Az elmúlt héten U16-os csapatunk lépett pályára a bajnokságban, amely a Győri ETO KC együttesét fogadta az UFM Arénában. Lányaink az első félidőben szorosan tartották az eredményt, a folytatásban azonban a vendégek fölénybe kerültek, és végül magabiztos győzelmet arattak.
U16 I. osztály – a második félidőben döntött a Győr
Motherson Mosonmagyaróvári KC – Győri ETO KC 27–39 (16–18)
U16-os csapatunk jól kezdte a találkozót, az első harminc percben végig versenyben volt a győriekkel. A szünetben mindössze két gól volt a különbség a felek között, a második játékrészben azonban egyre több hiba csúszott játékunkba, amit a vendégek kihasználtak. Az ETO fokozatosan növelte előnyét, így végül 39–27-es vereséget szenvedtünk.
Szakállas Alex, vezetőedző:
„Sikerült viszonylag egy jó első félidőt játszanunk, aztán a második félidőben átment rajtunk a Győr. Rengeteg hibával játszottunk, ami szerintem annak volt köszönhető, hogy mindenki úgy könyvelte el a mérkőzést, hogy »úgyis kikapunk«…
Sajnos ilyen kevés önbizalommal nem lehet mérkőzést nyerni. Ráadásul az ETO is nagyon jól játszott, így sikerült belefutnunk egy nagyobb arányú vereségbe.
A héten kezdődnek a visszavágók, a tapasztalatainkból erőt kell meríteni és pontokat szerezni!
»Minden siker egy döntéssel kezdődik, és kitartással valósul meg.« – Ismeretlen szerző”
Dunavári Luca:
„Múlt hét csütörtökön a Győr ellen léptünk pályára. A mérkőzés elején jól tartottuk magunkat, és sikerült megvalósítanunk azokat a játékelemeket, amelyeket az edzéseken gyakoroltunk. Az első félidőt összességében jól teljesítettük.
A második félidőben azonban a védekezésünk már nem működött megfelelően, támadásban pedig több pontatlanság és kihagyott helyzet nehezítette a játékunkat. A helyzeteket összességében jól alakítottuk ki, de a befejezéseknél még fejlődnünk kell.
A következő mérkőzésekre keményen készülünk, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy kijavítsuk a hibáinkat, és győztesen hagyjuk el a pályát. A mérkőzés sok tanulsággal szolgált számunkra, és már izgatottan várjuk a következő kihívásokat!”
Következő forduló menetrendje
U20 I. osztály
PTE PEAC – Motherson Mosonmagyaróvári KC
2026.november 4. (szerda), 15:30
Pécs
U18 I. osztály
Motherson Mosonmagyaróvári KC – Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia
2026.november 5. (csütörtök), 14:00
UFM Aréna, Mosonmagyaróvár
U16 I. osztály
Alba Fehérvár KC – Motherson Mosonmagyaróvári KC
2026.november 6. (péntek), 14:00
KÖFÉM Sportcsarnok, Székesfehérvár
U12 gyermekbajnokság
2026.november 8. (vasárnap) – Mosonszolnok
12:20 – Motherson Mosonmagyaróvári KC – Csornai SE
14:00 – Motherson Mosonmagyaróvári KC – Komárom VSE



