Az EHF Európa-liga negyeddöntőjében a Motherson Mosonmagyaróvári KC a MOL Esztergom ellen lép pályára a Final Fourba jutásért. A párharc első mérkőzését eredetileg hazai pályán, az UFM Arénában rendeztük volna meg, azonban technikai okok miatt a találkozót a Győri Audi Arénában játsszuk. A negyeddöntő első felvonására 2026. március 21-én, 20:00 órakor kerül sor Győrben. A...
Három játékosunk is meghívót kapott a leány serdülő válogatott kiválasztójára
Február 22.-én Budaörs adott otthont a leány serdülő válogatott egy napos összetartásának. A kiválasztó napra egyesületünkből Pfeiffer Lotti, Mészáros Dóra Leila és Pápai Liza kapott meghívót Pigniczki Krisztina együttesébe. A lányok két edzésen vehettek részt, ahol magas tempójú, intenzív munkában mutathatták meg tudásukat a szakmai stáb előtt. A program kiváló lehetőséget biztosított számukra, hogy tehetséges...
Jegyinformáció a soron következő hazai mérkőzésekre
Nagyon fontos mérkőzések várnak márciusban a lányokra! Gyere és szurkolj velünk a Motherson Mosonmagyaróvári KC csapatának a soron következő két hazai mérkőzésén – sokat jelent nekünk a szurkolás a lelátóról! Március 11-én, a Magyar Kupa V. fordulójában a Vác csapatát fogadjuk az UFM Arénában, ahol a tét a Final Fourba jutás! Március 18-án ismét hazai...
Súlyos sérülést szenvedett Andrijana Tatar
A Kozármisleny elleni bajnoki mérkőzésen egy balszerencsés ütközést követően Andrijana Tatart le kellett támogatni a pályáról. A találkozót követően még bizakodóak voltunk, a részletes orvosi vizsgálatok azonban sajnos megerősítették a súlyos sérülés tényét. Beállónknál elülső keresztszalag-szakadást diagnosztizáltak, amely mielőbbi műtéti beavatkozást igényel. A rehabilitáció várhatóan legalább kilenc hónapot vesz igénybe. Mivel Andrijana az idény végén...
Lendületben az utánpótlás – Hazai pályán nyertünk rangadókat
Eredményes hétvégét zártak utánpótláscsapataink. Az U16-os együttes tisztes helytállással, felszabadultan lépett pályára a Győri Audi ETO KC otthonában az alapszakasz zárásán, míg az U18 és az U20 hazai pályán bizonyította erejét az Alba Fehérvár KC ellen. Rangadó-hangulat, fegyelmezett védekezés, és a második félidőkben mutatott sebességváltás jellemezte a mérkőzéseket – fontos győzelmekkel és önbizalommal fordulhatunk a...
Hullámzó teljesítménnyel aratott értékes győzelem
Hullámzó teljesítménnyel, de a fontos pillanatokban koncentráltabban játszva győzte le a Motherson Mosonmagyaróvári KC a Kozármisleny KA együttesét. Az első félidőben szorosan alakult az állás, és több periódusban is vissza tudott zárkózni ellenfelünk, a második játékrészben azonban sikerült ritmust váltani és stabilabb különbséget kialakítani, ami végül 36–31-es hazai győzelmet eredményezett.
Friss állapot jelentés sérült játékosainkról
Az idény hajrájához közeledve minden mérkőzés kiemelt jelentőséggel bír, ezért különösen fontos, hogy sérült játékosaink megfelelő ütemben és teljes biztonsággal térjenek vissza a pályára. Tóth Gabi a Baia Mare elleni Európa-liga mérkőzésen szenvedett vállsérülést, ezért a Kozármisleny elleni találkozón biztosan nem léphet pályára. Rehabilitációja folyamatos és kontrollált körülmények között zajlik, a cél pedig az, hogy...
Újabb tehetséget igazoltunk: Fehér Luca az mKC játékosa
Örömmel jelentjük be, hogy Fehér Luca csatlakozott a Motherson Mosonmagyaróvári KC keretéhez. A fiatal játékos a Dunaújvárosi Kohász KA együttesétől érkezett klubunkhoz és 2028-ig kötelezte el magát nálunk. Luca korábbi csapatában már bemutatkozott az NB I-ben, emellett korosztályos válogatott játékosként is bizonyította tehetségét. Fiatal kora ellenére már rendelkezik élvonalbeli tapasztalattal és komoly ambíciókkal érkezik Mosonmagyaróvárra....
Hazai pályán folytatjuk – pénteken a Kozármisleny érkezik Mosonmagyaróvárra
A K&H női Liga 16. fordulójában ismét hazai környezetben lép pályára a Motherson Mosonmagyaróvári KC: február 27-én, pénteken 18:00 órától a Kozármisleny KA együttesét fogadjuk az UFM Arénában. Csapatunk számára továbbra is sűrű és komoly terheléssel járó időszak zajlik, hiszen a bajnoki mérkőzések mellett az Európa-ligában is helyt kell állnunk, ahol már a negyeddöntőre készülünk....
Szívvel-lélekkel a pályán – utánpótlás csapataink heti eredményei
Vegyes érzelmekkel zárta az utánpótlás a hetet: az U16-os és U20-as csapat idegenben is fontos győzelmet aratott a Dunaújvárosi Központi KASE és a PTE PEAC ellen, míg az U18-as egy nehéz mérkőzésen maradt alul a Szombathelyi KKA otthonában. Sérülések és hiányzók ellenére minden korosztály igyekezett kihozni magából a maximumot: volt, ahol a küzdés és a...













