Híreink

TÁBOR PROGRAM

A honlapunkon és a Facebook oldalunkon is megjelentetjük a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club nyári táborának programját. A szülők, a táborozók nagyon sok fontos információhoz juthatnak ebből az írásból, táblázatokból az MKC két nyári kézilabda táborát illetően. Kiemeljük azonban, hogy szükség esetén a programterv változás jogát a klub fenntartja.

„EGYÜTT - EGYMÁSÉRT, MINDIG - MINDENHOL” - EZ VOLT A CSAPATUNK HITVALLÁSA

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club a tavalyi idényben egy a másod és egy harmadosztályban szereplő csapatot versenyeztetett. Balogh Sándor vezette a „seri kettő” gárdáját, amely bajnoki bronzéremmel zárta a szezont. Az évértékelésük azonban sokkal többet árul el a helyezésnél, az eredménynél…

ALKALMAZKODNUNK KELLETT A HELYZETHEZ - FARKAS VERONIKA ÖSSZEGEZTE A SERDÜLŐ CSAPAT IDÉNYÉT

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club két serdülő csapatot indított a 2021/2022-es idényben, egyet a másod, egyet pedig a harmadosztályban. Farkas Veronika irányította a korosztály erősebb gárdáját, akinek az évértékelőjéből egyértelműen kiderül, hogy nagyon nehéz szezont zárt az MKC serdülő csapata.

TANULSÁGOS ÉVET ZÁRT AZ MKC UTÁNPÓTLÁS - BOGNÁR RÓBERT ÉVÉRTÉKELÉSE

A szezonértékelő sorozatunk most Bognár Róberttel folytatódik, aki két beosztásban is összegezte a 2021/2022-es idényt. Egyrészt a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlás szakmai vezetőjeként a gyerekekkel, fiatalokkal történő munkát foglalta össze. Másrészt az MKC ifjúsági keretének edzőjeként nyilatkozott a csapat korosztályos és az NB II-es felnőtt bajnokságban nyújtott teljesítményéről.

FEJLŐDNÜNK KELL, FŐKÉNT VÉDEKEZÉSBEN - GYURKA JÁNOS ÉVÉRTÉKELŐJE

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club honlapja a nyári szünetet, a csapatok évértékelő írásaival szeretné tartalommal megtölteni. A sort most az élvonalbeli felnőtt gárda értékelésével kezdjük, amelyet a tőle megszokott gondossággal és alapossággal készített el Gyurka János a Motherson-Mosonmagyaróvár vezetőedzője. A csapat, a játékosok a jól megérdemelt szabadságukat töltik ezekben a hetekben, a nyári felkészülésük pedig július 11.-én kezdődik majd.

TOBORZÓ NAPOT TARTOTT AZ UTÁNPÓTLÁS

Csendesek a napok a Mosonmagyaróvári Kézilabda Clubnál, hiszen ezekben a hetekben tudnak szabadságra menni a játékosok és a dolgozók. Természetesen a háttérmunkák zajlanak, készülnek a felkészülési tervek, beadásra kerülnek a nevezések, megrendelésre a felszerelések. Edzések viszont már nincsenek az UFM Arénában, de a héten azért gyerekek népesítették be a csarnokot, hiszen toborzó napot tartott az MKC utánpótlás.

UTÁNPÓTLÁS HÍRADÓ 26.

Néhány gyerektornával zárult az elmúlt hétvégén az idény a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlás csapatainak számára. A tíz, a tizenkét és a tizennégy évesek léptek pályára és nyugodtan kijelenhetjük, hogy sikeresen, szépen is zárták a 2021/2022-es sorozatot.

MKC GYEREKNAP

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club több hírrel köszönti a gyerekeket, amelyek megmutatják, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a klub életében. Több korosztályban is zajlottak kedves események a gyerekek főszereplésével és több iskolával is élő az MKC kapcsolata.

A LAJTI FOTÓPÁLYÁZAT KÉPEI

Igazán nagyon kedves képek érkeztek a "Csinálj egy képet Lajtival!" fotópályázatunkra, amelyek közül az NB I-es csapat játékosai választották ki a győzteseket. Ezeket mutatjuk meg most olvasóinknak a honlapunkon és a Facebook oldalunkon.

EZT A MECCSET IS MEG FOGJA NYERNI

Ferencz Balázs a FEOL.hu újságírója szólalta meg Tilinger Tamarát és az írását mi most változtatás nélkül mutatjuk meg az MKC honlapján. Természetesen a klub és a szurkolók jókívánságait küldve a betegséggel harcoló csapatkapitánynak!

ÉVZÁRÓ A FELNŐTT CSAPATNÁL

A bajnoki idény utolsó hetében is mozgalmas napjai voltak a Motherson-Mosonmagyaróvár NB I-es női kézilabda csapatának. Igaz ezek már nem az edzésekről, a felkészülésről vagy a mérkőzésekről szóltak, hanem a 2021/2022-es szezon közös lezárásáról. A bajnokság ötödik helyén záró mosonmagyaróvári csapat örömmel találkozott a szurkolókkal, szponzorokkal és egy kellemes vacsorával zárta az idényt. A játékosok most egy hónapos szabadságot kaptak, hogy kipihenhessék ezt a valóban rendkívül nehéz és hosszú bajnoki idényt.

