Pénteken délután ismét megmérkőzött egymással a Dunaújvárosi KKA és a Motherson-Mosonmagyaróvár élvonalbeli női kézilabda csapata. Természtesen mindkét gárda örömmel használta ki a lehetőséget a játékra, hiszen lassan teljessé vállnak a klubok keretei. Az edzőmérkőzést az MKC együttese nyerte meg, az pedig külön érdekesség, hogy pontosan ugyanolyan arányban, mint a nemrég Mosonmagyaróváron lejátszott találkozót.
A Dunaújvárosi KKA elleni felkészülési találkozón már a szurkolóknak is bemutatkozott a szerb válogatott Bojana Milic, akivel a napokban másfél éves szerződést kötött a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club. A huszonnyolc éves kézilabdázó komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, a védekezésben több poszton is bevethető, így azonnali erősítést jelent a sűrű hazai és nemzetközi programra készülő MKC számára.
Nagyon fontos információkat olvashatnak el a következő írásban a közelgő Európa-liga csoport mérkőzésekre váltható jegyeket illetően. Ezekre a találkozókra nem érvényesek az éves bérletek, ezért a szurkolóknak külön kell jegyet váltaniuk. Azt pedig ismételten közöljük, hogy kizárólag azért fog a csapat a győri Audi Arénában játszani, mert az UFM Aréna nem felel meg az EHF nemzetközi előírásainak.
A Motherson-Mosonmagyaróvár élvonalbeli női kézilabda csapata 2021 december 28. án kedden zárja az évet. A 18.00 órakor kezdődő utolsó NB I-es bajnoki mérkőzésen a Hungast Szombathelyi KKA lesz az ellenfél az UFM Arénában. Jegyeket, amelyek talán karácsonyi ajándékok is lehetnek, a következő időpontokban lehet vásárolni. A szurkolókat pedig tájékoztatjuk, hogy napokon belül megkezdődik az Európa-liga csoportmérkőzések jegyárusítása, amelyről szintén be fogunk számolni a honlapon és a Facebook oldalunkon.
Péntek délelőtt útnak indultak a mosonmagyaróvári szurkolók, hogy a Szurkolói Egyesület nevében elvigyék a Motherson-Mosonmagyaróvár - Dunaújvárosi KKA felkészülési mérkőzésen összegyűlt plüssjátékokat. A december harmadikán lejátszott találkozón a nézők nagyon sok figurát dobtak a pályára a szünetben, így az egyesület vezetői több bölcsödét és óvodát is felkereshettek.
A tavalyi évben kis csoportokban tartott karácsonyi ünnepségeket a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlása. Az idén, 2021 december 16.-án csütörtökön azonban ismét az UFM Aréna ad majd otthont az MKC Karácsonynak. Az ünnepség 17.00 órakor kezdődik és a klub utánpótlás csapatai, játékosai a szülőket, hozzátartozókat várják a rendezvényre.
Ugye milyen helyesek?...Most még csak ennek a négy kislánynak a képét mutatjuk meg. Ezzel a fotóval szeretnénk felhívni a figyelmüket arra, hogy új fotók készültek a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlás játékosairól. A képek, a kidolgozás után a honlapra kerülnek, ahonnan le is lehet majd tölteni őket. Természtesen az UFM Aréna főbejáratánál is megújul majd a mágneses utánpótlás fal, ahová szintén kikerülnek majd az új fotók.
Az év vége az összegzések ideje és a válogatott szünet lehetőséget adott arra, hogy Dr. Hoffmann Lászlóval az MKC szakmai igazgatójával készítsünk egy értékelő beszélgetést. A 2021-es év mérföldkő a klub életében, hiszen a rengeteg nehézség ellenére, fantasztikus sikereket hozott. A tanulságos visszapillantás mellett azonban a nagyon sűrű közeli és egy kicsit a távolabbi jövőről is kérdeztük a szakembert.
A legszembetűnőbb hasonlóság a harmadik csoportellenfelünk a norvég Sola HK és az MKC között, hogy eddig a 2020/2021-es bajnokság hozta a történetük legnagyobb sikerét. A norvég gárda is először végzett a dobogó harmadik fokán a hazája bajnokságában, így ők is az első nemzetközi szereplésükre készülnek.
Heti program helyett a Motherson-Mosonmagyaróvár Európa-liga mérkőzéseinek pontos időpontjairól tudunk most beszámolni. Elkészült tehát az az A csoport pontos menetrendje, az MKC csapatának hat, a sportszakmában óra-percesnek hívott menetrendje. A hazai találkozók színhelye a győri Audi Aréna lesz, az idegenbeli mérkőzések helyszínéról pedig folyamatosan be fogunk számolni a honlapon és a Facebook oldalon. A jövő év elején igazán érdekes hétvégék következnek tehát a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club életében.
„Minden jó, ha jó a vége” állítja az ismert mondás. A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlás csapatai pedig remekül, csupa győzelemmel zárták az őszi idényt. Az MKC U22 Sárvárról hozta el a két bajnoki pontot az NB II-es bajnokságban, a két serdülő csapat pedig hazai pályán győzte le a Győri ETO KC és az Ácsi Kinizsi korosztályos gárdáit. A tizenhárom évesek a tőlük megszokott magabiztos sikerekkel zárták a szezon utolsó tornáját. Az MKC U11 esetében pedig nem számolnak eredményt, de a kicsik a győri Magvassy Mihály Sportcsarnokban, ilyen téren sem vallottak volna szégyent.
A Karácsony közeledtével ismét jótékonysági akcióra hívjuk fel a szurkolóink figyelemét. A Szurkolói Egyesület és a klub ugyanis árverésre bocsájt egy kézilabdát, amelyet a 2020/2021-es bajnokságban bronzérmet szerzett csapat valamennyi játékosa dedikált.
A nyáron együtt jelentettük be a szerb jobbszélső Ana Kojic és a jobbátlövő Tanja Asanin Mosonmagyaróvárra érkezését. Ezért most úgy gondoltuk, hogy ismét egyszerre szólaltatjuk meg a két külföldi játékost. Ana és Tanja egymástól teljesen függetlenül kapták meg ugyanazokat a kérdéseket, amelyek az MKC csapatára, a magyar bajnokságra, a saját teljesítményükre, valamint az Európa-ligára és a világbajnokságra vonatkoznak.
Ahogy a közmondás mondja…ugyanis a Motherson-Mosonmagyaróvár edzőmérkőzése a sok „kicsivel”, azaz fiatallal sikeres volt és jótékony célra is összegyűlt 350.000 forint péntek este. A szurkolók által megvett jegyek árát, a vendég Dunaújvárosi KKA és az MKC is kiegészítette, a plüssfigurák pedig szokás szerint záporoztak a szünetben a lelátóról.
2021 december 03.-án pénteken 16.00 órától felkészülési mérkőzést játszik a Motherson-Mosonmagyaróvár csapata az UFM Arénában. Természetesen most a válogatott játékosok nélkül lép majd pályára az MKC, a Dunaújvárosi KKA elleni találkozón. Egyrészt ezért is szólítottuk meg a szurkolókat, hiszen a hazai atmoszféra komoly segítség lehet a mosonmagyaróvári fiataloknak. Másrészt a mérkőzés jótékony célt is szolgál, amire Vitéz Péter a Szurkoló Egyesület elnöke hívja fel a figyelmüket.
A legfontosabb tudnivaló a zágrábi ellenfelünkről, hogy jelenleg is hat olyan horvát válogatott játékosa van, akik 2020-ban nem kis meglepetésre borzérmet nyertek az Európa-bajnokságon. Lucija Besen, Andrea Simara, Tena Japundza, Tena Petika, Dora Kalaus, és Stela Posavec játékát pedig már akkor is rendkívül tapasztalt szakember, Nenad Sostaric irányította, aki napjainkban is Lokomotiva és a horvát válogatott szakmai vezetője.
Ezen a héten a Motherson-Mosonmagyaróvár felnőtt csapatával is találkozhatnak és kérjük erre a szurkolókat, hiszen jótékony célra szánja a klub a december 03.-án pénteken 16.00 órakor kezdődő Dunaújvárosi KKA elleni edzőmérkőzés bevételét. Erre a találkozóra egységesen 1.000 forintos jegyet lehet váltani, és a szünetben a megszokott plüssfigurák bedobásával is csatlakozhatnak az MKC hagyományos évvégi jótékonysági kezdeményezéséhez. A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club serdülő csapatai hazai pályán, az MKC U22 pedig idegenben zárja az őszi szezont. A gyerektornákat pedig vasárnap a tizenegy és a tizenhárom évesek zárják a 2021-es évben.
A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlás csapatainak eredményei közül elsőként örömmel számolunk be arról, hogy bravúros győzelmet aratott Pécsen a serdülő csapat. A Tapolca elleni hazai győzelmével a bajnoki tabella hatodik helyére lépett fel az MKC U22, így a nagyobb korosztályok közül csak a második számú serdülő csapat szenvedett vereséget Solymáron, barátságtalan környezetben. A kicsiknél maximális teljesítménnyel zárta az idényt az MKC U12 és ugyanilyen lelkesedéssel kezdték a tornák sorát a tízévesek. Az élvonalban szereplő MKC U14 pedig nem csak játékban, hanem az eredmények tekintetében is előrébb lépett.
Csütörtökön megtörtént az Európa-liga csoportkörének sorsolása, így most röviden bemutatjuk a nemzetközi kupa ellenfeleinket. Elsőként a francia ES Besancon Feminin gárdáját, amely ellen elkezdi majd a sorozatot a Motherson-Mosonmagyaróvár.
Csütörtökön délelőtt 11.00 órakor sorsolták ki az EHF bécsi központjában az Európa-Liga négy csoportjának mezőnyét. A sorozatba ekkor belépő Motherson-Mosonmagyaróvár az első kalapból várhatta a sorsolást. Az online formában megtartott eseményen a norvég Sola HK, a francia ES Besancon Feminin és a horvát RK HC Lokomotiva Zagreb gárdáival került az A csoportba.
Bajnoki találkozón csak december végén találkozhatnak a szurkolók a Motherson-Mosonmagyaróvár csapatával, hiszen a világbajnokság miatt szünet van a pontvadászatban. December 3.-án pénteken 16.00 órakor azonban MKC - Dunaújvárosi KKA edzőmérkőzés lesz az UFM Arénában. Akik pedig erre a találkozóra megváltják az egységesen 1.000 forintos jegyet, azok csatlakoznak a klub hagyományos évvégi jótékonysági kezdeményezéséhez.