Híreink

KOMFORTOSABBAN

Folyamatosan épül, szépül és lesz egyre komfortosabb az UFM Aréna a Motherson-Mosonmagyaróvári Kézilabda Club számára. Erről beszélgettünk Stranigg Ferenccel, az MKC másodedzőjével, aki olyan örömteli újdonságokról számolt be, amelyek valóban segítik a kézilabdázó csapatok és a szakemberek napi munkáját.

AZ ESÉLYESSÉG TERHE

Tizenkét bajnoki mérkőzésen, huszonegy pontot gyűjtött a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club serdülő csapata. Így tartja a helyét a tabella második helyén, két ponttal lemaradva az élen álló Szekszárdi FGKC mögött. Ebben a fordulóban a Pécsi SN Zrt. gárdáját sikerült hazai pályán legyőzni, az esélyesség terhével is megküzdve.

„AZ ELVÉGZETT MUNKA NEM HAZUDIK”

Egy csendes hétköznapi délután, két edzés között kerestük meg Gyurka Jánost, akit a jegyzeteibe merülve találtunk az edzői irodában. A beszélgetést természetesen a gratulációval kezdtük, hiszen a Motherson-Mosonmagyaróvár továbbra is remekel az élvonalbeli bajnoki sorozatban.

MAGYAR KUPA IDEGENBEN - UTÁNPÓTLÁS OTTHON

Ezen a héten a Magyar Kupa sorozatban vár mérkőzés a Motherson-Mosonmagyaróvár felnőtt csapatára, amely pénteken 18.30 órakor a fővárosban lép pályára. A legjobb nyolc közé jutásért az MTK Budapest gárdáját kell legyőzni, ráadásul a kék-fehérek otthonában, az Elektromos Csarnokban. Az MKC utánpótlás csapatainak bajnoki mérkőzései azonban hazai környezetben, az UFM Arénában kerülnek lebonyolításra. Kivételt csak a tizenötévesek tornája jelent, de nekik sem kell messzire utazniuk.

KEZDŐDNEK A GYERMEK ÉS KISIKOLÁS BAJNOKSÁGOK

A címünk nem is teljesen igaz, hiszen a Mosonmagyaróvári kézilabda Club U14-es csapata már az előző hétvégén elindította a tavaszi tornák sorát. Ezekről a mérkőzésekről természetesen most beszámolunk, sőt lassan a heti program anyagunkat is el tudjuk indítani. A következő hétvégén ugyanis a MKC U15 vesz részt a győri tornán, majd március elejétől már mindegyik gyermek és kisiskolás sorozat elindul.

MEGFÉKEZETT FIATALOK

A Motherson-Mosonmagyaróvár a második félidőben állította meg a boglári akadémistákat, akik az első játékrészben bátran kézilabdáztak. Az MKC a szünet után azonban átvette az irányítást, jól játszott és ezzel a győzelemmel átmenetileg ismét a bajnoki tabella élére állt.

GYŐZELEM, KEVÉS GÓLLAL - VERESÉG, KEVÉS IDŐVEL

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club serdülő csapata a korosztályában, az ifjúsági gárda pedig az NB II-es felnőtt bajnokságban lépett pályára. A játéknap a serdülőknek sikerült jobban, mert igaz egy meglepően kevés gólt hozó találkozón, begyűjtötték a két bajnoki pontot. Az ifi keretnek két nap alatt, két mérkőzése volt, így dicséretes a helytállásuk a harmadosztályú felnőtt bajnokság jelenlegi éllovasa ellen.

A GYORSASÁG AZ ERÉNYÜK

A Motherson-Mosonmagyaróvár vasárnap 18 órakor Balatonbogláron a NEKA otthonában folytatja az élvonalbeli kézilabda bajnokságot. A Nemzeti Kézilabda Akadémia fiataljaival mérkőzik meg tehát az MKC, akik az első évüket kezdték az NB I-ben. Erről a találkozóról is lesz élő közvetítés az interneten, amelyet a NEKA YouTube csatornáján tekinthetnek meg.

TÖBB MINT HELYTÁLLÁS

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club ifjúsági csapata az első osztályú bajnokság egyik legnagyobb esélyesét, a NEKA gárdáját fogadta. A Nemzeti Kézilabda Akadémia együttese a hétközben, a nagy vetélytárs Győri Audi ETO KC ellen győzött. Mosonmagyaróvárról is elvitték a két pontot, egy remekül küzdő, nagyon bíztatóan kézilabdázó hazai csapat ellen.

„HIÁNYZIK A CSAPAT, A MÉRKŐZÉSEK”

Soós István szavai ezek, akivel arról beszélgettünk, hogy miként élik meg a mosonmagyaróvári szurkolók ezt a rettenetesen nehéz időszakot. A hetvennégy éves nyugdíjas gépészmérnök természetesen nézi az online közvetítéseket, figyeli a híreket, örül az eredményeknek és nagyon várja már, hogy visszatérhessen a lelátóra.

MKC U15 FARSANG

Mindig örömmel számolunk be a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlásának életéről, amelyet ebben a nagyon nehéz pandémiás helyzetben is megpróbálnak megtölteni tartalommal a fiatalok edzői. Most az MKC U15 „kicsit átszervezett” edzéséről kaptunk tündéri fotókat, amelyekről Balogh Sándor a lányok edzője mesélt.

AZ MKC KUPAELLENFELEI

A Magyar Kupában és a Liga-kupában is komoly ellenfeleket kapott a Motherson-Mosonmagyaróvár a következő fordulóban. A Magyar Kupa negyedik körében is a fővárosban lép majd pályára az MKC, amely most az MTK Budapest vendége lesz. A Liga-kupában pedig nyugodtan kijelenthetjük, hogy előrehozott döntő lesz a Dunaújvárosi KKA - MKC párosítás, hiszen a két élvonalbeli gárda márciusban majd egymással csap össze a legjobb négy közé jutásért.

SIMONA SZARKOVÁ TÁVOZIK A NYÁRON

Több jó hírt tudtunk közölni az elmúlt időszakban a Motherson-Mosonmagyaróvár jövőjét illetően, most azonban egy távozóról kell beszámolnunk. A nyáron lejár a szlovák válogatott átlövő Simona Szarková szerződése és a játékos a következő idényt már a Siófok KC együttesében kezdi el.

ÚJ TERMÉKEK AZ MKC SHOPBAN!

Megújult a honlapunkon található MKC SHOP, ahol hasznos és kedves, a klub logójával ellátott termékeket lehet megvásárolni az interneten. A Szellőrózsa ABC-ben (Szellőrózsa utca 33.) szintén megtalálhatóak az újdonságok, ahol a klub bérletesei egy ajándék Motherson-Mosonmagyaróvár csapat posztert is átvehetnek, a bérletük felmutatásával.

FIATALOK SIKEREI A FELNŐTTEK KÖZÖTT

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club serdülő és ifjúsági csapata is győzött ebben a fordulóban a felnőtt bajnokságokban. Az MKC U22 néven szereplő ifi csapata, a győri egyetemisták otthonából hozta el a két pontot az NB II-es bajnokságban. A serdülők pedig hazai pályán győzték le a felnőtt megyei bajnokság élmezőnyéhez tartozó Szany gárdáját.

NEHEZEN MEGSZERZETT - ÉRTÉKES SIKER

Nehéz mérkőzésre, harcos hazai csapatra számított a Motherson-Mosonmagyaróvár a Dunaújváros elleni bajnoki találkozón. A Siófok szerdai legyőzése után, az idő is kevés volt a regenerálódásra, és az is nyilvánvaló volt, hogy a DKKA az otthonában bravúrra készül. Az MKC azonban ezt a négy mérkőzéses ciklust is hibátlanul zárta, amiért komoly elismerés jár a csapatnak!

TELEVÍZIÓS KÖZVETÍTÉS

Szombaton Dunaújvárosban folytatja a bajnokságot a Motherson-Mosonmagyaróvár és ezt a találkozót a Duna World Televízióban 16.45 perctől, élőben követhetik majd figyelemmel. A Siófok elleni szerdai siker után, ismét egy nehéz találkozó vár tehát a mosonmagyaróvári csapatra. Igaz a DKKA az idén nem tartozik a bajnokság élmezőnyéhez, de hazai pályán már hat pontot szerzett és legutoljára az MTK Budapest gárdáját is legyőzte.

EGYMÁST KISEGÍTVE…

Azonos napon lépett pályára a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club serdülő és ifjúsági csapata a bajnokságokban, így súlyozni kellett a megszerezhető pontok fontosságát. A szakmai stáb most a feljutásért harcoló serdülő mérkőzést támogatta meg azzal, hogy ott kaptak szerepet az ifiből visszajátszó játékosok.

A SIÓFOK ELLENI GYŐZELEM KÉPEI

Fantasztikus siker volt a Siófok szerdai legyőzése, ami után nagy örömmel olvastuk a szurkolóink elismerő üzeneteit a Facebook oldalon. Ebben a sűrű programban viszont kevés idő marad az örömre, mert már a következő mérkőzésre kell koncentrálnia a csapatank. A rangadóról készült fotókat azonban szívesen mutatjuk meg az olvasóinknak, mert hitelesen mutatják meg, hogy milyen heroikus küzdelem folyt a pályán. Mindig nagyon nehéz üres csarnokban lejátszani egy mérkőzést, de a legjobban most hiányoztak a nézőink, a szurkolóink. Együtt lett volna igazi sportélmény ez a szerda este!

VÉGY EGY JÓ KAPUST…

Mosonmagyaróváron is ismerik a sportban jól ismert mondást, ezért ennek a szellemében új, két éves szerződést kötött a klub Szemerey Zsófival. Hajtai Vanessza után, a nyáron a Ferencváros csapatából érkezett játékos a második tehát, aki szerződést hosszabbított a Mosonmagyaróvári Kézilabda Clubbal.

AZ MKC BEJELENTKEZETT AZ ÉREMÉRT

A Motherson-Mosonmagyaróvár csapata folytatta a fantasztikus menetelését az élvonalbeli kézilabda bajnokságban. Az eddigi eredmények alapján a legnagyobb riválisnak számító Siófok elleni győzelemmel pedig azt is jelezte, hogy akár még érmet is szerezhet.
Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó