Folytatódnak a keretet érintő bejelentéseink: örömmel jelentjük be, hogy Kukely Anna 1+1 éves szerződést írt alá klubunkkal, így a következő időszakban is csapatunkat erősíti. Anna Békéscsabán nevelkedett, és 2024 nyarán csatlakozott a Motherson Mosonmagyaróvári KC-hoz az FTC csapatától. Az elmúlt időszakban hozzáállásával, munkamoráljával és teljesítményével egyaránt bizonyította, hogy fontos szerepet tölt be a csapatban. „Nagyon...
Megvannak a Magyar Kupa négyes döntőjének kezdési időpontjai
Hivatalossá vált a 2026. május 2–3-án megrendezésre kerülő Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének programja, így már a pontos kezdési időpontok is ismertté váltak. A tatabányai négyes döntő első játéknapján az elődöntőkre kerül sor. A Motherson Mosonmagyaróvári KC a DVSC Schaeffler csapatával mérkőzik meg, a találkozó 18:15-kor kezdődik. A másik ágon a Győri...
„Ez a közösség erőt ad minden helyzetben” – Gáspár Botond a változásokról és az MKC következő lépéseiről
Az Motherson Mosonmagyaróvári KC számára mozgalmas és kihívásokkal teli időszak áll mögöttünk, amely ugyan próbára tette a csapatot, ugyanakkor még inkább megmutatta azt az erős közösséget, amely a klub körül formálódott az elmúlt években. A klub elnöke, Gáspár Botond a Mosonmagyaróvári TV Háttértár c. műsorában adott interjúban hangsúlyozta: a legnagyobb érték jelenleg az az összetartás...
HIVATALOS KÖZLEMÉNY: Változás az MKC felnőtt csapatának élén
Változás a Mosonmagyaróvári Kézilabda Klub felnőtt csapatának élén. Az MKC vezetősége és Dragan Adzic vezetőedző a mai nappal közös megegyezéssel megszüntették együttműködésüket. A döntést a felek alapos egyeztetést követően, a klub céljait és a csapat jelenlegi helyzetét mérlegelve hozták meg. Köszönjük Dragan Adzic eddigi munkáját, további pályafutásához sok sikert kívánunk. A csapat irányítását ideiglenesen Stranigg...
Elindult a jegyértékesítés az Európa Liga negyeddöntő visszavágójára
Elindult a jegyértékesítés az EHF Európa Liga negyeddöntő visszavágó mérkőzésére, ahol csapatunk a MOL Esztergom vendégeként lép pályára. Bár nagy hátrányban vagyunk, a cél az, hogy javítsunk a játékunkon és a végsőkig küzdjünk a pályán, méltón viselve az MKC mezt. A mérkőzésre a belépők online, a jegymester felületén érhetők el. A vendégeknek a 105-ös szektor...
Jegyinformációk a közelgő bajnoki mérkőzésre és a Magyar Kupa négyes döntőre
Nagyon fontos mérkőzések várnak ránk a következő időszakban! Gyere és szurkolj velünk a Motherson Mosonmagyaróvári KC csapatának – a lelátóról érkező támogatás most talán minden eddiginél többet jelent. Tudjuk, hogy az elmúlt időszakban nem a legjobb formánkat mutattuk, de éppen ezért különösen fontos, hogy együtt, egymást támogatva menjünk tovább. A lányoknak most hatalmas erőt ad...
Szurkolói információk az EHF Európa-liga negyeddöntő első mérkőzéséről
Az EHF Európa-liga negyeddöntőjében a Motherson Mosonmagyaróvári KC a MOL Esztergom csapatával mérkőzik meg a Final4-ba jutásért zajló első párharcon. A mérkőzésre 2026. március 21-én, 20:00 órától kerül sor a Győri Audi Arénában. A Menton Jobs támogatásának köszönhetően ingyenes szurkolói busz indul a mérkőzés helyszínére. A gyülekező 18:15-kor kezdődik az UFM Arénánál, az indulás 18:30-kor...
Válogatott szereplések: Falusi-Udvardi és Fehér is pályára léptek
Az elmúlt időszakban több játékosunk is válogatott feladatoknak tett eleget, és fontos nemzetközi mérkőzéseken képviselte klubunkat. A magyar női felnőtt válogatott az EHF Euro Cup sorozatban kétszer is pályára lépett Dánia ellen. Az első mérkőzést Tatabányán rendezték, majd a csapat Dániában játszotta a visszavágót. A keret tagja volt Falusi-Udvardi Laura is, aki mindkét találkozón lehetőséget...
Összefogással a csapat mögött – ingyenes belépés és szurkolói busz az Európa-liga negyeddöntőre
Ahogyan korábban beszámoltunk róla, az EHF Európa-liga negyeddöntő első mérkőzését a MOL Esztergom ellen technikai okok miatt nem az UFM Arénában, hanem a Győri Audi Arénában rendezzük meg. Annak érdekében, hogy szurkolóink és a mosonmagyaróvári lakosok minél nagyobb számban tudják támogatni csapatunkat ezen a kiemelten fontos találkozón, a mérkőzést számukra ingyenessé tesszük, amennyiben igénylik a...
Győrben rendezzük az Európa-liga negyeddöntő első mérkőzését
Az EHF Európa-liga negyeddöntőjében a Motherson Mosonmagyaróvári KC a MOL Esztergom ellen lép pályára a Final Fourba jutásért. A párharc első mérkőzését eredetileg hazai pályán, az UFM Arénában rendeztük volna meg, azonban technikai okok miatt a találkozót a Győri Audi Arénában játsszuk. A negyeddöntő első felvonására 2026. március 21-én, 20:00 órakor kerül sor Győrben. A...