HETI PROGRAM 26. - A KICSIK ZÁRJÁK AZ IDÉNYT

Egy hazai és két idegenbeli gyerektornával zárja a 2021/2022-es szezont a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club. Az élvonalban először szereplő U14-es gárda az előző fordulóban két bravúros győzelmet szerzett a hazai tornán, így Orbán Ákos tanítványai nagyobb önbizalommal várhatják a zárófordulót. Szombaton két csapattal szerepelnek majd a tízévesek a Tatabányán megrendezésre kerülő utolsó tornájukon. Az UFM Arénában pedig az MKC U12 búcsúzik majd, remélhetőleg két jó mérkőzéssel az idénytől.

TOVÁBBRA IS MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁR NÉVEN

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club élvonalbeli felnőtt csapata a 2022/2023-as szezonban is Motherson-Mosonmagyaróvár néven szerepel majd. A klub nevében Guntram Thurnher, a napokban újraválasztott elnök, valamint Tibori Pál-Levente az SMR alelnöke írta alá a következő idényre szóló névadó szponzori szerződést.

UTÁNPÓTLÁS HÍRADÓ 25.

Sikeresen értek véget az utánpótlás bajnokságok a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club számára. Az ifjúsági keretnek sikerült megőrizni a helyét az első osztályban, a serdülő és az NB II-es felnőtt bajnokságban szereplő MKC U22 pedig az élmezőnyben végzett. A tizenhárom évesek folytatták a remek sorozatukat, ismét két szép győzelemmel zárták az idényt. A legkisebbek pedig a tőlük megszokott igazi élvezettel kézilabdázták végig a hétvégét.

A ZÁRÓMÉRKŐZÉS KÉPEI

A 2021/2022-es női kézilabda NB I-es bajnokság utolsó fordulójában tudta bebiztosítani a Motherson-Mosonmagyaróvár a nemzetközi kupaszereplését érő ötödik helyezését. Az Alba Fehérvár KC elleni győztes találkozó fotóit gyűjtöttük össze, valamint kedves pillanatokat a játékosok és a szurkolók mérkőzés utáni találkozásáról. Ezek között a képek között pedig néhány, a szurkolóktól kapott felvételt is megmutatunk.

ELÉRTE A CÉLJÁT AZ MKC

Az Alba Fehérvár KC elleni mérkőzésnek a Motherson-Mosonmagyaróvár számára volt igazán tétje, hiszen a győzelem az ötödik helyezést jelentette a csapatnak. Ez a pozíció pedig nemzetközi kupaszereplést ér a magyar élvonalbeli bajnokságban. Az MKC-nak ezen a találkozón is nagyon meg kellett küzdeni a sikerért, de végül elérte a célját.

ÍGÉRETEK HELYETT

Az Alba Fehérvár KC ellen zárja a 2021/2022-es bajnokságot a Motherson-Mosonmagyaróvár 2022 május 20.-én pénteken 18.00 órakor. A győzelemért járó két pont megszerzése pedig a nemzetközi kupaszereplést érő ötödik helyezést jelentené az MKC csapatának.

NINCS VÁLTOZÁS AZ MKC VEZETÉSÉBEN

2022 május 18.-án, szerdán délután elnökségi üléssel kezdte, majd ezt követően küldöttgyűléssel zárta a napot a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club regnáló elnöksége. Ezeket követően pedig az elnököt, az elnökség és a Felügyelő Bizottság tagjait újraválasztották. Így a következő öt évben is Guntram Thurnher lesz az MKC elnöke, az elnökséget pedig továbbra is Fekete András, Imre Lajos, Dr. Iváncsics János, Németh Zoltán, Póda Péter, Szász-Fejér István, Dr. Szeredi Ádám és Tibori Pál Levente alkotja.

HETI PROGRAM 25. - AZ UTOLSÓ BAJNOKI HÉT

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utolsó hosszú hete következik a 2021/2022-es idényben. Lezárulnak ugyanis a felnőtt NB I-es, NB II-es, az Ifjúsági és a serdülő bajnokságok. Jut mérkőzés a hét szinte mindegyik napjára és szerencsére többször az UFM Aréna lesz a helyszín ezen a záróhéten. Az utánpótlás csapatok biztonságos helyezésekről várhatják a zárást, hiszen már elérték a céljaikat. Az élvonalbeli találkozónak azonban komoly tétje lesz és azt se felejtsék el, hogy a mérkőzés után ismét lesz egy kis „utcabál” az UFM Aréna és a Kossuth Gimnázium közötti területen.

UTÁNPÓTLÁS HÍRADÓ 24.

Változatos hete volt a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlásának, hiszen győzelem, döntetlen és vereség is akadt a bajnoki találkozókon és a gyerektornákon. Az ifjúsági keret most a felnőtt NB II-es pontvadászatban volt sikeres, a serdülők közül pedig másodosztályban szereplő együttesnek sikerült jobban a hazai találkozója. A második számú serdülő gárda nagyon közel járt ahhoz, hogy megszerezze a klub első utánpótlás bajnoki címét. A kicsik tornái viszont nagyon bíztatóan sikerültek, ami azért is kiemelendő, mert ezekben a korosztályokban legmagasabb szinten kézilabdáznak a mosonmagyaróvári fiatalok.

XVIII. VÁROSI SPORTGÁLA

A Flesch Központban tartott rendezvényen több értékes díjat is kaptak a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club sportolói és edzői. A 2021-es év csapata, a női élvonalban bronzérmet szerzett Motherson-Mosonmagyaróvár gárdája lett. Az év edzője címet, a csapatot irányító Gyurka Jánosnak ítélték, az év női csapatjátékosának Szemerey Zsófit választották. A kitartásért díjat pedig Csáki Anna, a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club U14-es csapatának kézilabdázója kapta.
Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó