Híreink

MEGHOSSZABBÍTOTTA AZ UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁGOK FELFÜGGESZTÉSÉT AZ MKSZ

A koronavírus-járvány harmadik hulláma, valamint a 2021. március 4-én meghozott kormányzati intézkedések miatt a Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai- és Versenybizottsága döntést hozott arról, hogy valamennyi, az MKSZ szervezésében zajló utánpótlás-bajnokság küzdelmeinek felfüggesztéséről szóló határozatának időbeli hatályát meghosszabbítja és kiterjeszti, 2021. április 7-ig. Ennek értelmében az utánpótlás-bajnokságokban nem játszhatóak mérkőzések 2021. április 7-ig.

MÁRCIUSI MKC MÉRKŐZÉSEK

A tavasz közeledtével továbbra is sorozatterhelés és fontos mérkőzések várják a Motherson-Mosonmagyaróvári Kézilabda Club felnőtt csapatát. Az élvonalbeli gárdának három bajnoki találkozón kell helytállnia és a Liga-Kupában is komoly feladatot kell megoldania. A Magyar Kézilabda Szövetség 2021 március 2-15. között felfüggesztette az MKSZ szervezésében zajló utánpótlás-bajnokságok küzdelmeit. Az MKC ifjúsági kerete így egyelőre csak az NB II-es, a serdülők pedig Győr-Moson-Sopron megyei felnőtt bajnokságokban léphetnek pályára.

EGY ROSSZ ÉS EGY NAGYON JÓ FÉLIDŐ

A Ferencváros esélyeshez méltóan, ellentmondást nem tűrően kezdett a megilletődött Motherson-Mosonmagyaróvár ellen a szerdai televíziós mérkőzésén. A folytatásban azonban az MKC abszolút felnőtt a feladathoz és egy élvezetes, szoros második harminc percet produkált.

„VÁLOGATOTT” MÉRKŐZÉS

Nem túlzás ez a cím, hiszen az FTC-Rail Cargo Hungária csapata fogadja szerdán este hat órakor a Motherson-Mosonmagyaróvár együttesét. A kedden kijelölt magyar női kézilabda válogatott keretében pedig tizenegy ferencvárosi játékos szerepel. Ezt a mérkőzést is közvetíti az m4 Sport Televízió, így élőben nézhetik meg a sport televízió csatornáján.

LAPSZEMLE - ORIGO SPORT

Lapszemle rovatunkban most az Origo írását közöljük a honlapunkon. Szendrei Zoltán az internetes portál újságírója, az elmúlt pénteken járt a csapatunknál. "Egy veszprémi legenda vezetésével írják a legújabb női kézilabdás sikersztorit A Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapata vesztett pontok tekintetében a Győr és az FTC mögött a harmadik helyen áll a kettészakadni látszódó NB I-ben. Sokak számára ez meglepetésként hathat, de a napokban általunk is megtapasztalt nagyszerű körülmények, és az ezzel párosuló szakmai munka miatt mégsem mondhatjuk azt, hogy ne lenne a helyén a klub a tabellán. A Gyurka János vezette együttest még egy három hónapos kényszerszünet sem tudta kizökkenteni."

CSEH VÁLOGATOTT BEÁLLÓ ÉRKEZIK

A családot alapító Horváth Bernadett megüresedő helyére, a nyáron a cseh válogatott Michaela Konecná érkezik. A huszonkét éves, 180 cm magas és 73 kg súlyú beálló, az összevont cseh-szlovák első ligás DHC Sokol Poruba csapatából igazol Mosonmagyaróvárra. A tavaly decemberi Európa-bajnokságon is szerepet kapó játékos, két éves szerződést kötött a Mosonmagyaróvári Kézilabda Clubbal.

AZ UTÁNPÓTLÁS FELFÜGGESZTVE

A koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt a Magyar kézilabda Szövetség Szakmai- és Versenybizottsága döntést hozott arról, hogy valamennyi, az MKSZ szervezésében zajló utánpótlás-bajnokság küzdelmei felfüggesztésre kerülnek 2021. március 2-15. között. Az MKC felnőtt mérkőzései megrendezésre kerülnek az NB I-es, az NB II-es és a Győr-Moson-Sopron megyei bajnokságokban.

CSALÁDOT ALAPÍT

A Motherson-Mosonmagyaróvár beállója Horváth Bernadett a nyáron abbahagyja a játékot és családot alapít. A népszerű Bettivel a döntéséről, a babavárásról, az esetleges visszatérésről és a csapat terveiről, helyzetéről beszélgettünk.

UTÁNPÓTLÁS HÍRADÓ 17.

A pályákon egyik mosonmagyaróvári utánpótlás csapat sem szenvedett vereséget, hiszen idegenben győzött az MKC U22, a serdülő, és egy győzelem, egy döntetlen mérleggel zárt az MKC U12-es együttese. Viszont egy elhalasztott mérkőzésen történt jogosulatlan szereplés miatt két pontot levontak az MKC serdülőtől, ami nagyon fog hiányozni a végelszámolásnál. A felnőtt Győr-Moson-Sopron megyei bajnokságban a Nyalkai SK feladta a mérkőzést az MKC serdülő ellen és elmaradt a gyermekbajnokság fordulója az U14-es korosztályban is.

VISSZAVÁGOTT A DEBRECEN

A Motherson-Mosonmagyaróvár történetének első hazai televíziós mérkőzésén, sajnos nem sikerült folytatni a remek sorozatot a bajnokságban. Egy jó első félidő után, a vendég Debrecen előbb felzárkózott, majd meg is tudta fordítani a bajnoki találkozót.

MÁR A „B” OLDAL FOROG..

A kétszeres magyar bajnok és EHF kupagyőztes, valamint ötszörös magyar kupagyőztes DVSC-SHAEFFLER évek óta meghatározó szereplője a hazai élvonalnak. Az előző, félbeszakadt bajnokságban is a negyedik helyén zárt, így a 2020/2021-es szezon eddig a számukra mindenképpen csalódás. A vasárnap 15.00 órakor kezdődő találkozót az m4 Sport élőben közvetíti, amely az első alkalom lesz az UFM Arénából.

FIATAL TEHETSÉG ÉRKEZIK GYŐRBŐL

A szerdai Motherson-Mosonmagyaróvár - Győri Audi ETO KC bajnoki mérkőzés után írta alá a három éves mosonmagyaróvári szerződését Csekő Brigitta. A tizennyolc esztendős, több poszton is bevethető győri játékos így a nyáron már az MKC csapatával kezdi meg a felkészülést.

UTÁNPÓTLÁS HÍRADÓ 16.

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club ifjúsági csapata szerdán játszott bajnoki mérkőzést, a tizenöt évesek pedig a hétvégén kezdték meg a tornáik sorozatát. Az ifik többet reméltek a NEKA második számú gárdája elleni találkozótól, az U15 pedig egy értékes győzelemmel és egy várható vereséggel zárta a Szombathelyi Kézilabda Akadémia első és második csapata elleni mérkőzéseit.

A MEZŐNY FELETT

A bajnoki tabella élen álló csapatok mérkőzése nem hozott rangadót, túl sok izgalmat sem, mert a Győri Audi ETO KC végig kézben tartotta a mosonmagyaróvári találkozót. Már az első félidőben eldöntötte a két pont sorsát, amikor nagyon dinamikus, pontos játékkal, tíz gólos előnyt szerzett. Ismét bebizonyosodott tehát, hogy a győri csapat magasan kilóg felfelé a magyar mezőnyből.

ŐSZINTE RÉSZVÉTÜNK

Döbbenten értesült a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club arról, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Zlatko Saracevic. A horvát világklasszis átlövő éveken keresztól volt ellenfele és játékostársa az MKC szakmai vezetőinek, Gyurka Jánosnak és Dr. Hoffmann Lászlónak. A kiváló kézilabdázó személyeben egy remek ember, igaz barát távozott tehát, akivel 2019 nyarán a csapat is találkozott a Kaproncán megrendezett Josip Samarazija Bepo emléktornán.

ELSŐ A MÁSODIKKAL…

Amennyiben a bajnoki tabellát nézzük, akkor valóban az élen álló két csapat találkozója lesz a Motherson-Mosonmagyaróvár - Győri Audi ETO KC mérkőzés. A női kézilabdázást ismerők azonban pontosan tudják, hogy a szerdán 18.30 órakor kezdődő rangadó esetében azért nem ilyen egyértelmű a helyzet.

HAZAI BAJNOKIK - TELEVÍZIÓS KÖZVETÍTÉSSEL

Komoly mérkőzéseket játszik ezen a héten a Motherson-Mosonmagyaróvár a bajnokságban, hiszen a Győri Audi ETO KC és a DVSC-SCHAEFFLER csapatait fogadja. Vasárnap ráadásul a régen várt televíziós közvetítés is létrejöhet az UFM Arénából, hiszen az m4 Sport TV a műsorára tűzte az MKC - DVSC találkozót. Ezért a vasárnapi rangadó kezdési időpontja 15 órára változott, az MKC számára nagyon sűrű hét utolsó napján.

GYŐZELEM ÉS DÖNTETLEN

Ezen a hétvégén a felnőtt bajnokságokban szerepelt a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club serdülő és ifjúsági csapata. Az MKC U22 meg kellett, hogy elégedjen a döntetlennel egy a játék képe alapján biztosan nyerhetőnek tűnő mérkőzés után. A serdülők igaz hozták a győzelmet, de egy sajnálatos, súlyosnak tűnő térdsérülés nagyon beárnyékolja a fiatalok sikerét.

BÚCSÚ A MAGYAR KUPÁTÓL

A TIPPMIX Magyar Kupa negyedik fordulójában az MTK Budapest megállította a Motherson-Mosonmagyaróvárt, amely a vereségével elbúcsúzott a kupasorozattól. A budapesti kék-fehérek végig magabiztosabban, és egy kicsit élesebben kézilabdáztak, így megérdemelten jutottak a legjobb nyolc közé.

BUDAPESTI ELLENFÉL A MAGYAR KUPÁBAN

A pénteken 18.30 órakor kezdődő MTK Budapest - Motherson-Mosonmagyaróvár női kézilabda mérkőzés győztese a legjobb nyolc közé jut a TIPPMIX Magyar Kupában. Rangos tétje van tehát a két élvonalbeli gárda összecsapásának, amelyet a budapesti Elektromos csarnokban rendeznek. Egyelőre nem kaptunk értesítést a mérkőzés online közvetítésről, de ez pénteken még változhat és abban az esetben a linket a klub hivatalos Facebook oldalán tudjuk közölni.

AZ MKC MUNKATÁRSAT KERES

A Motherson-Mosonmagyaróvári Kézilabda Club dinamikusan fejlődő sportvállalkozás, amely a megnövekedett feladatok ellátására munkatársat keres. Utánpótlás technikai vezetőként olyan személyt szeretne alkalmazni, akinek erős a kötődése, élénk az érdeklődése a sportág iránt.
Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó