Kevesebb mint két napon belül utaztunk a hét második mérkőzésére, amelyet hétgólos győzelemmel zárt a Motherson Mosonmagyaróvári KC Székesfehérváron a Caring International Cup felkészülési tornán.
Két hazai selejtezőn harcolhatjuk ki az EL főtáblát
A két csapat megegyezett az Európa-liga selejtezőjének rendezését illetően, így a Motherson Mosonmagyaróvári KC két óvári meccsen juthat az EL főtáblájára a görög O.F.N. Ionias ellen. Az már a múlt héten kiderült, hogy a biztos csoportkörös csapatok átrendeződése miatt csak egy selejtezős párharcot kell megvívni a csoportkörbe jutásért. A mai nappal pedig az is hivatalossá...
Hétszeres BL győztes edzőpartner ellen gyűjtögettük a tapasztalatokat
A Győri Audi ETO KC ellen játszott felkészülési mérkőzést a Motherson Mosonmagyaróvári KC. Az első félidőben még sikerült féken tartani az ellenfelet, de a második játékrészben már kinyílt az olló, és végül 36-18-as hazai győzelem született. A mérkőzést a feketében játszó hazaiaktól Dione Housheer gólja nyitotta, amelyre Andrijana Tatar válaszolt. Az ETO három szélsőgólt szerzett...
Bemutatkoznak új játékosaink: Barbara Arenhart
A 2025/26-os szezontól a kapuban: Barbara Arenhart
Változott az Európa Liga selejtezőinek beosztása
A német Ludwigsburg Bajnokok Ligájából való visszalépése miatt az Európai Kézilabda Szövetség a norvég Sola csapatának ad lehetőséget a BL-ben, így a megüresedő EL csoporthelyet az a norvég Bergen veheti át, amely a Motherson Mosonmagyaróvári KC ellenfele lenne a második selejtezőkörben. Az EHF tájékoztatása szerint a Mosonmagyaróvár/Ionias párharc győztese automatikusan az EHF EL csoportkörében folytatja....
Budaörsön folytatódott a felkészülésünk
Jó iramú, pörgős meccset játszott a Motherson Mosonmagyaróvári KC a Moyra-Budaörs Handball vendégeként. Az idei szezon első nyilvános felkészülési meccsén Wolfs kezdte meg a gólgyártást, majd Quist, Tóth Eszter és Falusi-Udvardi is betaláltak. 10 percnyi játék után 5-8-at mutatott az eredményjelző. Ezt a 2-3 gólos előnyt a félidő hátralévő részében is sikerült tartani, az utolsó...
Nem bírtak magukkal a lányok a felkészülési meccsen
25-25-ös döntetlen eredmény született a Motherson Mosonmagyaróvári KC nyilvános edzésén, amelyen a kilátogató több száz szurkoló előtt először mutatta meg magát Dragan Adzic csapata. A 2025/26-os szezon első eseményén kétkapus játékkal kezdték meg nyilvános szerepléseik sorát a lányok. A csapatok kialakításáról sok mindent elmond, hogy a félidőben 13-13, míg a meccs végén 25-25 állt az...
Bemutatkoznak új játékosaink: Háfra Noémi
Nyolc új játékosunk közül Háfra Noémivel kezdjük a bemutatkozások sorát.
Idén is a két nagyágyúval kezdünk a bajnokságban
Július 24-én, az MKSZ székházában lebonyolították a K&H női liga 2025/2026-os sorsolását. A Fradival idegenben kezdünk szeptemberben, májusban pedig a Vác ellen zárjuk a bajokságot.
Augusztus 11-től válthatók bérletek az idei szezonra
Javában zajlik a játékosok és a szakmai stáb felkészülése a 2025/26-os szezonra, így itt az ideje, hogy megosszuk a bérletek megújításával, illetve vásárlásával kapcsolatos legfontosabb információkat is.










