A K&H női kézilabda liga 8. fordulójában a tabella ötödik helyén álló Vác érkezik Mosonmagyaróvárra. Pénteki ellenfelünk hét mérkőzésen kilenc pontot gyűjtött, legutóbb pedig hazai pályán 34–29-re legyőzte a Kisvárdát. Mosonmagyaróvári KC SE -+1
Csapatunk a legutóbbi bajnoki fordulóban az Alba Fehérvár otthonában lépett pályára, ahol fordulatos mérkőzésen 26–26-os döntetlent játszott. Az első félidő végén háromgólos előnyt sikerült kialakítanunk, majd a második játékrészben a hazaiak fordítottak. A lányok azonban nem adták fel, és a kiélezett végjátékban ismét megszerezték a vezetést. A találkozó végül pontosztozkodással zárult.
A Vác elleni összecsapás komoly feladat elé állítja csapatunkat. Ellenfelünk eredményes bajnoki rajtot tudhat maga mögött, ezért a stabil védekezés, a kapusteljesítmény és a támadásbefejezések pontossága egyaránt meghatározó lehet. A célunk, hogy az Alba ellen mutatott küzdeni akarást ezúttal hazai pályán eredményes játékkal párosítsuk.
A mérkőzés támogatója: Szigetközi Friss Víz
Jegyinformációk
A mérkőzésre a belépőjegyek elővételben már megvásárolhatók.
- Online: Jegymester
- Személyesen: Szellőrózsa ABC – 9200 Mosonmagyaróvár, Szellőrózsa utca 33.
- Érdeklődés: Koblné Ambrus Ildikó, +36 30 748 9188.
Mérkőzésinformációk
K&H női kézilabda liga – 8. forduló
Motherson Mosonmagyaróvári KC – Vác
2026. november 6. (péntek), 18:00
UFM Aréna, Mosonmagyaróvár
Élő közvetítés: https://www.youtube.com/live/KuSGJi1e82M?si=Tl0c_tvX7LDahczg
Hajrá MKC!



