Híreink

Rangos utánpótlás rendezvényen az MKC edzői

November 6-án a Magyar Kézilabda Szövetség Nemzetközi Edzőképző Központja utánpótlás szakmai délután tartott Győrben. A Magvassy csarnokban rendezett programon az MKC két edzője is részt vett.

PAPÍRFORMA VERESÉG AZ IFI MÉRKŐZÉSEN

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club ifjúsági csapata nagyon jól tartotta magát Az első félidőben a bajnokság jelenlegi harmadik helyezett csapata, a Dunaújvárosi KKA ellen.

FARKAS VERONIKA MÉG ÉLVEZI A JÁTÉKOT

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club játékosaival készített riportok során, az egészségi állapotra irányuló kérdéseknek mostanában mindig van létjogosultsága. Farkas „Veró” - val is ezzel kezdtük a beszélgetést, de a beszélgetés folyamán a játékos – edzőnk a többi kérdésre is készségesen válaszolt.

Gyárlátogatáson a MOFÉM-nál

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club felnőtt keretének játékosai a csütörtöki Magyar Kupa továbbjutás másnapján egy gyárlátogatáson vettek részt.

Ketten távoztak

Klubunk a napokban közös megegyezéssel szerződést bontott a felnőtt keret két játékosával.

A KOROSZTÁLYOS CSAPATAINK FOLYTATJÁK A HÉTEN

Hibátlan hetet zárt a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club, hiszen mindhárom pályára lépő csapata nyerni tudott az előző napokban.

MKC siker a megyei rangadón

A NB II Észak-nyugati csoportjában második helyen álló MKC U22 Mosonszolnokra látogatott a 7. fordulóban.

MOSONSZOLNOKON JÁTSZIK AZ NBII – ES CSAPATUNK

Érdekesnek ígérkező bajnoki mérkőzés vár az MKC U22 –es gárdájára a szomszédos mosonszolnoki sportcsarnokban.

CSAPAT VOLTUNK!

Nagyon jó hangulatú, izgalmas és nagyon tanulságos Magyar Kupa mérkőzést játszott az MKC csütörtökön az Alba Fehérvár KC ellen. Azt pedig igazi örömmel írhatjuk le, hogy a csapatunk teljesen megérdemelten győzött és jutott tovább a kupa sorozatban.

Csodaszámba menő továbbjutás a Magyar Kupában

A Magyar Kupa 4. fordulójában a Mosonmagyaróvár az Alba Fehérvárt fogadta.

NAGYON SZOROS MÉRKŐZÉSEN GYŐZÖTT A SERDÜLŐ CSAPATUNK

A bajnoki tabellán egy ponttal előzte meg a Gárdony-Pázmánd NKK serdülő csapata az MKC fiataljait, így komoly tétje volt a csütörtök délutáni találkozónak.

MÉG KAPHATÓAK JEGYEK A CSÜTÖRTÖKI MAGYAR KUPA MÉRKŐZÉSRE

A negyeddöntőbe jutás a tét az Eu-Fire Mosonmagyaróvár – Alba Fehérvár KC Magyar Kupa mérkőzésen.

CSÜTÖRTÖKI KUPA ELLENFELÜNK – ALBA FKC

Az október huszadikán lejátszott székesfehérvári bajnoki mérkőzésünk előtt bemutattuk az Alba Fehérvár KC kézilabda csapatát.

Az MKC gyermek bajnokságokban történő szereplésének rövid értékelése

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club különböző gyermek korcsoportjainak munkájáról kaptunk egy anyagot Kránitz János utánpótlás edzőtől. A kézilabda szakember írásából pontosan megismerhetjük a legfiatalabb játékosaink felkészülését és a versenyeztetésük eredményeit.

BOGNÁR RÓBERT: "FEL AKARJUK BORÍTANI A PAPÍRFORMÁT"

Csütörtökön az Alba Fehérvárt fogadja az Eu-Fire Mosonmagyaróvár a Magyar Kupa 4. fordulójában.

Keddtől vásárolhatóak jegyek a Magyar Kupa meccsre

Az EU-FIRE Mosonmagyaróvár csütörtökön 18 óra 30 perctől az Alba Fehérvárt fogadja a Magyar Kupa 4. fordulójában.

MAGYAR KUPA ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKI MÉRKŐZÉSEK LESZNEK A HÉTEN

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club élvonalbeli felnőtt csapata Magyar Kupa mérkőzést, a serdülő és az U22 –es korosztályos gárdáink pedig bajnoki találkozókat játszanak a héten.

Túl a bajnokság harmadán

Bár az EU-FIRE Mosonmagyaróvárra vár még egy Magyar Kupa találkozó a válogatott szünet előtt (november 8., csütörtök 18:30, MKC-Alba Fehérvár), ennek ellenére csapatunk túl van a bajnokság első harmadán. Nézzük az ezzel kapcsolatos érdekességeket.

Nem bírtuk el a sérültek hiányát

Az utolsó idei bajnoki várt az EU-FIRE Mosonmagyaróvárra pénteken, amely a Debrecen otthonában lépett pályára.

DEBRECENBE KÉNE MENNI

A cívisvárosba indulás előtt sokszor emlegetjük a közismert magyar népdal, szállóigévé vált első sorát. Most azonban a fiatal mosonmagyaróvári ultrák is pontosan ezzel a mondattal keresték meg Roll Zsuzsát az MKC Szurkolói Egyesület titkárát.

BÁTRAN KELL JÁTSZANUNK!

Nehéz mérkőzés vár az MKC csapatára pénteken 18 órakor a debreceni Hódos Imre Sportcsarnokban.