Az elmúlt időszakban több játékosunk is válogatott feladatoknak tett eleget, és fontos nemzetközi mérkőzéseken képviselte klubunkat.
A magyar női felnőtt válogatott az EHF Euro Cup sorozatban kétszer is pályára lépett Dánia ellen. Az első mérkőzést Tatabányán rendezték, majd a csapat Dániában játszotta a visszavágót. A keret tagja volt Falusi-Udvardi Laura is, aki mindkét találkozón lehetőséget kapott, a második mérkőzésen pedig két gólt szerzett.
„Sajnos mindkét találkozón vereséget szenvedtünk, ami nagy csalódást jelent számunkra. A mérkőzéseken nagyon sok hibával játszottunk, amit egy dán válogatott kihasznál. Mindig jó, ha egy erős ellenfél ellen lehet játszani. A hibákból igyekszünk tanulni és kijavítani őket, hiszen fontos lesz, hogy a folytatásban ne forduljanak elő” – értékelt Falusi-Udvardi Laura.
A magyar junior válogatott a Négy Nemzet Tornán vett részt, ahol három mérkőzést játszott. Fehér Luca, egyesületünk legújabb igazolása a torna mindhárom mérkőzésén pályára lépett, és összesen nyolc góllal járult hozzá a csapat teljesítményéhez.
„Jó volt újra találkozni a lányokkal egy hosszabb kihagyás után, tartalmas és tanulságos hetet hagyhatunk magunk mögött. Örülök, hogy ilyen jó meccseket játszottunk a tornán, és hogy én is hozzá tudtam tenni a csapat sikeréhez” – mondta Fehér Luca.
Büszkék vagyunk játékosainkra, hogy klubunkat a válogatottban is képviselték, és további sok sikert kívánunk nekik a folytatásban!



