Lezárult a női U20-as világbajnokság, ahol a magyar válogatott a 13. helyen végzett. A tornán klubunk játékosa, Fehér Luca is a magyar nemzeti csapatot erősítette, és értékes tapasztalatokkal gazdagodott pályafutása eddigi egyik legfontosabb világversenyén. A magyar válogatott magabiztos győzelemmel kezdte a tornát Tajvan ellen, majd Tunézia legyőzésével biztosította helyét a középdöntőben. A Lengyelország elleni vereség...
Farkas Veronika veszi át utánpótlásunk szakmai irányítását
Új utánpótlás szakmai vezetővel kezdik meg a szezont csapataink- Hosszú távú célunk, hogy minél több saját nevelésű játékos jusson el a felnőtt csapatig Nagy örömmel jelentjük be, hogy utánpótlásunk szakmai vezetését Farkas Veronika veszi át! Ezúton is szeretnénk megköszönni korábbi utánpótlás szakmai vezetőnknek, Halász Máténak az elmúlt évben végzett elkötelezett munkáját. Hálásak vagyunk a klubért...
Magabiztos győzelmekkel zárták a szezont utánpótlás csapataink
Méltó lezárása volt a szezonnak utánpótlás-együtteseink számára az Érd és a PC Trade SZNKE elleni hazai forduló. Az U20-as és U18-as csapatunk győzelemmel búcsúzott az idénytől az UFM Arénában, míg az U16-os lányok nagy küzdelemben fejezték be a bajnokságot. A mérkőzéseken végig érződött a csapategység, az akarat és az egész éves munka eredménye. U20 I....
Utánpótlás körkép: Két magabiztos győzelemmel zárta a szezont U14-es csapatunk
A szezon hajrájában újabb fontos mérkőzések vártak utánpótláscsapatainkra. A hét során fiataljaink erős ellenfelek ellen léptek pályára, ahol a küzdőszellem, a csapategység és a fejlődés ismét meghatározó szerepet kapott. Az U14-es korosztály ráadásul két magabiztos győzelemmel zárta le idei bajnoki szereplését hazai pályán. U20 I. Osztály Győri ETO KC – Motherson Mosonmagyaróvári KC 39-27 (21-11)...
UTÁNPÓTLÁS: Három játékosunk is továbbjutott a serdülő kiválasztó utolsó körébe
Nagy büszkeség klubunk számára, hogy a serdülő válogatott kiválasztó 3. körében négy játékosunk képviselte a Motherson Mosonmagyaróvári KC-t, közülük pedig hárman sikeresen továbbjutottak az utolsó ütembe. Wojnisek Loretta, Csáki Veronika és Szalay Hanna is ott lehet a következő körben, míg Szalay Luca számára ezúttal véget ért a kiválasztó, azonban teljesítményére ugyanúgy büszkék lehetünk. A lányok...
Utánpótlás körkép: U15-ös és U12-es sikerek, kemény csata Kisvárdán
Tartalmas hétvégén vannak túl utánpótláscsapataink: az U15-ös és U12-es együttesek magabiztos teljesítménnyel és szép győzelmekkel zárták fordulójukat, míg az U16-os csapat számára nehéz idegenbeli mérkőzés hozott fontos tapasztalatokat. A hétvége során ismét megmutatkozott a csapategység, a küzdőszellem és az a közösségi erő, amely klubunk egyik legfontosabb értéke. U16 I. Osztály Kisvárda – Motherson Mosonmagyaróvári KC...
UTÁNPÓTLÁS: Fontos pontok Mohácsról és Esztergomból
Mozgalmas hétvégét zártak utánpótlás csapataink: az U20-as és az U18-as együttes idegenben aratott fontos győzelmet, míg az U16-os csapat hazai pályán vívott küzdelmes mérkőzést a DVSC ellen. A találkozók során nemcsak eredményekben, hanem hozzáállásban és csapategységben is sok pozitívumot láthattunk. U20 I. Osztály Mohács TE – Motherson Mosonmagyaróvári KC 26-33 (14-15) Hős-Nagy Bence, technikai vezető:...
BRAVÚROS GYŐZELMEK – ismét bizonyítottak csapataink
Nemcsak az eredmények miatt lehetünk elégedettek a hétvégi forduló után. Játékosaink ezúttal is nagy akarattal, egymásért küzdve léptek pályára, és minden korosztályban láthattunk olyan teljesítményeket, amelyekre lehet építeni a folytatásban. U20 I. Osztály Motherson Mosonmagyaróvári KC – Kozármisleny SE 31-40 (14-21) Halász Máté, vezetőedző: „Ezúttal egy nálunk erősebb, jól szervezett és egységes csapattal találkoztunk, akik...
Szívvel-lélekkel a pályán: fantasztikus hétvégét zárt utánpótlásunk
Emlékezetes hétvégén vannak túl a Motherson Mosonmagyaróvári KC utánpótláscsapatai. Játékosaink minden mérkőzésen hatalmas szívvel, küzdeni akarással és egymásért harcolva léptek pályára, amelynek győzelmek és nagyszerű teljesítmények lettek az eredményei. U20 I. Osztály MTK Budapest – Motherson Mosonmagyaróvári KC 29-33 (12-18) Halász Máté, vezetőedző: „ A mérkőzés lefújását követően rendkívül büszke voltam a lányokra. Az idei szezon egyik...
Idén nyáron is érkezik az MKC Tábor – várjuk a jelentkezőket!
A nyári szünet közeledtével ismét örömmel jelenthetjük be, hogy megrendezzük az MKC Nyári Tábort, ahol egy héten át sporttal, élményekkel és szuper közösségi programokkal várjuk a gyerekeket. A tábor kiváló lehetőség mindazok számára, akik aktívan, jó hangulatban szeretnék eltölteni a vakáció egy részét, miközben új élményeket szereznek. Az idei tábor időpontja: 2026. június 22–26., a...












