Újabb bajnoki fordulókon vannak túl utánpótláscsapataink. U18-asaink sokáig remekül tartották magukat a Győri ETO KC otthonában, U15-ös együttesünk pedig egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a bajnokság első szakaszát, amelyben a harmadik helyet szerezte meg. U20-as, U16-os és U12-es csapatunk számára ezúttal nem sikerült a pontszerzés, ugyanakkor a mérkőzések fontos tapasztalatokkal szolgáltak a folytatáshoz.

U20 I. osztály – győri vereség

Győri ETO KC – Motherson Mosonmagyaróvári KC 37–24 (21–10)

U20-as csapatunk a Győri ETO KC otthonában lépett pályára. A hazaiak már az első félidőben jelentős előnyt alakítottak ki, a szünetben 21–10-re vezettek. A fordulás után lányaink eredményesebben játszottak támadásban, és a második játékrészt kiegyenlítettebbé tették, a korábban kialakult hátrányt azonban nem sikerült ledolgozniuk. A találkozó végül 37–24-es győri győzelemmel zárult.

U18 I. osztály – sokáig remekül tartottuk magunkat Győrben

Győri ETO KC – Motherson Mosonmagyaróvári KC 27–22 (10–11)

U18-as csapatunk bátran és fegyelmezetten kezdte a Győri ETO KC elleni idegenbeli találkozót. Lányaink szervezett, kemény védekezéssel és tudatos támadójátékkal vették fel a versenyt ellenfelükkel.

Farkas Veronika:
„Nagyon jó felfogásban, bátran és fegyelmezetten játszottunk szinte a mérkőzés végéig. Védekezésünk végig feszes és kemény volt, támadásban is sok szép megoldásunk akadt. Az utolsó nyolc percben becsúszó hibák eredményezték az ötgólos különbséget. Gratulálunk a Győrnek, de nagyon büszke vagyok a lányokra, mert azt gondolom, hogy így ki lehet kapni. A mutatott játékkal teljes mértékben elégedett vagyok.”

Kiss Olívia:
„Tudtuk, hogy kemény mérkőzés vár ránk, ennek ellenére jól vettük a kihívást. Mindenki igyekezett a maximumot nyújtani, és óriási elszántsággal harcoltunk minden egyes labdáért. Védekezésünk nagyon összehangolt volt, támadásban pedig egymást segítve küzdöttünk az utolsó másodpercekig. Bár ezúttal nem sikerült győzelemmel zárnunk a találkozót, rengeteg energiát és küzdőszellemet vittünk a pályára, amire a következő mérkőzésen is építhetünk.”

U16 I. osztály – nehéz mérkőzés Szombathelyen

Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia – Motherson Mosonmagyaróvári KC 48–16 (20–7)

U16-os csapatunk számára nem alakult kedvezően a szombathelyi vendégjáték. A hazaiak már az első félidőben nagy különbséget alakítottak ki, és a folytatásban is magabiztosan őrizték előnyüket.

Szakállas Alex:
„Ritkán fordul elő, hogy egy csapatban mindenki egyszerre fogjon ki rossz napot, de velünk most ez történt. Ezt a mérkőzést magunk mögött kell hagynunk, és az előző találkozóink pozitívumaiból kell erőt merítenünk.”

U15 gyermekbajnokság – harmadik helyen zártuk az első szakaszt

Szombathelyi KKA – Motherson Mosonmagyaróvári KC 31–17 (11–10)

Lébényi KSZSE – Motherson Mosonmagyaróvári KC 20–31 (2–12)

Az U15-ös bajnokság első szakaszát ezzel a harmadik helyen zárta együttesünk.

Szakállas Alex:
„Véget ért az U15-ös bajnokság első szakasza, amelyet a harmadik helyen zártunk. Nem sokon múlt, hogy megszerezzük a csoport második helyét, és ezzel a felsőházi szereplés lehetőségét. Úgy gondolom, ha az első mérkőzésen a csapat jobban hitt volna abban, hogy legyőzhetjük a Szombathelyt, és mindenki még nagyobb elszántsággal játszik, akkor sikerülhetett volna a győzelem.”

U12 gyermekbajnokság – értékes tapasztalatok az első fordulóban

KSE Bősárkány – Motherson Mosonmagyaróvári KC 18–11

Motherson Mosonmagyaróvári KC – Győri ETO KC III. 9–19

Liszkai Krisztina:
„Az első mérkőzést megilletődötten kezdtük, de sikerült felzárkóznunk, és több szép megoldást is láttam a lányoktól. A második találkozón már sokkal bátrabban játszottunk, mi szereztük az első gólt, és támadásban is előreléptünk. Védekezésben és kapusteljesítményben szintén voltak szép megoldásaink. A második félidőkben azonban mindkét alkalommal kijött a fáradtság. Összességében még az út elején járunk, de hiszek a lányokban, és dolgozunk tovább!”


Következő forduló menetrendje

U20 I. osztály – 7. forduló
Alba Fehérvár KC – Motherson Mosonmagyaróvári KC
Időpont: 2026.10.21. 14:30
Helyszín: Székesfehérvár, KÖFÉM Sportcsarnok

U18 I. osztály – 7. forduló
Alba Fehérvár KC – Motherson Mosonmagyaróvári KC
Időpont: 2026.10.21. 16:30
Helyszín: Székesfehérvár, KÖFÉM Sportcsarnok

U16 I. osztály – 6. forduló
Motherson Mosonmagyaróvári KC – Esztergomi Vitézek
Időpont: 2026.10.16. 14:00
Helyszín: Mosonmagyaróvár, UFM Aréna

U14 gyermekbajnokság – 3. forduló
Időpont: 2026.10.18.
09:00 Lipót Pékség – Motherson Mosonmagyaróvári KC
11:00 Motherson Mosonmagyaróvári KC – Győri ETO KC III.
Helyszín: Lipót, Lipóti Sportcsarnok