A héten kétszer is pályára lép a Motherson Mosonmagyaróvári KC a női kézilabda Európa-Liga selejtezőjében. A tét nem kisebb, mint a januárban rajtoló csoportkörbe kerülés, amelyhez a görög O.F.N. Ionias csapatával kell megmérkőznünk. Az óvári szurkolók nagy örömére mindkét összecsapásra hazai pályán, az UFM Arénában kerül sor. A mieink az első selejtezőkörben kezdik meg szereplésüket, így...
szerdán az első hazai győzelmünkért játszunk
Folytatódik a K&H női kézilabda liga, ahol a 4. fordulóban hazai pályán fogadjuk az Alba Fehérvár KC együttesét. Az Alba Fehérvár jelenleg az 5. helyen áll a tabellán, két győzelemmel és egy vereséggel. A fehérváriak nagy különbséggel győztek a NEKA ellen, a Szombathelyt viszont csak egy góllal, végig szoros küzdelemben tudták csak felülmúlni. Egyetlen vereségüket a Bajnokok Ligájában is...
Folytatjuk a közös munkát a BioTechUSA-val!
Örömmel jelentjük be, hogy sikeres megállapodások után folytatódik partnerségünk a 100%-ban hazai tulajdonban lévő BioTechUSA-cégcsoporttal – Európa egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő étrend-kiegészítő gyártójával. Csapatunk játékosai a jövőben is a BioTechUSA közel három évtized alatt megszerzett szakértelmére és prémium minőségű termékeire támaszkodhatnak a felkészülés során. Külön büszkeség számunkra, hogy együttműködő partnerünk nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi...
Döntött a Szövetség
A 2025. szeptember 10-én megrendezett Motherson Mosonmagyaróvári KC – Győri Audi ETO KC mérkőzés kapcsán a Magyar Kézilabda Szövetség Etikai- és Fegyelmi Bizottsága jogerős döntést hozott. A bizottság 400.000 forint pénzbüntetést szabott ki klubunkra, továbbá elrendelte, hogy a következő NB I-es bajnoki mérkőzésen a B-közép szurkolói szektor zárva marad, valamint a következő két hazai NB...
Következik a szezon első válogatott hete
A szeptemberi válogatott összetartáson két felnőtt és egy korosztályos együttesbe összesen négy játékost ad klubunk a héten. Nézzük milyen feladatok várnak a lányokra a nemzeti együttesekben!
Hétfőtől válthatók jegyek az EL selejtezőkre
Az Európa-Liga csoportköréért a görög O.F.N. Ionias elleni párharc mindkét mérkőzését hazai pályán játsszuk majd október első hétvégéjén, amelyre szeptember 15-től válthatók jegyek. Első körben a bérlettel rendelkező szurkolók, saját ülőhelyükre szóló, kedvezményes belépőt vásárolhatnak online, valamint az alábbi időpontokban személyesen is az UFM Aréna jegypénztárában. 2025.09.15. hétfő: 11:00 – 17:00 2025.09.16. kedd: 12:00 –...
Elindult új weboldalunk
Az új szezonhoz és megújuló csapatunkhoz új webes megjelenés is jár. Az elmúlt hetekben a pályán és azon kívül is kemény munka zajlott, hogy az idei szezonban gyorsan és egyszerűbben tudjunk veletek minden fontos információt megosztani. Ahogyan a szezonindító szurkolói ankéton is jeleztük, szeretnénk, ha a weboldalunk minden fontos információt tartalmazna, nemcsak a felnőtt csapatról,...
Két hazai selejtezőn harcolhatjuk ki az EL főtáblát
A két csapat megegyezett az Európa-liga selejtezőjének rendezését illetően, így a Motherson Mosonmagyaróvári KC két óvári meccsen juthat az EL főtáblájára a görög O.F.N. Ionias ellen. Az már a múlt héten kiderült, hogy a biztos csoportkörös csapatok átrendeződése miatt csak egy selejtezős párharcot kell megvívni a csoportkörbe jutásért. A mai nappal pedig az is hivatalossá...
Hétszeres BL győztes edzőpartner ellen gyűjtögettük a tapasztalatokat
A Győri Audi ETO KC ellen játszott felkészülési mérkőzést a Motherson Mosonmagyaróvári KC. Az első félidőben még sikerült féken tartani az ellenfelet, de a második játékrészben már kinyílt az olló, és végül 36-18-as hazai győzelem született. A mérkőzést a feketében játszó hazaiaktól Dione Housheer gólja nyitotta, amelyre Andrijana Tatar válaszolt. Az ETO három szélsőgólt szerzett...
Bemutatkoznak új játékosaink: Barbara Arenhart
A 2025/26-os szezontól a kapuban: Barbara Arenhart










