Híreink

KÉT MÉRKŐZÉS NORVÉGIÁBAN

Sok egyeztetés, tárgyalás után véglegesen eldőlt, hogy a Motherson-Mosonmagyaróvár Norvégiában tudja bepótolni a Sola HK ellen elmaradt Európa-liga csoportmérkőzését. Így február első hetében, az északi országban kétszer fog megmérkőzni egymással a két csapat.

EMELT FŐVEL

A járvány miatt tíz mezőnyjátékossal és két kapussal érkezett a Motherson-Mosonmagyaróvár csapata Kisvárdára, ahol a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében lépett pályára. Sok változtatási lehetőséggel nem számolhatott tehát Gyurka János vezetőedző, pedig az elmúlt hetet karanténban töltött játékosai mindössze egyetlen csapatedzést tudtak tartani a kupatalálkozó előtt.

JÁTSZANI KELL...

Szerdán 18.00 órakor pályára fog lépni Kisvárdán a Motherson-Mosonmagyaróvár csapata a Magyar Kupa negyedik fordulójában. Nincs más lehetőség, nincs már idő, mód a további halasztásra a hazai és a nemzetközi sorozatokban.

ÚJ FIÚK AZ UTÁNPÓTLÁSBAN

Fiatalodik a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlás szakmai stábja, hiszen az elmúlt félévben három huszonéves szakember érkezett Mosonmagyaróvárra. Orbán Ákos edzőként, Blázsovics Norbert kapusedzőként, Szitás Bence pedig erőnléti edzőként dolgozik az MKC utánpótlásában. Közülük most a tizennégy és a tizenegy évesekből álló csapatokat vezető Orbán Ákossal beszélgettünk.

A JÁRVÁNY VAN FÖLÉNYBEN

Higgyék el nincs nehezebb, mint ezekben a kényszerű leállásokban tájékoztatni önöket, hiszen ilyenkor teljesen bizonytalanná válik minden a csapat körül. Normális eseteben a Motherson-Mosonmagyaróvár a csoport rangadójára készülne, két sikeresen megvívott Európa-liga mérkőzés után. Ehelyett Gyurka János a csapat vezetőedzője a tőle megszokott higgadtsággal, de természetesen csalódottan nyilatkozott a jelenlegi helyzetről.

BUTA VERESÉG

Az idegenben megnyert Budaörs elleni alsóházi rangadó után bizakodva vártuk a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club ifjúsági csapatának következő bajnoki találkozóját. A fiatalok az UFM Arénában fogadták a szintén a bajnokság második feléhez tartozó Kozármisleny SE gárdáját. A csütörtöki mérkőzésen az esély meg is volt a győzelemre, a pontszerzésre, ezért nagyon sajnálatos, hogy nem sikerült élni ezzel.

„NEKEM EZ AZ ÁLMOM”

Régen jelentkeztünk már a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club tehetségeit bemutató sorozattal, így most örömmel mutatjuk be olvasóinknak Sztranyovszky Laurát. Az MKC ifjúsági csapatának irányító-átlövője márciusban lesz tizenhét éves és talán az első lehet, aki Mosonmagyaróvárról indulva valósíthatja meg az álmát.

HALASZTÁSRA KERÜLT A SOLA ELLENI SZOMBATI EURÓPA-LIGA MÉRKŐZÉS

Sajnos rossz hírt kell közölnünk, ami szerint halasztásra került a Motherson-Mosonmagyaróvár szombati Sola HK elleni Európa-liga csoportmérkőzése. A mosonmagyaróvári csapatban többen betegek, így PCR tesztelésen vettek részt a játékosok és a szakmai stáb tagjai. Az eredmények pedig olyan fertőzöttségi arányt mutattak, hogy a csapat nem tud biztonsággal kiállni a harmadik nemzetközi találkozójára.

MEGÚJULT UTÁNPÓTLÁS KÉPEK

A honlapunkon már megtalálhatóak az új portrék a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club valamennyi utánpótlás játékosáról és a fiatalokat felkészítő szakmai stábról. Ezúton is köszönjük a segítséget az edzőknek, a szülőknek és természetesen az MKC „profi” fotómodelljeinek. Már készülnek a mágnesen képek is, amelyeket majd az UFM Aréna főbejáratánál lévő táblán nézhetnek meg.

KETTŐBŐL KETTŐ AZ EURÓPA-LIGÁBAN

A hétközi rosszul sikerült bajnoki mérkőzés után kicsit félve engedtük a Motherson-Mosonmagyaróvár csapatát Zágrábba. Az aggodalmunk azonban teljesen alaptalannak bizonyult, mert az MKC nagyon magabiztosan hozta a győzelmet a második Európa-liga mérkőzésén is.

ZÁGRÁB, A KÖVETKEZŐ EURÓPA-LIGA HELYSZÍN

2022 január 15.-én szombaton a zágrábi Dom Sportovában lép pályára a második Európa-liga csoport mérkőzésén a Motherson-Mosonmagyaróvár. A találkozóra harminc jegyet kapott a klub, amelynek az elosztását a szurkoló busz szervezői fogják elvégezni. Ők jelezték nekünk, hogy külön autóval nem is érdemes elindulni Horvátországba, viszont a Sport TV-ben élőben közvetíteni fogják a találkozót. Az előzetes esélyekről pedig Gyurka János vezetőedző és Tóth Gabriella nyilatkozott.

AZ IFJÚ LOKOMOTIVA BIZONYÍTANI AKAR

A szombaton 18.00 órakor kezdőd horvátországi mérkőzés előtt a házigazdákról szóló nagyon érdekes összeállítást is lefordítottuk a mosonmagyaróvári szurkolóknak. Ez is egyértelműen bizonyítja, hogy nagyon komoly mérkőzés vár az MKC csapatára Zágrábban.

VANESSZA

Ismét egy vendégírás az oldalunkon és a HANDBALLEXPERT.COM újságírójának, Simon Szabolcsnak az igényes dolgozatát szívesen is közöljük a honlapunkon. A - „Szerintem nagyon jó a koncepció a klubbon belül” - interjú Hajtai Vanesszával - címmel megjelenő cikk nagyon jó felvezetése a szombati Európa-liga mérkőzésnek.

FONTOS PONTOK AZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁGBAN

Szerdán a Budaörs és a Mosonmagyaróvár ifjúsági csapatai is megmérkőztek egymással egy igazi alsóházi rangadón. Ennek megfelelően feszült, izgalmas találkozót láthattunk, amelyet a második félidőben jobban teljesítő MKC megérdemelten nyert meg. Ezzel a győzelemmel a mosonmagyaróvári ifi pontszámban beérte az ellenfelét és elmozdult a tabellán a kieső helyezést jelentő utolsó pozíciókból.

HÉTKÖZI VERESÉG

Jól indult a délután Budaörsön, hiszen az előmérkőzésen az MKC ifjúsági csapata nagyon értékes győzelmet aratott a házigazdák ellen. Az élvonalbeli találkozó viszont nem sikerült, mert a budaörsi csapat nagyon lelkes és okos játékkal legyőzte az ezen a napon gyengébben teljesítő vendégeket.

MECCSRŐL-MECCSRE

Az élvonalba most visszajutott Moyra-Budaörs Handball csapata lesz a Motherson-Mosonmagyaróvár következő ellenfele magyar bajnokságban. 2022 január 12.-én szerdán 18.00 órakor kezdődik a mérkőzés az idényt nagyon jól kezdő újonc otthonában, amelyet a Budaörs TV Youtube csatornáján, a TV2040.hu oldalon élőben követhetnek figyelemmel.

BUDAÖRSI DUPLA

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club ifjúsági csapata is Budaörsön lép pályára, szerdán tehát két fronton is megmérkőzik egymással a két klub. Ráadásul a fiatalok 15.45 órakor kezdődő találkozójának komoly jelentősége lesz, hiszen az MKC ifi csapatának el kell kezdeni a pontgyűjtést a bajnokságban.

MEGBÍZUNK EGYMÁSBAN

Több egészen kiváló egyéni teljesítmény volt a Motherson-Mosonmagyaróvár csapatában a francia ES Besancon elleni győztes Európa-liga mérkőzésen. Gyurka János sem volt könnyű helyzetben, amikor a sajtótájékoztatóra egy játékost kellett választani a mérkőzés hazai legjobbjaként. Végül a statisztikát hívta segítségül, amely Pásztor Noémi esetében kimagasló számokat mutatott.

KÖSZÖNJÜK!

Nagyon sok mindenről lehetne beszélni a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club első sikeres nemzetközi mérkőzése után. Mi azonban a találkozóról készült remek fényképekkel megköszönni szeretnénk mindenkinek azt a segítséget, támogatást, szurkolást és szeretetet, amelyek nélkül ez nem jöhetett volna létre!

SIKERES RAJT AZ EURÓPA-LIGÁBAN

Nagy izgalommal várta a Motherson-Mosonmagyaróvár a bemutatkozást az Európa-ligában, ami érthető, hiszen ez volt a klub debütálása a nemzetközi mezőnyben. A drukk azonban szerencsére nagyon jó hatással volt a csapatra, mert úgy tudta megszerezni a győzelmet, hogy a mérkőzés végén már nem is kellett idegeskednie.

KEZDŐDIK AZ EURÓPA-LIGA

„Vasárnap irány Győr”, ahogy a szurkolók megfogalmazták, hiszen kezdetét veszi a nemzetközi kaland a Motherson-Mosonmagyaróvár számára. A győri Audi Arénában 14.00 órakor fogadja a francia ES Besancon Feminin gárdáját az MKC. A csapat felkészült, nagy izgalommal várja a megméretést, amiben sokszor elmondtuk, hogy rengeteget segíthet a szurkolók támogatása.
Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó