Híreink

GYŐZNI SZERETNÉNEK…

Pénteken az UFM Arénában megszokott 18.00 órai kezdettel mutatkozik be hazai környezetben a Motherson-Mosonmagyaróvár NB I-es csapata. A 2021/2022-es bajnokság első mosonmagyaróvári találkozóján természetesen győzni szeretne a csapat, amelyet Gyurka János vezetőedző és Tóth Eszter csapatkapitány meg is fogalmazott.

EGY IGAZI CSAPAT

Írásainkban többször említettük már, hogy a 2021/2022-es szezonban két serdülő csapatot indít a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club. Alapjaiban örömteli ez a hír, hiszen bizonyítja a Mosonmagyaróváron folyamatosan növekvő utánpótlás létszámot. Ez az élsportot sok szempontból talán még felül is múló közösség pedig megérdemli, hogy bemutassuk.

JEGYEK AZ IDÉNY ELSŐ HAZAI MÉRKŐZÉSÉRE

A Motherson-Mosonmagyaróvár csapata szeptember 17.-én pénteken 18.00 órakor fogadja az Érd csapatát az UFM Arénában. Közeleg tehát a hazai premier a 2021/2022-es szezonban, amelyre a csapat nagyon várja a szurkolókat. A jegyárusítás időpontjait és helyszíneit most közöljük, arra pedig felhívjuk a mérkőzésre készülők figyelmét, hogy a belépéshez most is szükség lesz a védettségi igazolásra.

INDUL A NAGYÜZEM - HETI PROGRAM 2.

Ezen a héten a Mosonmagyaróvári Kézilabda Clubnak már hat csapata játszik bajnoki találkozót. A bajnokságot az elmúlt héten kezdte el az élvonalbeli felnőtt és ifjúsági gárda, most pedig bekapcsolódik a két serdülő, az U22-es és az U14-es együttes. Érdemes tehát figyelni a honlapunkon megszokott heti programot, hiszen itt olvashatják az MKC teljes heti mérkőzés menetrendjét. A szurkolóink figyelmét arra is felhívjuk, hogy az mksz.hu oldal helyett már az új new.mksz.hu weboldalt üzemelteti a Magyar Kézilabda Szövetség.

CSAPATFOTÓZÁS

A hétvégén csapatfotózás is szerepelt a Motherson-Mosonmagyaróvár programjában, így szuper képek készültek a gyönyörű mosonmagyaróvári lányokról. Az új csapatképet és a portrékat a szurkolók pénteken láthatják az első hazai bajnoki mérkőzésre készülő műsorfüzetben. Azt azonban eláruljuk, hogy az idén ismét készülünk, a megszokottól kicsit eltérő képekkel is. Addig is néhány pillanatfelvétel a fotózásról...

KÜLÖNBÖZŐ CÉLOKKAL

Tudtuk, hogy nagyon nehéz feladat várta a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club ifjúsági csapatát is, amely a Nemzeti Kézilabda Akadémia első számú korosztályos gárdája ellen kezdte a bajnokságot. Bognár Róbert együttese megpróbált helytállni Balatonbogláron, ami azonban csak rövid szakaszokban sikerült. A mosonmagyaróvári ifik mindkét félidőben hétszer tudtak a kapuba találni, amivel nem lehetett elkerülni a súlyos vereséget.

PAPÍRFORMA

A fák a bajnoki rajton sem nőttek az égig, hiszen a címvédő Ferencváros magabiztosan legyőzte a Motherson-Mosonmagyaróvár csapatát. Szégyenkezni valója nem lehet ezért a mérkőzésért az MKC-nak, amelynek valóban más volt a tempója, mint a felkészülési találkozónak. Az eredmény szempontjából, a csapatok közötti különbség viszont nagyon hasonló.

KEZDŐDIK…

A Motherson-Mosonmagyaróvár a női kézilabda csapata a magyar bajnok Ferencváros otthonában kezdi a 2021/2022-es bajnokságot szerdán 18.00 órakor. A budapesti Elek Gyula Arénában megrendezésre kerülő mérkőzést az FTC internetes oldalán nyomon követhetik online közvetítés formájában. A linket azonban csak közvetlenül a mérkőzés előtt fogja megosztani az FTC videós stábja. Ezek a tények, minden egyébről pedig Gyurka Jánost az MKC vezetőedzőjét kérdeztük.

HETI PROGRAM 1. - BAJNOKI RAJTTAL

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club szerdán elkezdi a bajnokságot, mégpedig mindjárt két egyszerűnek korántsem mondható mérkőzéssel. A Motherson-Mosonmagyaróvár az NB I-ben a bajnok Ferencváros, az MKC ifi pedig a bajnokságából szintén kiemelkedő Nemzeti Kézilabda Akadémia első számú korosztályos gárdájához látogat. Most a megszokott heti program anyagunkban közöljük ennek a két csapatnak a 2021/2022-es teljes bajnoki sorsolását.

KEDVENC LEHET

Ismét bemutatunk írásban valamint videofelvétellel is egy új Motherson-Mosonmagyaróvár játékost, ezúttal a szerb jobbszélső Ana Kojicot. A mindig nagyon közvetlen, barátságos és vidám kézilabdázóval most még tolmács segítségével beszélgettünk, de szinte biztos, hogy a következő alkalommal már magyarul fogunk.

TEHETSÉGEK

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club a héten profi szerződést kötött két tehetséges, fiatal, immár évek óta a saját utánpótlásában nevelkedő játékosával. A nyári felkészülést már az élvonalbeli felnőtt csapattal kezdő Babinszky Lara és Soltész Kíra két éves, meghosszabbítási opciókat tartalmazó kontraktust írt alá az MKC klubvezetőivel.

AZ MKC UTÁNPÓTLÁS IS FELKÉSZÜLT

Az elmúlt időszakban jórészt az NB I-es szezonra készülő felnőtt csapatról szóltak a hírek, így időszerűvé vált, hogy az MKC utánpótlásáról is írjunk. A fiatalok mögött is tartalmas napok, hetek vannak, amelyekről Bognár Róbertet az MKC utánpótlás szakmai vezetőjét kérdeztük.

SEBESSÉG KÜLÖNBSÉG

A Motherson-Mosonmagyaróvár NB I-es csapata gyakorlatilag egy héttel a bajnoki rajt előtt találkozott a Ferencvárossal egy edzőmérkőzésen. A következő héten tehát már a bajnoki rajton lesz ugyanilyen párosítás, többek között, ennek a találkozónak a tapasztalataival…

SZURKOLÓI BÉRLETEK ÉRTÉKESÍTÉSE

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club 2021 szeptember első napjaiban fogja értékesíteni a 2021/2022-es szezon bérleteit. A klub ezúton is szeretné megköszönni a szurkolók megértését, türelmét és az idén kompenzálni fogja azokat, akik a tavalyi szezonra is bérletet váltottak. Őszintén reméljük, hogy az új idényben a járvány már nem fogja korlátozni a mérkőzések látogatását, de arra felhívjuk a szurkolók figyelmét, hogy az MKC mindig az érvényben lévő rendelkezések értelmében fog eljárni.

ÚJ MUNKATÁRSAT KERESÜNK!

A Motherson-Mosonmagyaróvári Kézilabda Club megnövekedett hazai feladatok, valamint a közelgő nemzetközi kupa kötelezettségek ellátására munkatársat keres. A dinamikusan fejlődő sportvállalkozás tehát olyan személyt kíván alkalmazni, akinek erős a kötődése, élénk az érdeklődése a kézilabdázás iránt.

HANGULATOS ANKÉT

Szombaton a Moyra-Budaörs Handball elleni felkészülési mérkőzés után tartott szurkolói ankétot a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club. Elsőként Guntram Thurnher az MKC elnöke köszöntötte a szurkolókat, amit Dr. Hoffmann László összegzése követett. Ezután a játékosok bemutatására került sor, valamint Gyurka János az MKC edzője tartott egy részletes szakmai beszámolót.

SIKEREK A DUNAÚJVÁROSI UTÁNPÓTLÁS EMLÉKTORNÁN

Augusztus utolsó hétvégéjén került sor Dunaújvárosban a Horváth Nikolett emléktornára, amelyen négy korosztályban, huszonöt csapat vett részt. A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club az U14-es és az U13-as csapataival szerepelt az ötödik alkalommal megrendezett tornán, amelyen az idősebbek a második helyen végeztek, a fiatalabbak pedig tornagyőzelmet szereztek.

A KAPUSOK MÉRKŐZÉSE VOLT

Kevés gólt hozott a Motherson-Mosonmagyaróvár szombati felkészülési mérkőzése, amelyen az NB I-es újonc Moyra-Budaörs Handball volt az ellenfél. Erről pedig elsősorban a remekül védő kapusok tehettek, akik kimagaslóan teljesítettek. Az MKC végül a pénteki mérkőzéshez hasonló fölénnyel nyerte meg ezt az edzőmérkőzést is, amely után egy jó hangulatú szurkolói ankétot tartott a klub.

SZURKOLÓI ANKÉT A BUDAÖRS ELLENI MÉRKŐZÉS UTÁN

A szombaton 16.00 órakor kezdődő Motherson-Mosonmagyaróvár - Moyra-Budaörs Handball felkészülési mérkőzés után szurkolói ankétot tart az MKC. Megközelítőleg húsz perccel a találkozó után kezdődik a rendezvény, amelyen a csapat valamennyi játékosa, a szakmai stáb és a klubvezetés várja a szurkolókat.

GYŐZELEM HAZAI PÁLYÁN

A nyolcadik felkészülési találkozóján, a hatodik győzelmét szerezte meg a Motherson-Mosonmagyaróvár csapata, amely pénteken este a HC DAC Dunaszerdahely gárdáját fogadta. Számolgatásra azonban most nincs igazán idő, hiszen szombaton 16.00 órakor már az NB I-es újonc Moyra-Budaörs Handball ellen lép pályára az MKC. A mérkőzést követően pedig szurkolói ankétot tart a klub, amelyen a csapat minden játékosa, a szakmai stáb és a menedzsment várja az érdeklődőket.

SZÁGULDÓ CSAPATÉPÍTÉS

Nagyon izgalmas délutánt töltött együtt Győrzámolyon a Motherson-Mosonmagyaróvár élvonalbeli kézilabda csapata. A lányok kipróbálták a GokartMania nagyon gyors, kétszintes pályáját, amelyen nagyon ügyesen száguldottak a gokartokkal.
Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó