Híreink

ÖT NAP BOLDOGSÁG

Idegen tollakkal ékeskedik most a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club honlapja, de a „kicsik nyári táborának” szülői hozzászólásait igazi örömmel olvastuk a közösségi oldalon. Jobban pedig aligha lehetne összefoglalni a hét öt napjának eseményeit, mint ahogyan ezt megmutatják a táborban készült fotók, és ahogyan fogalmazták a táborozó gyerekek hozzátartozói. Ötvenkét kis kézilabdázó érezte jól magát az MKC nyári táborában, amiért óriási köszönet jár mindenkinek, aki ehhez hozzásegítette a gyerekeket.

TÁBORI KÉPEK

Ismét a fotókat hívjuk segítségül, hogy érzékeltessük a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club nyári táboronák eseményeit. Ezen a héten a kicsik táboroznak, akik a remekül érezték magukat a tábor első három napján. Hétfőn és kedden a Motherson-Mosonmagyaróvár élvonalbeli csapatának kapitánya, Tóth Eszter volt a segítő vendég a táborban. Szerdán pedig egy a képek tanúsága szerint remek győri kirándulás szerepelt a programban.

CSAPATKÉNT NAGY DOLGOKRA VAGYUNK KÉPESEK

Sajtófigyelő rovatunkban most a Felvidéki ma7 online portál írását közöljük, ahol Ondik Gábor újságíró Lancz Barborával beszélgetett. „A felvidéki magyarság rengeteg fiatal tehetséggel büszkélkedhet, közéjük tartozik a vágsellyei Lancz Borbála. A tehetséges sportoló a kézilabdában találta meg mindazt, amire vágyik. A 19 esztendős csallóközi tehetség idén a Mosonmagyaróvárral történelmi bronzérmet szerzett, ráadásul a szlovák válogatottban is megmutatta tehetségét a fiatal átlövő.”

JÓL KEZELTE A NEHÉZSÉGEKET AZ MKC UTÁNPÓTLÁS

A 2020/2021-es szezonban is elkezdődtek a gyermektornák és az utánpótlás bajnokságok, de a járvány miatt hónapokon keresztül felfüggesztették azokat. Rendkívül nehéz évet zártak tehát az MKC utánpótlás csapatai, így összességében komoly eredmény, hogy nem érte súlyosabb kár a mosonmagyaróvári fiatalokat.

ELKÉSZÜLT A VERSENYKIÍRÁS

A Magyar Kézilabda Szövetségben elkészítették és megküldték az érintett csapatoknak a 2021/2022-es idény felnőtt NB I-es bajnokságának, valamint az alsóbb osztályok és az utánpótlás bajnokságok érvényes versenykiírásait.

A BRONZÉRMES BAJNOKSÁG ADATAI 2.

A bajnoki mérkőzések eredményei után a Motherson-Mosonmagyaróvár játékosainak egyéni teljesítményeit gyűjtöttük össze a 2020/2021-es élvonalbeli női kézilabda bajnokságból. Az első adat a mérkőzésre nevezést és a pályára lépést mutatja, a következő pedig a dobott gólok számát, zárójelben a hétméteresek adataival. A bajnokság során az MKC csapatában tizennyolc játékos kapott szerepet, ami rendkívüli stabilitást mutat, a legtöbb ellenfélhez képest.

ÖSSZEKÖT MINKET A PIROS, A FEHÉR ÉS A ZÖLD

Vitathatatlan, hogy 2021 a sport éve, a futballszerető közönség igazi ünnepe azonban a június 11-én elindult, részben hazai rendezésű Eb. A koronavírus-járvány miatt ugyan egy évvel többet kellett várnunk arra, hogy ismét egy nemzetközi tornán szurkolhassunk válogatottunknak, de végre újra elérkezett az idő.

A BRONZÉRMES BAJNOKSÁG ADATAI 1.

Néhány nagyon beszédes adatot gyűjtöttünk össze a Motherson-Mosonmagyaróvár 2020/2021-es élvonalbeli női kézilabda bajnokságból. Az első részben az MKC huszonhat bajnoki találkozójának eredményeit közöljük, amelyek közül 18-at győztesen vívott meg a mosonmagyaróvári csapat.

NYÁRI TÁBOR PROGRAM

Elkészült a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club nyári kézilabda tábor első turnusának programja, amelyet most tájékoztatásul közlünk a honlapunkon. A jövő héten a 2011 - 2015-ös születésű gyerekek táboroznak 2021 június 21. hétfő és június 25. péntek között.

AZ EDZŐ SOHA NEM LEHET ELÉGEDETT

Nagyon kedves ünnepségek után véglegesen lezárta a 2020/2021-es bajnoki idényt a Motherson-Mosonmagyaróvár csapata. Nyugodtan leírhatjuk, hogy az MKC egy kisebb csodát hajtott végre azzal, hogy bronzérmes lett a nagyon erős, kiegyensúlyozott mezőnyben. Összegzésre, a tanulságok levonására elsőként Gyurka Jánost a csapat edzőjét kértük, aki a tőle megszokott megfontoltsággal és szerénységgel értékelt.

NYÁRI MKC TÁBOR INFORMÁCIÓK

Néhány nagyon fontos információt jelentetünk meg most a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club nyári táborozásával kapcsolatban. A legfontosabb tudnivaló az, hogy a két turnusban lebonyolításra kerülő táborok létszáma betelt, tehát jelentkezni már nem lehet ezekre. Az alábbiakat pedig azok a családok olvassák el figyelmesen, akik sikeresen regisztráltak a nyári táborokba.

AZ ÖRÖM PILLANATAI 3.

Egy fantasztikus idényt zárt le a hétvégén a Motherson-Mosonmagyaróvár női kézilabda csapata, amely a harmadik helyen végzett a 2020/2021-es élvonalbeli bajnokságban. Pénteken az ETO elleni bajnoki mérkőzés után a bronzérmek átadására került sor, amit Mosonmagyaróváron ünnepelt meg a csapat. Szombaton pedig Halásziban, egy nagyon hangulatos vacsorával a hivatalos évzárót is megtartotta. Ezeken az eseményeken persze képek is készültek, felejthetetlen pillanatokat megörökítve.

SZÉP GYŐZELMEKKEL BÚCSÚZTATTA AZ IDÉNYT AZ UTÁNPÓTLÁS

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club serdülő csapata a Győr-Moson-Sopron megyei felnőtt bajnokságban, az MKC U14 és U12 pedig az utolsó korosztályos tornákon aratott szép győzelmeket. Ezekkel a találkozókkal le is zárult ez a sajnos rengeteg nehézséget hozó utánpótlás idény, amelyet ezúton is szeretne megköszönni a klub a fiataloknak, gyerekeknek és a szülőknek.

BALKEZES ERŐSÍTÉSEK

Két új játékos érkezett a Motherson-Mosonmagyaróvár csapatához, a 24 esztendős montenegrói Tanja Asanin és az egy évvel fiatalabb szerb Ana Kojic. A jobbátlövő Asanin és a jobbszélső Kojic is két éves szerződést kötött a mosonmagyaróvári klubbal, ahol ma sikeres orvosi vizsgálatokon és felméréseken vettek részt

Motherson-Mosonmagyaróvár - éremátadás

Egyre több videós anyag kerül fel az MKC honlapra, ezért felhívjuk a az olvasóink figyelmét arra, hogy a jobb oldalon, a videókhoz legörgetve megtalálják azokat. A legújabb kisfilm pedig mindig itt a felső sarokban található.

AZ ÖRÖM PILLANATAI 1.

Egy fantasztikus idényt zárt le a hétvégén a Motherson-Mosonmagyaróvár női kézilabda csapata, amely a harmadik helyen végzett a 2020/2021-es élvonalbeli bajnokságban. Pénteken az ETO elleni bajnoki mérkőzés után a bronzérmek átadására került sor, amit Mosonmagyaróváron ünnepelt meg a csapat. Szombaton pedig Halásziban, egy nagyon hangulatos vacsorával a hivatalos évzárót is megtartotta. Ezeken az eseményeken persze képek is készültek, felejthetetlen pillanatokat megörökítve.

AZ ÖRÖM PILLANATAI 2.

Egy fantasztikus idényt zárt le a hétvégén a Motherson-Mosonmagyaróvár női kézilabda csapata, amely a harmadik helyen végzett a 2020/2021-es élvonalbeli bajnokságban. Pénteken az ETO elleni bajnoki mérkőzés után a bronzérmek átadására került sor, amit Mosonmagyaróváron ünnepelt meg a csapat. Szombaton pedig Halásziban, egy nagyon hangulatos vacsorával a hivatalos évzárót is megtartotta. Ezeken az eseményeken persze képek is készültek, felejthetetlen pillanatokat megörökítve.

MEGYEI MECCSEK SOROZATBAN

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club serdülő csapata szorgalmasan pótolja a járvány miatt elmaradt Győr-Moson-Sopron megyei bajnoki mérkőzéseit. Hétközben a listavezető Mosonszolnoki KSE gárdáját fogadták, a hétvégén pedig a középmezőnyhöz tartozó Répcelaki SE volt a vendég.

GYŐRI GÁLA - MKC BRONZÉREM

Igazi ünnepi hangulatban találkozott egymással a Győri Audi ETO KC és a Motherson-Mosonmagyaróvár kézilabda csapata. Már a felvezetéstől lehetett érezni, hogy a két bajnoki érmes gárda egy olyan mérkőzésre készül, ami a bajnokságnak ebben a szakaszában már nyilvánvalóan nem könnyű, de méltó az eseményhez.

BÚCSÚZNI CSAK SZÉPEN...

Egy kicsit ki is kell egészíteni az ismert mondás elejét azzal, hogy „Búcsúzni is csak szépen…” szabad. Erre készül a bajnoki bronzérmes MKC, a szezon utolsó bajnoki találkozóján, amelyet pénteken 17.15 órától játszik majd a Győri Audi ETO KC otthonában. Az MKC szimpatizánsok figyelmét pedig itt is felhívjuk, hogy a találkozó után szabadtéri ünnepséget tart majd a klub, a Mosonmagyaróvárra visszatérő csapattal, az UFM Aréna parkolójában.

PÉNTEK ESTI MEGHÍVÁS

Hosszú napot tervez péntekre a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club, hiszen az aznap 17.15 órakor kezdődő Győri Audi ETO KC - Motherson-Mosonmagyaróvár mérkőzés után, egy szabadtéri ünnepségre hívja a szurkolókat.