Híreink

GYŐZELEMMEL ZÁRT AZ EZÜSTÉRMES

Motiváltan kezdte a mérkőzést a győri csapat és így az MKC U22 rendre csak kiegyenlíteni tudta a hátrányát, az első harminc percben.

MEGHÍVÓ

Tisztelt Egyesületi tag, pártoló tag!

CSALÁDI NAP A FÜRDŐBEN

A Mosonmagyaróvári kézilabdás lányok a pénteki káprázatos győzelem után másnap a termálban töltötték a napot.

KÉT CSAPAT – NÉGY TORNA

Kránitz János az MKC utánpótlás edzője készített egy összegzést az elmúlt hetek utánpótlás tornáiról.

Világbajnokok Mosonmagyaróváron

A távozók névsorának ismertetése után, folyamatosan jelenti be érkezőit is az EU Fire-Mosonmagyaróvár NB I-es női kézilabdacsapata.

A ZÁRÓFORDULÓK HETE

Az elmúlt héten ismét győzött az MKC mind a négy versenyző csapata és ezek a sikerek tulajdonképpen véglegesítették is a csapataink helyezését.

PÉNTEK ESTE

Tökéletesre sikerült az MKC péntek estéje, pedig utólag már nyugodtam elárulhatjuk, hogy egy kicsit tartottunk ettől.

Gratulálunk!

Ami a labdarúgásban Anglia, az a női kézilabdában Magyarország: BL-győzelem és EHF-kupa győzelem!

Ezüstérmes az MKC U22-es csapata!

Utolsó hazai mérkőzését játszotta a szezonban az MKC U22-es csapata, amely azzal a tudattal lépett pályára a már bajnok Szombathely ellen, hogy ha győz, akkor ezüstérmesként zárja az NB II-es bajnokságot.

MKC IFI GÁLA

A pénteki NB I – es és serdülő siker után, szombaton az MKC ifjúsági csapata is megnyerte az utolsó hazai bajnoki találkozóját.

Gólrekord és magabiztos győzelem az utolsó hazai bajnokin

Az Eu-Fire Mosonmagyaróvár a szezon utolsó hazai mérkőzésén a Békéscsabát fogadta.

SERDÜLŐ GYŐZELEM

A Győri ETO KC elleni bravúros idegenbeli siker után, az MKC serdülő a győzelem reményében fogadta a mohácsi csapatot.

A MÉRKŐZÉS UTÁN AKARUNK ÜNNEPELNI!

Nagy várakozás előzi meg az EU Fire Mosonmagyaròvàri KC NB I-es nôi kèzilabdacsapatànak utolsó hazai bajnoki mérkőzését, amelyen mindenki győzelmet vár a csapattól.

TURBÓ DÍZEL ÜZEMMÓDBAN

A pénteki MKC – Békéscsaba mérkőzés fő támogatója az SV Autócenter KFT, amelynek tulajdonosai, Sölétormos Zoltán és Varga Zoltán többször támogatták már a klubbot.

KOPECZ: TÁVOZÓ GONDOLATOK

A sport mindig tartogat érdekes kihívásokat és egy ilyet kell most megoldania Kopecz Barbarának.

MKC-PARÁDÉ: VONULÁS ÉS TŰZIJÁTÉK

Gőzerővel készülnek a mosonmagyaròvàri kèzilabda-szurkolók és a támogatók a pénteken 18.30 òrakor kezdődő, Békéscsaba elleni bajnoki mérkőzésre.

AZ MKC EGYIK ÍGÉRETE – Jázmin kivirágozhat

Nem könnyű, unalmas sablonok és közhelyek nélküli riportot készíteni egy a pályafutása legelején járó, tizenéves sportolóval.

Román válogatott jobbátlövőt igazolt az MKC

A következő szezonban Mosonmagyaróváron folytatja a pályafutását Laura Popa.

AZ UFM ARÉNÁBAN SZEREPELT AZ MKC U11

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club U11 – es csapata szombaton az UFM Arénában lépett pályára, a gyermekbajnokság Tóth László régiójában.

AZ UTOLSÓ HAZAI BAJNOKI MÉRKŐZÉS KÖVETKEZIK

Ezen a hétvégén ismét pályára lép az MKC mind a négy versenyző csapata és pénteken dupla találkozó lesz az UFM Arénában.

ÖSSZEÁLLT AZ MKC SZAKMAI STÁBJA – Folytatja a Hoffmann-Bognár duó

Az Eu Fire Mosonmagyaróvári KC NB I-es női kézilabdacsapatánál a játékoskeret mellett a szakmai stáb is összeállt a következő bajnokságra.
Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó