Hosszú felkészülési időszak után ismét tétmérkőzés vár csapatunkra: pénteken este megkezdődik a 2026/2027-es K&H Női Liga, ahol hazai pályán a Kisvárda Master Good SE együttesét fogadjuk az UFM Arénában.
Az elmúlt hetekben Stranigg Ferenc vezetőedző irányításával zajlott a felkészülés, amely során a szakmai stáb nagy hangsúlyt fektetett az új játékrendszer kialakításra. A felkészülési mérkőzések értékes tapasztalatokat hoztak, a cél pedig most már egyértelmű: sikeres rajt a bajnokságban.
A pénteki ellenfél, a Kisvárda Master Good SE stabil NB I-es együttes, amely évről évre komoly kihívást jelent. Együttesünk azonban szeretné kihasználni a hazai pálya előnyét, és győzelemmel kezdeni az új idényt.
A mérkőzésre hangolódva közösségi felületeinken játékosaink is megosztották várakozásaikat a szezonnyitó előtt. A felvezető videókban Kukely Anna és Csatlós Csenge beszéltek arról, hogyan értékelik a felkészülést, mit várnak a Kisvárda elleni nyitómérkőzéstől. Csenge kemény védekezéssel, jó kapusteljesítménnyel és gyors gólokkal győzné le a Kisvárdát, míg Anna úgy véli a felkészülés során sok olyan hibájukat kijavították, ami a tavalyi szezonban még jellemző volt a csapatra, így pozitív előjelekkel várja a találkozót.
Jegyek elővételben megvásárolhatók a Szellőrózsa ABC-ben, valamint online, a jegymester.hu oldalon. A mérkőzés napján a helyszíni jegypénztár 16:00 órakor, a kezdés előtt két órával nyit, ahol szintén lehetőség lesz jegyvásárlásra.
A találkozó előtt utánpótláscsapataink is pályára lépnek a DKKA ellen: az U18-as mérkőzés 14:00-kor, az U20-as összecsapás pedig 15:45-kor kezdődik.
A felnőtt mérkőzésre a csarnok 17:00 órakor kiürítésre kerül, ezt követően kizárólag érvényes felnőtt belépőjeggyel lehet ismét belépni. A pénztárak és a büfé 16:00 órakor nyitnak, így érdemes időben érkezni, és közösen hangolódni a szezon első hazai bajnokijára.
Várunk mindenkit az UFM Arénába, hogy együtt kezdjük meg a 2026/2027-es bajnoki szezont, és közösen buzdítsuk csapatunkat az első hazai mérkőzésen!
Hajrá MKC!


