Szerdán két korosztályos csapatunk is pályára lépett: U18-as együttesünk 43-21-es vereséget szenvedett a Győri ETO KC csapatától, míg az U20-as lányaink egy kiélezett végjáték után mindössze egy góllal maradtak alul a kisalföldiekkel szemben. (32-33) Noha utóbbi találkozón egy hajszálon múlott a siker, vezetőedzőnk, Halász Máté kiemelte: rendkívül büszke csapatára, hiszen a játékosai védekezésben, illetve támadásban is bátran, kreatívan játszottak. Az U16-os csapatunk a szombati vereség után elszántan lépett pályára, majd csütörtökön igazi meglepetést okozott, miután tízgólos, 31-21-es győzelmet aratott az Esztergomi Vitézek ellen. Farkas Veronika hangsúlyozta, 15 elszánt arcot látott, akik fókuszáltan, hideg fejjel, de forró szívvel játszottak.
Lány U18 I. Osztály – Nyugat 10. forduló
Motherson Mosonmagyaróvári KC – Győri ETO KC 21–43 (11–22)
Motherson Mosonmagyaróvári KC: CZIFRA F., FAZEKAS B., (Kapusok)
KERÉNYI E., CSONTOS V., CSONTOS R., HORVÁTH M., ASZT P., CSÁKI A., KISS O., PÁPAI L., PFEIFFER L., MÉSZÁROS D., BIRÓ SZ., BARÁTH E., PINTÉR É., MOLNÁR F. Vezetőedző: HALÁSZ MÁTÉ
Győri ETO KC: PŐCZE-EISENBERGER A., TAKÁCS CS. (kapusok)
CSONKA N., KÖTELES-BAUNOK I., PINTÉR N., OROSS T., LENDVAI E., HORVÁTH R., LAKOS N., IMRE V., MOLNÁR N., LÉRÁNT E., MOLNÁR H., SARUS SZ., MARIAN H. Vezetőedző: PIGNICZKI KRISZTINA
Kiállítások: 2 ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/0, ill. 8/8
Halász Máté, vezetőedző: Az első félidő elején még sikerült tartanunk magunkat a jobb erőkből álló győri csapat ellen, azonban a játékrész második felére sajnos kinyílt az olló, és a félidő végére nagyobb különbség alakult ki. A második félidőben igyekeztem pihenőt adni azoknak a játékosoknak, akik egész évben kettős terheléssel szerepelnek. Tudjuk, hogy folyamatos fejlődésre van szükségünk, ugyanakkor a mai mérkőzésen hiányoltam a védekezésből az agresszivitást, támadásban pedig a kreatívabb megoldásokat. Dolgozunk tovább, hiszen a jövő héten egy számunkra nagyon fontos mérkőzés vár ránk. Hajrá csajok, hajrá MKC! „A legfőbb, ami az embert emberré teszi, az akaraterő. Aki csak kérni tud, alulmarad.” Fekete János
Aszt Petra, balátlövő: Az elején jól kezdtük a mérkőzést, meg tudtuk valósítani, amit szerettünk volna és tudtuk tartani a tempót. A félidő előtt többgólos hátrányba kerültünk, amit a második játékrészben sajnos nem tudtunk. Szeretnénk kijavítani a hibáinkat, ezen fogunk dolgozni.
Lány U20 I. Osztály – Nyugat 10. forduló
Motherson Mosonmagyaróvári KC – Győri ETO KC 32–33 (16–18)
Motherson Mosonmagyaróvári KC: VARGA P., HORVÁTH SZ., (kapusok)
TELEK K., PETZ K., CSONTOS V., SZÁRAZ F., HORVÁTH M., ASZT P., BAUMGARTNER E., SKORCZE V., BALI B., PÉTER P., HORVÁTH N., LENGYEL A., JANCSURÁK F., PINTÉR É., Vezetőedző: HALÁSZ MÁTÉ
Győri ETO KC: HORVÁTH Z., KÖRMENDI L., (kapusok)
TŐKÉS L., FLASKÁR E., BALOGH L., WILLMAN V., JÁSZ D., MÉSZÁROS A., HEIDEL N., DORI B., SZALAI-NAGY Z., LÉRÁNT E., BARTKOVÁ M., TAKÁCS M., KÁNYAI VILLŐ R., Vezetőedző: KERÉKGYÁRTÓ ZSOLT
Kiállítások: 6 ill. 12 perc
Hétméteresek: 8/6 ill. 3/2
Halász Máté, vezetőedző: Rettentően büszke vagyok a lányokra, mert végig hittek abban, hogy esélyük lehet a győri csapat ellen. Védekezésben és támadásban is bátran, kreatívan játszottunk, és egy rendkívül kiélezett végjáték alakult ki, azonban sajnos ebből most nem mi jöttünk ki győztesen. Ha az őszi szezon során is ilyen teljesítményt nyújtottunk volna, biztosan nem ezen a helyen állnánk most a tabellán. Még egyszer hatalmas gratuláció jár a lányoknak a küzdeni akarásért és a mutatott játékért. Hajrá csajok, hajrá MKC! „A lehetetlent a lehetségestől pusztán az különbözteti meg, hogy mekkora elszántság munkál az emberben.” – James Thain
Péter Petra, irányító: Nagyon lendületes es kiélezett mérkőzés volt. Mindenki maximálisan odatette magát, és nagyon kevesen múlt a pontszerzés. Úgy gondolom, az egész mérkőzésen tudtuk tartani a tempót, végig játékban voltunk. Összességében nagy küzdelem volt, és a csapat teljesítménye dicséretes.
Lány U16 I. Osztály – 11. forduló
Motherson Mosonmagyaróvári KC – Esztergomi Vitézek 31-21 (20-11)
Motherson Mosonmagyaróvári KC: VARGA N., FLEISCHAKKER L., (kapusok)
FAZEKAS L., SZACSURI-NÉMETH R., NÉMETH N., KERÉNYI L., SZALAY Z., FAZEKAS R., PÁPAI L., REDECZKI D., MÉSZÁROS D., FORMANEK K., NAGY E., DOBOS Z., BAÁN R., Vezetőedző: FARKAS VERONIKA
Esztergomi Vitézek: TURI P., PÁLFI-LÁNCHIDI J. (kapusok)
LÁZÁR N., LUDVIG L., VARGA V., HORVÁTH J., DUSINSZKI D., JANETKA B., NÉMETH G., CSABAI D., TAMÁS D., FODOR E., KATONA-KOVACSICS A., ARDELÁN A., OROSZ ZS., Vezetőedző: VIDA GERGŐ
Kiállítások: 4 ill. 10 perc
Hétméteresek: 7/7 ill. 2/2
Farkas Veronika, vezetőedző: Azt értem, hogy mi nők kiszámíthatatlanok vagyunk….de, hogy ennyire és már ilyen fiatalon..:) Szombaton csak az árnyékunk volt fent a pályán, ma meg 15 elszánt arcot láttam, aki megmutatta, hogy hogy tud kézilabdázni, ha koncentrál, ha betartja a megbeszélteket, ha fókuszál és hideg fejjel, de forró szívvel játszik! Köszönöm lányok! Büszke vagyok Rátok!
Nagy Eszter, átlövő: A mérkőzés során végig vezettünk, összeszedett, fegyelmezett védekezést mutattunk, amire nagyon hatékony támadójáték épült. Mindenki mindent beleadott, a csapat összetartása és a jó tempójú játékunk eredményeként megérdemelt, magabiztos, 31–21-es győzelmet arattunk.



