Szereted a kézilabdát? Szeretnél magasabb szinten fejlődni, és egy olyan klubban játszani, ahol kiemelt figyelmet fordítanak a fiatal tehetségekre? Akkor itt a lehetőség!
A Motherson Mosonmagyaróvári KC 2026. november 20-án kiválasztót szervez a 2011 és 2013 között született lányok számára az UFM Arénában.
Klubunk számára kiemelten fontos a fiatal tehetségek felkutatása, fejlesztése és hosszú távú támogatása. Utánpótlásunk U16-os, U18-as és U20-as csapatai egyaránt az első osztályú bajnokságban szerepelnek, így játékosaink a legmagasabb hazai korosztályos szinten versenyezhetnek.
Utánpótlásunkban jelenleg nyolc korosztályos válogatott játékos szerepel, ami jól mutatja a klubban folyó szakmai munka eredményességét. Célunk, hogy minden fiatal számára biztosítsuk a fejlődés lehetőségét, és kiemelt figyelmet fordítsunk az egyéni képzésre, valamint a tehetséggondozásra.
A kiválasztón a jelentkezők edzőink irányításával vehetnek részt egy közös edzésen, ahol lehetőségük nyílik megmutatni tudásukat, képességeiket és hozzáállásukat.
Nemcsak a sportban, a továbbtanulásban is segítünk!
Fontos számunkra, hogy fiatal játékosaink a sport mellett tanulmányaikban is megtalálják a számukra legmegfelelőbb lehetőségeket. Éppen ezért a kiválasztó ideje alatt a szülők számára külön tájékoztatót tartunk Mosonmagyaróvár továbbtanulási lehetőségeiről, hogy a családok átfogóbb képet kapjanak a sport és a tanulás összeegyeztetésének lehetőségeiről.
A kiválasztó programja
Időpont: 2026. november 20. (péntek)
Helyszín: UFM Aréna, Mosonmagyaróvár
Korosztály: 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban született lányok
- 10:00 – Adminisztráció, érkezés
- 10:30–12:00 – Kiválasztó edzés
- 10:30–12:00 – Szülői tájékoztató a város továbbtanulási lehetőségeiről, az edzéssel párhuzamosan
Jelentkezés
A részvételhez előzetes regisztráció szükséges, amelyet az online jelentkezési űrlap kitöltésével lehet megtenni.
JELENTKEZÉSI ŰRLAP: https://forms.fillout.com/t/gYCShzaoGEus
Ha szeretnél fejlődni, új kihívások elé állítani magad, és egy ambiciózus, első osztályú utánpótlásbázissal rendelkező klub tagja lenni, várunk szeretettel!
Mutasd meg, mire vagy képes! Legyél te is az MKC-család tagja!
Hajrá MKC!



