC utánpótlás ifjúsági keretét.

TÁMOGATÓKKAL BÚCSÚZTATTA AZ IDÉNYT A CSAPAT

A Motherson-Mosonmagyaróvár NB I-es csapata több támogatóját is meglátogatta a bajnokság zárásaként. A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club képviseletében egy nagyméretű fotómontázst vittek ajándékba, megköszönve a szponzorok rendkívül fontos segítségét.

ADATBEKÉRÉS A 2023/2024-ES BÉRLETEKHEZ

A 2023/2024-es NB1-es bajnoki szezontól megújul, a jegymester.hu rendszerén keresztül zajlik majd a bérletértékesítés folyamata. Erről már többször adott tájékoztatást a klub kiemelve, hogy a zökkenőmentes bérletértékesítési folyamathoz a bérleteseink adatainak pontosítására van szükség, amit már sokan meg is tettek. Az ehhez feltététlenül szükséges adatbekérő leadását, beküldését az MKC most meghosszabbítja 2023 június 15.-ig jelezve, hogy ezt követően erre már nem lesz lehetőség.

MEGTISZTELŐ LÁTOGATÁS

Mosonmagyaróvár lesz a helyszíne a Magyar Olimpiai Akadémia 77. Vándorgyűlésének 2023. június 10. szombaton. A délelőtt a városban több helyszínt is meglátogatnak a szervezők és az olimpikonok, délután pedig érdekes előadásokat tartanak a sportról, az olimpiai eszméről.
Következő mérkőzés:
MTK Budapest - Motherson Mosonmagyaróvár
2025.01.09., 18:00 óra.
Riz Levente Sport -és Rendezvényközpont



Videók
összes videó